Donald Trump a gyerekeire bízza a cégét, ami bizisten nem fog bizniszelni a következő négy évben

külföld
2016 december 13., 10:31
comments 18

Donald Trump továbbra sem hajlandó feloldani az üzleti érdekeltségei és elnöki megbizatása közti érdekkonfliktust. New York-i idő szerint hétfőn késő éjszaka a kedvenc fórumán, a Twitteren jelentette be, cége vezetését fiaira, Donald Jr.-ra és Ericre bízza, vagyis

továbbra sem hajlandó megválni cégeitől, sem arra, hogy ún. blind trustba helyezze.

Ez utóbbi megoldás lényege, hogy a közfunkciót ellátó tulajdonostól teljesen független alap veszi át az irányítást a cég felett a megbizatás idejére. Ennek lényege a közfunkció és az üzleti érdekeltségből fakadó érdekütközések kizárása. Ez már csak azért is fontos lenne, mert Trump cége külföldön is befektet, és külföldi kormányokkal is üzletel.

Trump a Twitteren azt írta, hogy cégei átadásával január 20-tól "teljes idejében az elnökségre koncentrálhasson". Trump még azt is közölte, hogy "elnöki periódusom alatt egy új óüzletet se fognak kötni". Ez ugyanakkor nem tisztázza azt, hogy mi lesz a sorsa a már folyamatban levő üzleteknek és fennálló szerződéseknek, mint amilyen például az idén megnyitott washingtoni szállodája, aminek az épületét Trumpék a kormánytól bérlik, vagyis jelen állás szerint beiktatása után Trump önmaga főbérlője lesz. (Via FT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.