Versenyzőként is rajthoz állna a tokiói paralimpián Novák Eduárd, Románia új sportminisztere

sport
2021 január 05., 17:10

Sportolóként is részt venne a tokiói paralimpián a romániai sportminiszterré kinevezett kerékpáros Novák Eduárd. A jogi diplomával rendelkező 44 éves sportolóval, aki 2013 óta vezeti a Romániai Kerékpáros Szövetséget, a Maszol.ro portál közölt interjút miniszteri és személyes terveiről kedden.

Novák Eduárd
photo_camera Novák Eduárd Fotó: mts.ro

Novák Eduárd úgy vélte: ha sikerül jól beosztania az idejét, megvalósulhat az a célja, hogy jó eredményt érjen el a tokiói paralimpián. Megjegyezte: amikor elvállalta a minisztérium vezetését, minden más tevékenységéről lemondott.

"Csak az maradt a régi életemből, hogy hetente négyszer-ötször edzek. Úgy tervezem, hogy márciustól augusztusig aztán kicsit jobban megnyomom. Érzem, hogy még van bennem" - fogalmazott a sportoló. A csíkszeredai születésű Novák gyerekként és fiatalként gyorskorcsolyázott, 20 éves volt, amikor egy autóbalesetben megsérült, és amputálni kellett az egyik lábfejét. Mint életrajzából kiderül, a sportolást nem hagyta abba, és protézist kapott és kerékpározni kezdett, az erdélyi, majd a román kerékpársport ismert alakja lett, csapatot is alakított, és 2012-ben Románia mindeddig egyetlen paralimpiai aranyérmét szerezte 2012-ben Londonban.

link Forrás

Miniszteri terveiről elmondta: azt szeretné, hogy Románia a legjobb 15 ország között legyen az olimpiai éremtáblázaton.

"Ebből már lehet számolgatni, hány éremre van szükség, ezeket melyik sportágak tudják megszerezi, a szövetségeknek mennyi pénzre van szükségük a sportolók felkészítéséhez" - tette hozzá.

Elmondta: a nyári tokiói olimpiára való felkészülésről a hivatali elődje idején fogadták el a döntéseket, ezért ő most csak azt ellenőrizheti, hogy a támogatásokat valóban az olimpiai kvótát nyert sportolók felkészülésére fordítsák.

"Azt szeretném, hogy a már kvalifikált 58 sportoló, valamint az a mintegy ötven további, aki reményeink szerint megszerzi a kvótát, mindent kapjon meg arra, hogy a legjobb formában utazhasson ki Tokióba" - fogalmazott. Hozzátette: Románia nagyon erős evezésben, ezért az evezősök kiemelt figyelmet kapnak a felkészülésben.
Novák Eduárd szerint a román sajtó kicsit félreértelmezte a kijelentését, amikor azt idézték tőle, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni és korcsolyázni. Ő voltaképpen nem sportágakat akart kiemelni, hanem azt a célt próbálta megfogalmazni, hogy minden gyerek sportoljon, mozogjon.

"Fontos, hogy azok a gyerekek is, akik nem akarnak semmilyen sportot űzni, azoknak az életébe is épüljön be a mindennapi testgyakorlás. Ha sikerül megtanítanunk egy generációt arra, hogy a mozgás jó, egészséges, akkor ők majd hatással tudnak lenni a szüleikre és a saját gyerekeikre is" - fogalmazott.

Mandátuma legfontosabb feladatának tartotta, hogy a sportminisztérium 2021-ben megalkossa az ország sportstratégiáját. Hozzátette: ehhez előbb fel kell mérni a jelenlegi állapotokat, erőforrásokat. Gondnak nevezte, hogy a román sporttörvény jelenleg nem teszi kötelezővé, hogy az edzők képezzék, fejlesszék magukat. Azok a szakemberek, akik húsz, harminc évvel ezelőtt jók voltak, most kiöregedtek, elavult módszerekkel dolgoznak - jegyezte meg.

Novák Eduárd arra is kitért, hogy sokat tanulhat a magyar példából, hiszen Magyarország az utóbbi húsz évben rengeteget fektetett a sportba, és ez az eredményeken is meglátszik. "Az, hogy magyarként a román sport élére kerültem, elejét veheti sok ellenségeskedésnek, diszkriminációnak" - jelentette ki. (via MTI)