Juhász a bíróság szerint mondhatta azt Rogánról, hogy bűnöző

POLITIKA
2017 január 24., 14:30
comments 237

Első fokon elutasította a bíróság Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat keresetét, amit azért adtak be, mert 

Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő azt állította, hogy Rogán Antal bűnöző, és bűnözőkkel üzletel.Két éve húzódott a per. Rogánék fő kifogása az volt, hogy Juhász azt állította, Rogán belvárosi polgármesterként Portik Tamással üzletelt, miközben szerintük ilyen nem történt.   

A bíróság az ítéletében kifejtette, hogy Rogánék Juhász politikusi kijelentéseit támadták. Ezzel az volt a gond, hogy az ítélet indoklása szerint a közéleti vitáknak minél szabadabban kell folyniuk, és baj lenne, ha egy ellenzéki politikusnak a szabad véleménynyilvánításkor jogi retorzióktól kellene félnie. Juhász ráadásul jórészt sajtóértesülésekre reagált a Facebook-posztjaiban, márpedig a médiában megjelenő tudósításokra alapozva igenis joggal gondolhatta, hogy Rogán Antal Portikkal és bűnözői körökkel üzletel.

Ezen kívül a bíróság szerint Juhásznak, mint ellenzéki politikusnak nemcsak joga, hanem feladata is az önkormányzat megingathatatlan gyakorlatának bírálata. Így ha kifejti erről a véleményét vagy nyilvánosságra hozza, amit megtud, azért nem büntethető, amennyiben ezt megalapozottan teszi.

Juhászék szembesíteni akarták Rogánt Portikkal, ez nem történt meg, mert Rogán nem ment el a tárgyalásra. Portik vallomása ugyanakkor több ponton is alátámasztotta Juhász Péter kijelentéseit.

Portik a vallomásában arról is beszélt, hogy 10 millió forintnyi eurót adott át Rogán Antalnak egy borítékban, de az ítéletet meghallgató Sarkadi kolléga szerint a bíróság ezt a kijelentést nem vizsgálta, mert ennek az ügynek nem ez volt a témája, hanem csupán Juhász kijelentései.

Portik vallomása azt is bizonyította, hogy az önkormányzati ingatlanértékesítésből egy meghatározott üzleti kör hasznot húzott. Ezen kívül rávilágított arra is, hogy Rogán valóban üzletelt Portikhoz kapcsolódó üzleti körkkel.

photo_camera Juhász a bíróságon

A Pápa Marianne (Habony Árpár nagynénje) cége által megszerzett Károly körúti ingatlan eladásának fő elemeit Portik és Pápa Marianne ugyanúgy adták elő, ami egybevágott Juhász vádjaival. Ahol nem egyeznek a vallomások az ingatlannal kapcsolatban, ott a tények Portik vallomását támasztották alá, és nem Pápáét. 

Az ítélet szerint Juhász tehát alappal tette a kijelentéseit, néha ugyan számokban túlzott, de ezért nem lehet felelősségre vonni. A kijelentései nem öncélúak voltak, nem Rogán személyét bírálta, hanem az általa vezetett önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatát, és ezt is megalapozottan tette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.