Carrie Fishert rendesen bemindenezve érte a halál

KULTÚRA
2017 június 20., 04:43

Pörgetők és lassítók klasszikus keverékét fogyasztotta halála előtt Carrie Fisher, a Star Wars-sorozat népszerű Leia hercegnője. A hétfőn nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés készítői a család tiltakozása miatt nem is végezhettek teljes körű vizsgálatot, így például teljes toxikológiai vizsgálatot sem, de már a részleges minták alapján arra jutottak, hogy az elfogyasztott drogok is hozzájárulhattak halálához, amit amúgy alvási apnoé, egy légzési rendellenesség okozott. 

Ezt az alvászavart nagyon felerősítik a depreszánsok, például az alkohol és a kannabinoidok, vagy például az ópioidok, amikből Fisher a toxikológiai vizsgálatok szerint kétfélét, heroint és methadont is fogyasztott. Hunter S. Thompson munkásságából tudhatjuk, hogy a drogozás kulcsa a lassítók és a gyorsítók megfelelő keverése. Fisher a lassítókat Kokainnal és ecstasyval próbálta ellesúlyozni, bár az utóbbi erre korlátozottan alkalmas, mert az első órákban inkább lazítóként hat, utána viszont görcsössé teszi az izmokat.

Fisher 2016. december 27-én, egy Los Angelesből Londonba tartó repülőjáraton vesztette életét. A korboncnoki jelentés szerint a halál közvetlen oka az alvási apnoé volt, asszisztense elmondása szerint Fisher ugyan éberen kezdte az utat, de repülés közben több apnoés epizódja is volt, az út végén pedig nem sikerült felébreszteni. Azt, hogy a kábítószerek mekkora hatással lehettek ra, a részleges toxikológiai vizsgálatok alapján nem lehet egyértelműen megállapítani. Már csak azért sem, mert például a vizsgálatok alapján kokaint akár három nappal az út előtt is fogyaszthatott.

Az illegális szereken kívül receptre felírt kedélyjavítókat, például Prozacot is fogyasztott, de szedett oxycodone-t, egy fájdalomcsillapításra használt, vényköteles opioidot is, bár arra nem volt receptje. (Via Variety)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.