A világtörténelem legnagyobb csalója a börtönben is monopolizálta a forrócsokipiacot

gazdaság
2017 január 14., 18:26
comments 134

Bernie Madoff az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb pénzügyi csalója, és többek szerint az egész világon nem volt még nagyobb piaci csalás, mint amit ő véghez vitt. Nagyjából úgy kell elképzelni ezt, mintha ő lenne a Messiás abban az egyházban, aminek Tarsoly Csaba az egyik kis papja.

Madoff működtette a világ legnagyobb Ponzi-rendszerét. Ez piramisjátékot jelent, ami folyamatosan új források behúzására van utalva, hogy közvetlenül azokból fizetni tudja a korábbi befektetőit. Az új forrásokat mesés profit ígéretével szerzi meg, így viszont egyre nagyobb lyukat generál a saját mérlegében. Pont ezért a világ legtöbb piacán tilos ilyen rendszerek működtetése.

Bernie Madoff 2009. március 12-én Manhattanben
photo_camera Madoff 2009-ben (Stephen Chernin/Getty Images/AFP)

Madoff a pénzvilág központjában, a Wall Streeten szervezte meg ezt a befektetési csalást, és évtizedekig működtette is a cégeit, csak aztán 2008-ban letartóztatták, 2009-ben pedig a maximális, 150 éves börtönbüntetést szabták ki az akkor 71 éves befektetőre. Jelenleg egy észak-karolinai intézetben tölti a büntetését.

Egy új amerikai podcast-sorozat, a Ponzi Supernova egyik epizódja éppen Madoffal foglalkozott, és a műsorvezető szerint a csaló komoly üzleteket kötött a börtönben is.

Nagy húzása volt, hogy

monopolizálta a forrócsokipiacot.

A börtönben Swiss Miss márkájú forrócsokiport kapnak a rabok, Madoff egy alkalommal a börtön teljes készletét felvásárolta, majd komoly profittal kezdte árulni a csomagokat a börtönudvaron. Sokáig semmilyen módon nem szerezhettek forrócsokit a börtönben a rabok, kizárólag Madofftól.

A podcast szerint a rabtársai nem is haragudtak meg rá ezért, Madoffnak ugyanis eleve nagy tekintélye van a rabok között, hiszen a közvélekedés szerint nemhogy a börtönben, de az egész világon nincs olyan ember, aki nála többet lopott volna. Rokonai szerint a csalót egyenesen sztárnak tekintik az ismerősei a sitten is. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.