A lengyel ügyészség szerint kizárt, hogy órákkal a merénylet előtt halt volna meg Lukasz Urban

Terrorizmus
2016 december 28., 15:51
comments 88
  • A lengyel ügyészség szerdán kizárta, hogy órákkal a merénylet előtt halt volna meg a lengyel sofőr, akinek a kamionját a berlini iszlamista terrortámadáshoz felhasználták.
  • A Lengyelországban végzett boncolás után közölt információk cáfolták a Bild korábbi, nem hivatalos értesüléseit.

A 37 éves lengyel sofőr, Lukasz Urban holttestét kedden adták át a lengyel hatóságoknak, továbbítva egyúttal a Németországban végzett boncolás előzetes eredményeit. A szerdán az északnyugat-lengyelországi Szczecinben végzett újabb boncolás eredményét Aldona Lema, a szczecini vajdasági ügyészség vezetője ismertette a Superstacja lengyel kereskedelmi televíziónak nyilatkozva:

„A jelenleg rendelkezésünkre álló anyag alapján cáfolhatom a Bild által közölt információkat, miszerint a halál néhány órával korábban állt volna be.”

Az ügyész később a TVN24 lengyel hírtelevíziónak is nyilatkozott: „Egyes német tömegtájékoztató eszközök által közöltektől eltérően a kamionsofőr nem a délutáni órákban hunyt el.” De a halál pontos időpontjáról nem közölt adatot.

Az utolsó kép Lukasz Urbanról: egy szelfi, amit cégének küldött a kebabostól
photo_camera Az utolsó kép Lukasz Urbanról: a szelfit a cégének küldött a kebabostól

A lengyel ügyészség előzetesnek minősítette a mai eljárását, a végleges eredményt bejelentések szerint később közlik. Lema elmondta, hogy a céljuk az, hogy Lukasz Urban halálának körülményeit tisztázzák, és megállapítsák, ki volt a gyilkosság elkövetője. A sofőr holttestét szerdán átadták a családjának.

Lena később a PAP hírügynökségnek nyilatkozva úgy pontosította a korábban elmondottakat, hogy a lengyel ügyészség ismeri a sofőr halálának időpontját, de ezt a folyamatban lévő nemzetközi nyomozásra való tekintettel nem hozzák nyilvánosságra. Elmondta azt is, hogy a halál óráját nem a szerdán Szczecinben végzett vizsgálat alapján állapították meg. Ez, mint mondta, a gyilkosság óta eltelt hosszabb idővel, valamint a német hatóságok által korábban végzett vizsgálattal függ össze.

Urbant pénteken helyezik örök nyugalomra – közölte a szczecini vajdasági hivatal. Korábbi bejelentések szerint a temetési költségeket a lengyel állam fedezi. A családjának világszerte több tíz millió forintnyi adományt dobtak össze.

Lukasz Urban kamionja a merénylet után (Fotó: Tobias Schwartz / AFP)
photo_camera Lukasz Urban kamionja a merénylet után (Fotó: Tobias Schwartz / AFP)

Lukasz Urbant a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és késszúrással találták meg a vezetőfülkében. A Bild cikke is lehetségesnek vélte, hogy a sofőr nem halt bele azonnal a fejlövésbe, még élt, amikor a merénylő az emberek közé hajtott.

Egyes sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a 40 tonnás kamion így 60-80 méter után balra fordult, a vásár területét elhagyva kifutott a Budapest utcára és megállt. Németországban ezért több tízezren kérték Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak, és kamionosok is tisztelegtek előtte.

A támadásban 12 ember meghalt, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő Anis Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd a merénylet után négy nappal, péntek hajnalban felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.