13 évesen, tiltott helyen motorozott az apjától lopott motorral

bűnügy
2021 március 16., 15:37

Nyolc Baranya megyei, zömében huszonéves fiatal ellen tettek feljelentést, miután egy erdős területen motoroztak rendszám nélküli motorokkal. Volt köztük egy 13 éves fiú is, aki szülei tudta nélkül vitte el az apja 600 cm3-es motorját.

A motorosokat március 15-én délután igazoltatták, amikor az erdőn keresztül megérkeztek Bátapátira. A rendőrség közleménye szerint egyikőjüknek sem volt jogosítványa motorra, illetve a motorok „egyikére sem volt kötelező felelősségbiztosítás, egyik sem felelt meg a kötelező műszaki előírásoknak”.

A nyolc motorossal szemben szabálysértési feljelentést tettek, azért is, mert „az erdei utakon és erdőben a törvény értelmében quaddal, terepmotorral és motorkerékpárral közlekedni tilos”. (police.hu)