Transzneműeknek nyílt iskola Bangladesben

külföld
2020 november 06., 13:06

Kifejezetten transznemű fiataloknak hoztak létre vallásos iskolát Bangladesben, hogy tanulási lehetőséghez, és végső soron munkához juttassák a társadalom szinte minden színterén diszkriminált csoport tagjait - írja a BBC.

A fővárosban, Dakhában nyíló iskola 150 diákkal indul, és az iszlám vallási oktatási intézményrendszer része lesz ugyan, de főként szakképző intézményként működik majd - mondta el az iskola megnyitóján Mohammad Abdul Aziz Hussaini, az intézmény oktatási és szakképzési titkára.

Hussaini szerint az indokolta kifejezetten transznemű fiatalokat oktató iskola létrehozását, hogy a Bangladesben, a társadalomból teljesen kirekesztve élő nagyjából tízezer transznemű ember (akiket Délkelet-Ázsiában hidzsráknak neveznek) nagyon korán kiesik az oktatási rendszerből.

Szinte írástudatlanul, főleg nagyvárosokban élve, jobb esetben előadóművészként, rosszabb esetben prostituáltként vagy koldusként keresik a kenyerüket.

Az új iskolába korhatár nélkül jelentkezhetnek diákok, akik pótolnák a kimaradt iskolaéveket, és szakmához szeretnének jutni. Az iskola egyik leendő diákja, Shilpy, a megnyitón elmesélte a BBC-nek, hogy mindössze kilenc éves koráig járt iskolába, mert nem bírta tovább, hogy mássága miatt folyton kiközösítik. Szerinte fontos, hogy létezzenek olyan intézmények, ahol biztonságos, elfogadó környezetben tanulhatnak a hozzá hasonló emberek, akiket sokszor még a családjuk is teljesen eltaszít magától.