Középiskolásoknak indít katonai képzést a kormány

hadsereg
2017 január 19., 05:42
comments 420

Honvédelmi Minisztérium szerint fel kell készíteni a felnövő generációkat a haza védelmére, ezért szeptembertől egy budapesti és egy szekszárdi iskolában honvéd kadétképzés indul. A minisztérium közleménye szerint „a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”.Alexej Petrovič Jermolov Kadétiskola növendékei Szevasztopolban - Fotó: AFP/Danil Semyonov

Az újfajta képzés elindítását azzal indokolták, hogy szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos előképzettséget jelentő, középiskolai, érettségit adó képzési formára, a katonai pálya iránt érdeklődők és ezáltal a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelésére.

Az új ágazati szakképzést a 2017/2018-as tanévben két helyen indítják el: a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában, valamint a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. A képzésre február 15-ig várják a jelentkezést.

Fotó: AFP/Nikolay Hiznyak/Sputnik

Aki ebben látja a jövőt, annak azért mégis azt javasolják, a biztonság kedvéért írja meg a központi felvételiket, hogy egy esetleges sikertelen felvételi miatt ne essen el a továbbtanulás lehetőségétől. Megjegyzik, hogy az idén ugyan nem lesz „speciális felvételi követelménytámasztás”, de a gyerekek egészségét mindenképpen megvizsgálják, tekintettel az emelt szintű testnevelésre és a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Emellett a szaktanácsadók felmérik a gyerekek motivációját és szellemi felkészültségét is.

A kadétképzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést, lövészetet ígérnek, továbbá azt, hogy a gyakorlati, illetve szakkör jellegű foglalkozások keretében érdekes, a mindennapi életben is hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok.Egy szevasztopoli kadét gyakorolja a strázsálást - Fotó: AFP/Danil Semyenov

A Honvédelmi Minisztérium az oktatásban részt vevő tanárok számára tavasszal és nyáron térítésmentes továbbképzéseket is szervez. A képző intézmények részére pedig a speciális foglalkozásokhoz a technikai és egyéb eszközöket a honvédség biztosítja. A szaktantárgyakhoz szükséges jegyzeteket, segédleteket szintén ingyen kapják meg a tanárok és a diákok.

Kitértek arra is, hogy az iskolai formaruhát az intézmény adja a tanulóknak, illetve igény esetén kollégiumi elhelyezésről és ellátásról is gondoskodnak az iskola vonzáskörzetében. Később továbbtanulási lehetőséget kínálnak a honvédség által fenntartott szakképző és felsőfokú oktatási intézményekben, továbbá a végzést követően elhelyezkedési lehetőséget a Magyar Honvédség alakulatainál.

A minisztérium szerint akik sikeresen elvégezik a honvéd kadétképzést, azok számára nyitott az út a katonai pályára: továbbtanulhatnak az ország egyetlen középfokú katonai szakképzést folytató iskolájában, a szentendrei altiszti akadémián, ahol a felvételinél pluszpontot jelent a végzettség. A jó vagy kiváló tanulmányi eredménnyel végzettek továbbtanulhatnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is, ahol szintén előnyt jelent a végzettség. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.