Az egész felvezethető úgy is, mint egy katasztrófafilm beharangozója. 2017. augusztus 30-án két kisebb napfoltcsoport jelent meg a napkorong szélén. A foltok kezdetben ártalmatlannak tűntek, annál is inkább, mert a Nap éppen a 11 éves ciklusának legnyugodtabb időszakához ér.

Hamarosan kiderült, mekkorát tévedtünk.

Néhány nap leforgása alatt a két napfoltokkal tarkított terület, az aktív régiók akkorára híztak, hogy távcső nélkül, szabad szemmel (védőszemüvegen át!) is észrevehetőek voltak, mint apró légypiszkok a Napon. A valóságban persze sokszor nagyobbak voltak, mint az egész Föld, mutatom:

Decided the current huge sunspot regions were worthy of breaking out the old trusty Earth-ograph (Earth-ometer?) to viz their spatial scale pic.twitter.com/skI52TOTiT

— Karl Battams (@SungrazerComets) 2017. szeptember 5.

Szerencsére a folytatás csak mérsékelt kellemetlenségeket okozott, de ismét felhívta arra a figyelmet, hogy a földi veszélyek, mint hurrikánok mellett az űr és a Nap sem mindig barátságosak velünk.

A napfoltok a Nap mágneses terének megnyilvánulásai. A foltok valójában a szűk helyre, csőszerűen összetömörült mágneses tér következményei, ami megakadályozza, hogy a mélyből friss, forró plazma áramoljon a felszínre. Az emiatt 6000-ről egészen 4000 fokra langyosodó csillaganyagot látjuk sötét(ebb) pacákként megjelenni. Ahol pedig ennyi sok mágneses tér van összeterelve, kötegekbe és hurkokba rendeződve, ott nagyon sok energia vár arra, hogy az valahogy felszabaduljon egy-egy fler, napkitörés formájában.

A 2673-as sorszámot viselő aktív régió derekasan szabadította fel az energiát. Egy kisebb flerrel kezdte szeptember 4-én, majd jött két hatalmas 6-án, amit három további, közepes követett 7-8-án. Meg egy sorozat kisebb, és egy újabb óriás 10-én, ahogy kifordult a Nap túlsó oldalára. A legnagyobb flerek izgatták fel leginkább a csillagászokat, ugyanis ekkorát már rég, közel 11 éve nem láttak. De nem csak a ritkasága, hanem az időzítése is nagyon meglepő volt, a Napnak ugyanis most éppen nyugalomban kéne lennie, kevés napfolttal és még kevesebb nagy kitöréssel. A SOHO űrszonda videóin szépen nyomon követhető, ahogy az alsó kis napfolt egyszer csak napfoltszörnnyé válik:

link Forrás

A Nap mágneses tere 11 évente megújul és átrendeződik, ami pedig kihatással van minden más kapcsolódó mágneses jelenségre, így a foltokra és flerekre is. Ezek a 11 éves aktivitási ciklusok nagyon eltérőek lehetnek, és valamennyire hatással vannak a földi klímára is. A 20. század második felét igen erős, nagy aktivitású ciklusok tarkították, és egy darabig népszerű gondolat volt bizonyos köröken, hogy a Föld felmelegedését is a Nap okozza, és nem az emberi tevékenység. Csakhogy különösképpen a legutóbbi, 2008-9 óta tartó ciklus kifejezetten gyengének bizonyult, míg a a földi átlaghőmérsékletek vígan menetelnek tovább felfelé, mutatva, hogy a kettő között nincs komoly kapcsolat, legalábbis sokkal kevésbé, mint a légköri szén-dioxid mennyisége és a klímaváltozás között.

Jó, de drágul-e ettől a kenyér?

A Nap nem csak a klímára lehet hatással, hanem sokkal gyorsabban is kényelmetlenné tudja tenni a mindennapjainkat. A flerekből kilőtt protoneső egy óra alatt megteszi a Földig tartó utat, ami azt jelenti, hogy iszonyatosan gyorsan és nagy energiával, a fénysebesség több, mint 10%-val közlekedve csapódnak be a bolygónk mágneses mezejébe. De nem csak ezeket küldte nekünk a Nap.

A flerek kilökhetnek a Nap légkörében lebegő, sűrűbb gázfelhőket is a bolygóközi térbe. Ezek a koronális anyagkidobódások lassabban, több nap alatt teszik meg az utat, de mivel sokkal több anyag van bennük, nagyobb pofont is adnak a magnetoszféránknak. Valahogy így:

link Forrás

Szerencsére a mostani flerek által kidobott felhők nem okoztak igazán nagy geomágneses viharokat, de nem is voltak teljesen ártalmatlanok. Az ilyen viharok elnyomhatnak nagyfrekvenciás rádióadásokat, például mentőegységek által használt rádiókét, vagy a GPS műholdak jelét is. A mérések szerint ezúttal az Egyenlítő közelében volt a legerősebb a zavaró hatás – vagyis nagyjából egybeesett azzal, ahol egyébként például az Irma hurrikán jelenleg is tombol. (Itt van a NOAA-nak egy jó kis dashboardja, hogy éppen hol kelle mekkora zavarokra számítani a rádiókommunikációban.)

De a hatások ennél is szerte ágazóbbak lehetnek. Mivel a töltött részecskék a mágneses pólus körül juthatnak be legmélyebbre, repülőjáratoknak kell a sarkvidék átrepülése helyett hosszabb útvonalat választani, hogy elkerüljék a GPS és rádiójelek elvesztését és csökkentsék az utasokat érő sugárterhelést. A GPS-en túl egyéb, meteorológiai, kommunikációs műholdak is órákra kieshetnek, ha ugyan meg nem sülnek végleg. Igazán nagy geomágneses viharok a földi áramhálózatot is kiüthetik, ahogy tették azt pl az 1989-es nagy kanadai áramszünet esetén, amikor egész Québec tartományban sötét lett.

Tehát úgy összességében kellemetlenek, és tudják drágítani a kenyér árát.

Meg persze egyben nagyon szép sarki fényeket is lehet ilyenkor látni.

#Earth Northern lights in the sky over Murmansk region, Russia.[600 × 900] (OC). pic.twitter.com/RKcWtEjEYj

— Junaid Rao (@junaidrao) 2017. szeptember 11.

Előrejelezhető-e a Nap?

A Napot befolyásolni nem nagyon tudjuk, az egyetlen lehetőség egy-egy komoly geomágneses vihar hatásainak csökkentésére a felkészülés és előrejelzés.

Az űridőjárás-előrejelzés azonban talán még nehezebb, mint a földi. Egy ilyen, nem túl acélos napciklus végén igen meglepő és váratlan, hogy a Nap egyszer csak durrogtatni kezd. Éppen a napkitörések hetében tartottak konferenciát az európai napkutatók az ELTE-n: az ott elhangzottak pedig kevéssé voltak megnyugatók. A kutatók szerint igencsak korlátozottan lehet előre megbecsülni, mennyire lesz aktív vagy inaktív a Nap 1-5-10 éven belül. Ráadásul erről leginkább az olyan extrém napfoltcsoportok (rogue sunspots) tehetnek, mint a most látott AR2763.

Egy-egy ilyen, gyakorlatilag teljesen váratlanul felbukkanó extrém napfoltcsoport önmagában képes lehet úgy átrendezni a Nap mágneses terét, és megszabni akár egy egész következő ciklus alakulását, hogy az addigi előrejelzést lehet kidobni az ablakon. Nagyon úgy tűnik, hogy hasonló napfoltcsoportok miatt ért véget a 20. századi erős napciklusok sora, és ki tudja, milyen hatásai lesznek a most megfigyelt nagy napfoltoknak a Nap következő 11 évére...

Napkitörés, élőben

Egy érdekes mellékzönge a nagy napkitöréshez, hogy magyar csillagászok élőben, távcsövön át, vizuálisan és iPhone-ok segítségével is megfigyelték azt, legalábbis az utófénylését. A véletlenek összjátékát Kiss L. László, az MTA CSFK Csillagászati Intézetének igazgatója így foglalta össze:

„Az akadémiai csillagvizsgáló piszkéstetői obszervatóriumában éppen egy uniós pályázat helyszíni ellenőrzése zajlott szerdán napközben, amihez kapcsolódóan kivittük a Mátrába az ország legnagyobb H-alfa szűrős naptávcsövét. Ezzel a műszerrel a 656.3 nanométeres hullámhosszon lehet tanulmányozni a Nap aktivitásához kapcsolódó jelenségeket.

Délután 2 után kicsit jobban kiderült a folyamatosan vonuló felhőzettel borított ég és a Nap felé fordítottuk távcsövünket.

Azonnal feltűnt, hogy az egyik napfoltcsoport körül fényes foltok látszottak.

Egyikünk másodperces időskálán is látni vélt változásokat, felfényesedéseket és elhalványodásokat, ám inkább a légköri nyugtalanságnak tulajdonította a látványt. Mindenesetre annyira feltűnő volt a dolog (egyikünk se látott még ilyet korábban), hogy több okostelefonnal is megörökítettük a látványt. Két órával később olvastuk, hogy hatalmas napkitörés történt, és miközben igazoltuk a milliárdos projektünk első évének szabályosságát, hihetetlen szerencsével életünk egyik legizgalmasabb észlelési élményével gazdagodtunk.”

(Newsweek, csillagaszat.hu, NatGeo, fejléc: NASA SDO kép+PFSS mágneses modell, címoldali kép: SDO.)