1 év próbára bocsátottak egy férfit, aki egy tüntetésen ittasan egy karácsonyi égősorral dísznövényeket borított fel

karácsony
2019 július 16., 06:19

A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy tavaly decemberi tüntetéssel kapcsolatban.

A vádirat szerint a 26 éves férfi 2018. december 13-án hajnalban a budapesti Szabadság téren volt, amikor ittasan egy ismeretlen társával felvették a földről a tér és az Október 6. utca sarkán található karácsonyfa fényfüzérét, amit más – aki ellen szintén büntetőeljárás folyik – korábban letépett. A férfi és a társa az égősort a földön húzva cserepes dísznövényeket borított fel.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen társtettesként elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, és indítványozta, hogy a bíróság hozzon büntetővégzést. A bíróság a váddal egyezően megállapította a garázdaság vétségét, és a férfit büntetővégzésében 1 évre próbára bocsátotta. A végzést az ügyészség tudomásul vette.

Frissítés 12:35

Az ítélet nem jogerős, mert a férfi védelmét ellátó TASZ azt kérte, tartsanak tárgyalást az ügyben. A jogvédő szervezet szerint fel kell menteni a vádlottat, mert ő nem követett el bűncselekményt. A történtek tisztázása miatt a TASZ kikérte a helyszínen működő térfigyelő kamerák felvételeit is, és ezen nem látszik, hogy ügyfelük letépte volna a szóban forgó égősort, vagy hogy bármilyen dísznövényt felborított volna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.