Nem is a 48-as létszám lesz a nagy újítás a foci-vébéken

Diego Maradona (b) és Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke (k) a FIFA-legendák elnevezésű labdarúgó mérkőzésen a világszervezet zürichi központjában 2017. január 9-én. (MTI/EPA/Walter Bieri)

Nagyon régen nem döntött olyan jelentőségű ügyben a FIFA, mint ma, amikor megszavazták, hogy a 2026-os vébétől kezdve 48-ra emelkedik a világbajnoki döntő létszáma, ahol a csapatok 16 darab 3-as csoportban játszanak először, hogy utána jöjjön az egyenes kieséses szakasz. Fussuk át gyorsan, hogy a Gianni Infantino-féle, csak aránylag nemrég összetákolt, és villámgyorsan elfogadott terv milyen változásokkal fog járni a gyakorlatban a nézők, a focisták, a rendező országok és a FIFA szempontjából!

A FIFA szempontja a legkevésbé fontos, ugyanakkor a legkönnyebben elemezhető: ők csakis jól járnak, hiszen

  • az eddiginél 16-tal több boldog tagországuk lesz
  • a döntőben játszott meccsek száma 64-ről 80-ra emelkedik így nőnek a tévéközvetítési bevételek is

A FIFA saját számításai szerint 800 millió - 1 milliárd euróval emelkedhetnek az egy vébére kjutó bevételeik. Ez kielégítően magyarázza azt az egyébként meglepő tényt, hogy egy ilyen horderejű változást milyen villámgyorsan zavartak le. Infantino eredetileg nem is 48, hanem 40 csapatos konstrukciót akart, ez a tervváltozat csak pár hónapja bukkant fel először és ma már hivatalos is lett.

Ugorjunk akkor a legfontosabbra, vagyis hogy mit is jelent mindez a mi nézői szempontunkból.

Több, de unalmasabb

16-tal több csapat és negyedével több vébé-döntős meccs lesz, ami, tekintve, hogy az ember ilyenkor jellemzően jó pár csapatnak szurkol egyszerre, akár jó is lehetne. Csakhogy a létszámot valószínűleg béna csapatokkal töltik fel.

A reform egyik sarkalatos pontja, hogy a 16 új döntős helyet hogyan osztják el a kontinensek között, de pont erről a kulcskérdésről nem döntöttek most még. Az előzetes hírek szerint Ázsia és Afrika kapja majd messze a legtöbb új helyet. Ázsia hiába óriási és gyorsan növekedő tévés piac, egyben a leggyengébb futballkontinens is, fotelszurkolószemmel élvezhetetlen csapatokkal és szánalmas vébétörténelemmel. Ázsiának egyetlen elődöntős szereplése volt: a Dél-Koreaiak az egész világot felháborító bírói segítségsorozattal megszerzett negyedik helye a hazai rendezésű vébé-döntőn, 2002-ben. Ezen felül semleges pályán Észak-Korea tudott negyeddöntőbe jutni 1966-ban, Angliában, oszt heló. Még beszédesebb adat, hogy ázsiai csapat 1994 óta képtelen volt továbbjutni a csoportkörből, kivéve a fent említett, hazai rendezésű japán-koreai döntőt.

Afrika annyiban más tészta, hogy itt általában legalább akad egy-két olyan csapat, amiben reménykedni lehet, hogy aztán törvényszerűen gyorsan elbukjanak. De minden reménykedés, illetve a klubszintű sztárjátékosok áradata ellenére a valóságban Afrika is ügyetlen alulteljesítő a világbajnokságokon. A történelemben összesen három negyeddöntős szereplést tudtak felmutatni, vagyis négyben sem volt afrikai csapat soha. De itt legalább jó játékosokból álló rossz csapatokról van szó, nem úgy, mint az ázsiaiak esetében.

Az természetesen sportpolitikai döntés kérdése, hogy egy vébé-döntőben a világ legjobb csapatait akarjuk-e látni vagy egy minél szélesebb merítést a focit szerető országok ügyesebb-ügyetlenebb csapataiból. Mindkettő mellett lehet érvelni, és pont a magyar EB-szereplés mutatta meg, hogy egy döntőbejutást követő tisztességes csoportkörös szereplés micsoda fantasztikus közösségi élmény bír lenni egy focitörpe országban. De az átlagos tévészurkoló szemszögéből nézve az Irak-Kenya és Üzbegisztán-Etiópia típusú meccsek dömpingje növelni biztosan nem fogja a vébé-élményt.

De a vébé-döntők hangulatára még ennél a drasztikus létszámemelésnél is sokkal nagyobb hatással lehet a döntetlenek eltörlése.

Jönnek az átkozott tizenegyesek, minden mennyiségben

Erre a hivatalos indoklás szerint alapvetően két okból van szükség:

  • a hármas csoportokban, ahol mindenki két meccset játszik, várhatóan sokkal több gólra-pontra-gólkülönbségre azonos eredmény születne
  • három csapat esetén az utolsó meccseken könnyebb megszívatni egy döntetlennel azt, aki már legjátszotta mindkettőt

A döntetleneket praktikusan úgy törölték el, hogy ha a rendes játékidő végén döntetlen lesz az eredmény, tizenegyespárbajjal döntik el a győztest. A
tizenegyespárbaj eleve idegesítő intézmény, minden második meccs végén pedig egyesen őrjítő. A baj vele az, hogy nem a szó jó értelmében halál izgalmas, hanem a lehető legrosszabb értelmében halál idegesítő intézményről van szó. A döntetlenek utáni párbajozás rendszerét annak idején az NB1-ben is kipróbálták, és nem véletlenül ejtették nagyon hamar. A saját csapatunk részvételével zajló, lélekszaggató tizenegyes-párbajnál csak egy rosszabb van: a két indifferens csapat részvételével zajló. A dolog már megint csak a tévéknek és a FIFÁ-nak jó, mert abban a szakaszban sokkal sűrűbben jönnek a játékmegszakítások, amikor plusz reklámokat lehet elsütni.

A párbajrendszer ezen felül egyértelműen a vébé-nézők kedvencei, a meglepetés-kiscsapatok ellen dolgozik, hiszen az új szisztémában Magyarország hiába ér el az első csoportmeccsén világraszóló, önbizalmat adó 2-2-es bravúrdöntetlent Brazília ellen, ha utána kikap a párbajban, és pont akkora nullást könyvelhet el, mint könyvelhetett volna a négygólos papírformazakó esetén. Így ezentúl két bravúr is szükséges lesz egy bravúr eléréséhez.

Azt talán csak a gyakorlat fogja megmutatni, hogy a döntetlenmentesség hogyan alakítja át majd a csoportkörös meccstaktikát. Én azt is el tudom képzelni, hogy ez még jobban erősíteni fogja a kétségbeesett, tízemberes védekezés népszerűségét, hiszen ha az esélytelenebb szerez vezetést, még drágább lesz neki az előny. Ha sikerül megőriznie az 1-0-át, a bravúros eredményt nem kell kockára tennie egy lutri párbajban, de ha egyet véletlenül mégis bekapna, a tizenegyeseknél még mindig beeshet akár 3 pont is. Ez elméletben arra ösztönözheti a csapatokat, hogy egy gól után úgy, vagy még jobban beássák magukat, mint az egyenes kieséses szakaszban.

Az új lebonyolítási rendben a továbbjutó csapatok ugyanannyi döntős meccset fognak játszani, mint eddig, hiszen eggyel kevesebb csoportkörös meccs után eggyel több egyenes kiesésesük lesz. Ez nézői szempontból némi pozitívumot jelent, hiszen a jó válogatottakat eggyel több kik-ki meccsen láthatjuk, mint eddig. Aki bámult már továbbjutott nagycsapatot utolsó csoportkörben, az tudja, miről beszélek.

A csapatok szemszögéből a reform pozitív-semleges:

  • többen jutnak ki, vagyis többen lesznek boldogok
  • a kijutottak közül a kicsik annak a két csoportmeccsnek is örülnek majd, mint majom a videóelemző rendszernek
  • a nagyoknak meg nagyjából mindegy, mert ugyanannyi meccset kell játszaniuk, mint eddig

A rendező országoknak talán jelent valami kis pluszt, hogy több helyről jöhetnek nézők.

A FIFA vébéreformja első blikkre tehát olyan változtatás, ami a messze legnagyobb nézőcsoportot, vagyis a vébét tévén követő százmilliókat inkább untathatja és idegesítheti. A FIFA viszont garantáltan jól jár, azok a 16 ország pedig, akiknek eddig távoli sanszuk sem volt kijutni, valószínűleg repdesni fog az örömtől.


További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;