Japán kormánypártja szívesen látna az üléseken több nőt, csak ne szólaljanak meg

szexizmus
2021 február 17., 05:27

Mindezt nem sokkal azután sikerült bejelenteniük, hogy a tokiói olimpiai szervezőbizottság elnöke is szexista megjegyzést tett, amikor azt mondta, hogy a nők túl sokat szólalnak fel.

A kormánypárt javaslata szerint mostantól öt női törvényhozó is csatlakozhat majd a fontosabb üléseikhez, de kizárólag megfigyelőként. Tosihiro Nikai, a párt 82 éves főtitkára szerint fontos, hogy a párt nőtagjai is „ráláthassanak” a döntéshozatali folyamataira. Ezzel reagáltak azokra a kritikákra, hogy a párt vezetését férfiak uralják.

A nők az üléseken nem szólalhatnak meg, de később benyújthatják a véleményüket. (Reuters)