Tömegesen repülnek a pusztulásba a fenyőrigók a Váci úti irodaház üveg halálcsapdájában

ÁLLAT
2017 január 30., 08:25
comments 116


photo_camera Ez az az üvegfal. Pedig még matricákat is ragasztottak rá. Igaz, mint iderült, ezek nem sokat segítenek.

A mai sok bejelentés közt kaptunk egy furcsát, mégpedig azt, hogy a Bp. XIII. Váci út 45. sz alatti irodaház előtt egy csomó halott és haldokló madár van a járdán. Szaporán a helyszínre mentem, és a hír igaz volt. 

A várost most ellepő fenyőrigó találkozott itt egy bazi nagy, ellenben semmire sem jó üvegfallal, ami az irodaház belső uvarát választja el az utcától. Jópár tetemet szedtem, össze, számos sérült madarat láttam a fákon (sajnos elérhetetlenül) gubbasztani, de láttam az üveget frontálisan megfogó madarat is egyenesben szint a a lábam elé hullani.

Az irodaház biztonsági őrei elmondták, hogy a mai napon többször lettek a tetemek az épült körül összeszedve, így a mai "termés" kb 50 halott madár.

Ezt szombaton írta a 444-nek Márton András, a Fióka- és madármentés nevű állatvédő szervezet tagja.

A helyzet azóta sem javult. Vasárnap is hasonlókat tapasztaltak, most, hétfőn reggel pedig az alábbi képet lőtte egy facebookozó, aki a Márton által említett üvegfal túloldalán dolgozik az irodaházban:

Jól láthatók az üvegfal mögötti peremen fekvő döglött vagy kábult madarak.

Mártonék az esetről értesítették a zöldhatóságot és ma valamikor egyeztetni akarnak az épület tulajdonosával.

Magyarországon nincs arra vonatkozó építési szabvány vagy előírás, hogy egy épületet biztonságossá kellene tenni a madarak szempontjából - magyarázta kérdésünkre Márton. A Magyar Madártani Egyesület megkérdezett szakértője szerint a divatos ragadozómadársziluett-matricák nem érnek semmit. Ezt a Váci úti helyszín a gyakorlatban is bizonyította, hiszen jól láthatók a kiragasztott matricák.

MME-s forrásunk szerint tuti jó megoldást csakis a nagy üvegfelületek elé lógatott madárhálók jelenetenek, amik megakadályozzák, hogy az állatok az üvegnek csapódjanak. Az aktivista a budapesti madárhalálcsapdák között emlegette a három üvegpengében végződő Alkotás is irodaházat a MOM Parkkal szemben. Szerinte a fenyőrigón kívül mostanában esetleg a csontollúak állhatnak össze nagyobb csapatokba és kalandozhatnak be Budapestre is. Ezek is hasonlóan önveszélyes madarak, akik képesek a parkoló autóknak is nekirepülni és ebbe belehalni.

Márton elmesélte, hogy Váci úton a szemközti irodaházakból is érkeztek jelzések tömeges fenyőrigópusztulásokról. A civil madárvédő szerint még egy-két hétig tarthat a hideg miatt csapatosan élelemet kereső fenyőrigók bandázása. Megoldásnak ő annyit tudott javasolni, hogy ha az ember irodában dolgozik és puffanást hall az üvegablaktól, menjen le az utcára, gyűjtse dobozba az alélt madarakat és hívja őket vagy más madármentőket, akik gondoskodnak az áldozatokról. 


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.