László Petra, a menekülteket rugdosódó operatőr enyhe ítéletet kapott

bűnügy
2017 január 12., 19:42
comments 177

Első fokon garázdaság miatt bűnösnek mondták ki, de három évre próbaidőre bocsátották László Petrát, a 2015. szeptemberi menekültrugdosásával világhírűvé vált magyar tévéoperatőrt, írja az Index.

László Petra ügyvédje felmentésért fellebbezett, az ügyész még nem döntött a fellebbezésről. Korábban az ügyész a kiszabható maximumhoz közeli pénzbüntetést kért.

A jobbik-közeli N1 tévé egykori operatőre két incidenssel került be a hírekbe, az első esetben, a szír fociedző elesésekor mindenki, így az ügyész is egyetértett abban, hogy nem László miatt esett el gyerekével futó férfi, hanem a korábbi lendületvesztése miatt. Az ügyész szerint László gáncsolni próbált, a bíróság ezt sem látta biztosan megállapíthatónak.

Korábban viszont a fenti gifen látható esetben két embert is, egy felnőtt férfit és egy fiatal lányt jól láthatóan megrúgott. Erről azt mondta László Petra – aki fizikailag nem is volt jelen a tárgyalóteremben, csak kamerán közvetítették –, hogy rettenetesen félt, amikor megindultak felé az emberek, és, ahogy fogalmazott,

"a lábammal tartottam távol a migránsokat."

Majd erről beszélt hosszasan, hogy az események után tönkrement az élete, mert gyűlöletkampány indult ellene. (Azért így is kapott díjat Lezsák Sándortól.)

Ügyvédje arról beszélt, hogy viselkedése, rugdosódása "tipikus pánikreakció" volt. A bíró ezt nem vette be, arról beszélt, hogy a menekültek láthatóan ki akarták kerülni az embereket, és Lászlón kívül egyik másik sajtómunkás sem tartotta a túléléshez nélkülözhetetlennek a rugdosódást. Ugyanakkor a bíró László javára írta "megbánó magatartását".

Hiába hallani Lászlóék vágatlan felvételén mindenféle migránsokkal szembeni megállapításokat, az ügyészség szerint

"nem merült fel adat"

arra nézve, hogy László azért rugdosta volna a menekülteket, mert menekültek voltak. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.