Itt az idő a mai kiakasztó megdöbbenésre, de ne félj, ha ezt olvasod, még bőven megúszhatod

hirdetés
2017 január 17., 08:45
comments 49
ad

Akad itt nekünk egy #nyugdíjkalkulátorunk, amivel hamar kiszámolhatod, hogy várhatóan mennyi nyugdíjat kaphatsz majd kézhez. Meg persze gondolkodj el azon is, hogy nyugdíjas éveidben úgy egyébként mire számítasz! Az UNION friss felmérése szerint minden harmadik magyar gondolja úgy már most, hogy nyugdíjas korában is dolgoznia kell a megélhetésért.

#SZÁMOLD KI A NYUGDÍJAD EGY PERC ALATT!

Neked a jobb lesz a jobb vagy inkább a bal?

Mondhatnád most: „de jó, a jövőbe nézek”. De ne lepődj meg, ha a várható nyugdíjadra vonatkozó kalkulációd eredménye csalódást okoz! Mert hát nem jön ki az annyi. Egy életen át dolgozol, hogy aztán nyugdíjas korodban is állásinterjúkra járj egy kis nyugdíj-kiegészítésért?

Pedig másképp is lehetne, ha nem csak legyintenél, hogy „az még messze van, minek foglalkozzak vele”, meg úgyse bízol senkiben és semmiben, ha pénzről van szó. Pedig nem kell százezreket betolni havonta, egy időben megkötött nyugdíjbiztosítással már havi 5000 forintból is milliókat rakhatsz össze, csak jókor kell meghozni a jó döntést.

Most jön a matek, mert egy kicsi azért kell hozzá, de pont annyi, amit bárki átlát, ha szán rá 2 percet:

  • Biztosíték, hogy ne bukd el, amit befizettél: Ha garantált kifizetést kínáló nyugdíjbiztosítást választasz, annak előnye, hogy kiszámítható lejárati összeggel kalkulálhatsz: a befektetés kockázatát a biztosító vállalja, így a félretett pénzed csak gyarapodhat.
  • Évi akár 130 000 Ft visszacsorog hozzád: Élhetsz a 20 százalékos, maximum 130 000 forintnyi adójóváírással az adott évi befizetéseid után, amit az államtól támogatásként megkapsz nyugdíjbiztosítási számládra. Ezzel már biztosan több lesz a félretett pénzed.
  • Nemcsak pizzát rendelhetsz online, hanem nyugdíjbiztosítást is!: Érdemes online megkötnöd a nyugdíjbiztosítást, mert így hosszabb futamidő mellett akár 1 százalék alatti TKM-értékkel (Teljes Költség Mutató) is köthetsz szerződést. Ami annyit tesz, hogy a biztosításhoz kapcsolódó költségeket minimálisra csökkentheted, ezzel is spórolhatsz. A TKM egyébként az az érték, ami alapján könnyedén összehasonlíthatod a több mint 30 nyugdíjbiztosítás ajánlatot, ami szembe jön veled. A Magyar Nemzeti Bank futamidőtől függően 3,5-4,25 százalék közötti mértékben határozza meg az egyes termékek maximális TKM-értékét, de minél alacsonyabb, annál jobb.
  • Nemcsak ruhavásárláskor kell nézni az akciókat!: A téli leárazás nemcsak akkor jön jól, ha a ruhatáradat szeretnéd felfrissíteni, hanem akkor is, ha a nyugdíjadat akarod előre bebiztosítani. Ha most kötsz nyugdíjbiztosítást, az UNION-nál például 30%-ot megspórolhatsz a szerződéskötési díjból, ami nem kis pénz ilyenkor.
  • Bónusz iPad, ha épp jól jönne: Ha január 31-ig számolsz, döntesz és megkötöd a nyugdíjbiztosításod, egy iPad is a tiéd lehet az UNION akciójában.

Ne feledd, az idő pénz! Minél korábban kezded a nyugdíjcélú takarékoskodást, annál kisebb havi összeg befizetésével leszel képes saját időskori megélhetésedről gondoskodni!

AZ UNION EGYEDI AJÁNLATÁNAK RÉSZLETEIT ITT TALÁLOD MEG, MIRE VÁRSZ MÉG?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.