India felépít egy értelmetlenül gigantikus szobrot a tengeren. Akkora lesz, mint a Szabadság-szobor kétszer

külföld
2016 december 25., 21:23
comments 254

A világ legmagasabbjának szánja India miniszterelnöke, Narendra Modi azt a szobrot, aminek szombaton tette le az alapkövét. Az Arab-tengerbe tervezett kolosszus 192 méter magas lesz, vagyis ötször akkora, mint a riói Krisztus-szobor, de a Nem York-i Szabadság-szobornak is a duplája lesz - írja az Al-Jazeera.

link Forrás

Akkora munka, hogy csak 2019-ben lesz kész és 530 millió dollárt (160 milliárd forintot) emészt fel, amiből jó magas lélegeztetőgép-oszlopot lehetne emelni, de sok egyéb dologra lehetne költeni a közeli Mumbaiban is.

Az irtózatos költségek miatt sokan tiltakoznak, de féltik az építkezés miatt megbolygatott élővilágot is, a halászok pedig féltik a munkájukat, a szobor helye ugyanis egy kiváló halászterepen van.

A szobor a XVII. században élt hindu uralkodónak és hódítónak, Shivajinak állít emléket, aki nemcsak kiváló katona és hadvezér volt, de az államszervezéshez is értett. Narendra Modi kormányfő szerint hatalmas inspirációt jelent számukra Shivaji életműve. Úgy néz ki, hogy akkorát, aminek a világon nincs párja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.