A gonosz nő a saját expasijának adta ki magát a Facebookon, akit négyszer juttatott zárkába

INTERNET
2016 december 06., 12:49
comments 203

Egy év letöltendő börtönre ítélték az amerikai Stephani Lawsont, aki annyira nem bírta feldolgozni a szakítást, hogy ördögi tervet főzött ki majd valósított meg az exbarátja tönkretételére.

link Forrás

Tyler Parkervestnek tavaly szeptember és december között nyomasztó thillerbe illő szenvedéseket kellett kiállnia. A férfit ezen időszak alatt négyszer tartóztatta le a rendőrség, távoltartási végzést hoztak miatta és úgy kezelték, mint egy agresszív bűnözőt. Mint utóbb kiderült, teljesen ártatlanul. A fickót nyolc alkalommal jelentette fel az exbarátnője a legkülönfélébb halálos fenyegetések miatt, illetve mert folyamatosan követte és kukkolta a nőt. A feljelentő és a rendőrök szerint Parkervest mindezt nagyrészt a Facebookon keresztül intézte. Ehhez egy "Tyler Parker" néven indított profilt használt.

A séma olyan jól működött, hogy 2015. decemberében, Parkervest negyedik letartóztatása után a bíró 200 ezer dolláros óvadék fejében engedte csak el, amihez a nagyszüleinek a saját házukat is kockára kellett tenniük. A rendőrség májusban fogott gyanút, egy kihallgatáson, ahol Lawson egy adag állítólagos facebookos fenyegetésről számolt be a rendőröknek. Csakhogy egyszerűen túllőtt a célon: azt állította, a volt barátja megfenyegette, hogy ne merészeljen bíróság előtt vallomást tenni ellene, és ezt nyomatékosítandó arról írt neki, hogy egy barátja milyen jól szórakozott, amikor megerőszakolta a nő kislányát. Lawson ezekről a fenyegetésekről screenshotokat is mutatott a rendőröknek. Csakhogy azoknak gyanússá váltak a hihetetlenül, életszerűtlenül durva szövegek.

Emiatt új vonalat indítottak a nyomozásban, és elkezdték vizsgálni a Facebook-fiókot. Miután a bíró kötelezte a Facebookot és a T-Mobile-t az adatok kiszolgáltatására, azonnal kiderült, hogy a profilt a nő hozta létre a saját gépéről és onnan küldte saját magának a mindenféle fenyegetőzéseket.

A férfinak a nő lebukása sem hozott igazi megkönnyebbülést, mert a hercehurca közben meghalt a nagymamája. Miután felmentették, Parkervest Texasba költözött a nagypapájával.

(via Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.