Összeházasodott két csimota

SZERELEM
2017 január 18., 07:18
comments 100

Aranyosan tárgyszerű cikkben számolt be a Bács-Kiskun megyei baon.hu két óvodás – nem hivatalos – házasságkötéséről.

link Forrás

Mint írják, a Szivárvány Óvoda Katica csoportjának tagjai bejelentkeztek a polgármesteri hivatalba, hogy szeretnék megnézni a házasságkötő termet, erre Tóth-Aradi Mónika anyakönyvvezető kitalálta: ha a gyerekek szeretnék, „kössenek házasságot” az ovisok.

Olgi és Gizi óvó néni talált önként jelentkezőt menyasszonynak, vőlegénynek, tanúnak és szülőnek is, így elkezdődhetett Villő és Tibor frigye.

A két kis csimota ugyanarra a zenére vonult be, mint a felnőttek, majd Tóth-Aradi elmondta az ilyenkor szokásos beszédet. A kölykök felhúzták egymás ujjaira a gyűrűket, majd puszit adtak egymásnak, végül aláírták az óvodai jelüket.

Illusztrációnkon nem Villő és Tibor látható
photo_camera Illusztrációnkon nem Villő és Tibor látható

Ezután Villő és Tibor közösen gyújtott meg egy gyertyát, majd egy üvegbe együtt két különböző színű homokot öntöttek. A házasságkötést koccintással pecsételték meg: minden gyereket édességgel és üdítővel ajándékoztak meg. (Baon)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.