A kormány Orbán Viktor hősi szobrának felépítésére használja a rendszerváltás 30. évfordulóját

politika
2019 június 07., 13:46

Számítani lehetett rá, hogy a kormány és a Fidesz mindent elkövet majd, hogy egyetlen momentum emelkedjen ki a rendszerváltás történetéből a 30. évfordulón. Amikor pedig Schmidt Máriára, minden évforduló örökös kormánybiztosításra bízták a méltó ünnepség megszervezését,akkor már szemernyi kétség sem maradt, hogy a rendszerváltásnak egyetlen egy személy lett a hőse, akit történetesen Orbán Viktornak hívnak. És íme, el is készült a kormány videója, amiben mindenki átélheti, hogy milyen nem volt a rendszerváltás:

link Forrás

1989-ről pont elég sok felvétel maradt, de inkább újrajátszották az egészet. Így valóban sokkal jobban lehet koncentrálni a lényegre, ami a sok esemény között akkor elveszett, vagy mások furakodtak a rivaldafénybe: vagyis egy egész ország emelte az égre a tekintetét és várta Őt, hogy végre a mikrofonhoz álljon 1989 Békementén, és egyetlen beszéddel hazazavarja az oroszokat, mosolyt csaljon a párok, családok, gyerekek arcára, elintézze a vasfüggönyt és megnyissa a rendszerváltás hosszú folyamatát (amit aztán 2010-ben sikerült lezárni, de erre majd visszatérünk 2040-ben).

Nyilván nem szempont, de talán érdemes lett volna olyan emberre bízni a munkát, aki a cégével együtt szépen keres ugyan a klipen, de azért van bármi fogalma arról, hogyan nézett ki Magyarország 1989-ben. Valami olyasmi is lehetett volna a végeredmény, mint az amerikai-brit Csernobilban, ami talán egy hangyányit jobban megidézte a 33 évvel ezelőtti Szovjetuniót, mint a magyar kormány a 30 évvel ezelőtti Magyarországot.  

Az oroszokat hazaküldő Orbán fog a csapból is folyni a következő hetekben, de azért érdemes felidézni, hogy nem Orbán Viktor küldte haza az oroszokat. Amikor a beszéde - egyébként Nagy Imre újratemetésén - június 16-án elhangzott, akkor már hazafelé tartottak az orosz katonák Magyarországról. Németh Miklós miniszterelnök ugyanis 1989. március 2–3-án Moszkvában megálladott a csapatkivonások megkezdéséről Mihail Gorbacsovval. Ezt ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra orosz kérésre, mert Gorbacsov számára fontos volt, hogy a magyarországi csapatkivonás híre ne gyengítse a pozíciót az amerikaiakkal folytatott fegyverzetkorlátozási tárgyalásain. Németh Miklós nem is hősködött el a megegyezéssel, az ezt érteklő orosz pedig csendben szedelőzködtek és indultak. 

A kormány/Fidesz/Schmidt Mária narratívája nyilván nem ez. De azért a fideszes híveket is összezavarhatja kicsit, hogy a baloldali elhajlással nem vádolható Magyar Nemzetben is felbukkant a Németh-Gorbacsov titkos paktum története nem is olyan régen. Idén április 28-án jelent meg a kormánypárti lapban a „Harminc évvel ezelőtt indult haza a szovjet hadsereg első alakulata” című cikk, amiben leírják, ami korábban természetesen köztudott volt, több cikkben megjelent: korántsem Orbán döntötte romba egyetlen beszéddel a Szovjetuniót, bontotta le a vasfüggönyt és szabadította fel Magyarországot. A cikkben ez áll (legalábbis még ma is így volt megtalálható): 

„A szovjet csapatok Magyarországról való részleges kivonása harminc éve, 1989. április 25-én kezdődött meg, ekkor indult haza Kiskunhalasról a szovjet 13. harckocsi-gárdaosztály, ezzel megkezdődött az – úgymond – ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet hadseregcsoport alakulatainak részleges kivonulása. Ez annak volt köszönhető, hogy néhány hónappal korábban, március elején Németh Miklós miniszterelnök és Gorbacsov titokban tárgyalt Moszkvában a teljes kivonásról, amelyet egy részleges csapatkivonás előzött meg. Ennek megfelelően 1989. május 28-ig még egy veszprémi harckocsi-gárdaosztály, valamint Debrecen és Sárbogárd helyőrségét is kivonták Magyarországról, tízezer szovjet katona és háromszáz harckocsi távozott ezzel.”

A teljes kivonulásról aztán még sokszor tárgyalt a magyar és a szovjet fél, végül 1990. március 10-én írta alá a nyilvános megállapodást Horn Gyula akkori külügyminiszter és szovjet kollégája, Eduard Sevarnadze."

A Hősök terén a rendszerváltást ünneplők - mármint akik például a meghívó videó alapján kedvet kapnak - egyébként meghallgathatják majd az exügynök Vikidál Gyulát is. 

Hogy hogyan nézett ki egyébként 1989. március 15-én VALÓJÁBAN egy beszéd, amiben az oroszok kivonulását követelték, arról maradt fent eredeti felvétel. Cserhalmi György a tévészékház előtti tartott tüntetésen követelte az oroszok kivonását, június 16-a előtt három hónappal.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.