Mint a kommunizmusban: erősíteni akarják a honvédelmi nevelést

belföld
2016 december 20., 18:19
comments 733

A 40 évesnél idősebbknek semmi újdonság nem volt Simicskó István hadügyminiszter keddi, egy háttérbeszélgetésen tett bejelentésében. A kormány ugyanis "Zrínyi 2026" néven nagy honvédelmi programot tervez indítani, aminek olyan alapelemei lesznek, amik mind a kommunista rendszerből másolnak. Például megalapítják a Honvédelmi Sportszövetséget. Ez az 1948 és 1990 között létezett Magyar Honvédelmi Szövetség fideszes megfelelője. Az MHSZ sport- és szabadidős tevékenységeket szervező országos félkatonai szervezet volt.

Kádári mintára erősíteni akarják a honvédelmi oktatást is. Ez ugyan tőrölmetszett komcsi dolog, de gyerekként végül is a rendszer legkevésé kellemetlen húzása volt, hogy évente egyszer elvittek minket egy lőtérre, ahol kispuskával kellett lőni, ami sokkal menőbb, mint a béna légpuska.

A Zrínyi 2026 honvédelmi fejlesztési tervei között szerepel az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezése is, illetve toborzókampányok elindítása. Egyfajta kadétrendszer kialakítását tervezik - mesélte Simicskó. A briteknél is létező kadétrendszer nagyjából annyit jelent, hogy a gyerekek profi katonák és civil önkéntesek vezetésével a szabadidejükben katonást játszanak.

A haderőfejlesztési tervek között ezen kívül a légierő erősítését, szállító-repülőgépek és helikopterek beszerzését emelte ki a miniszter. Simicskó István azt mondta: az elmúlt huszonöt év legnagyobb haderőfejlesztési vállalkozásába kezdenek jövőre.

Azt is bejelentette, hogy elkészült és már a kormány előtt van az új Nemzeti Biztonsági Stratégia.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.