A felborult globális ellátási láncok miatt több országban veszélybe került a karácsonyi ajándékvásárlás

gazdaság
2021 november 22., 05:07

Az Egyesült Királyságban idén elmaradhat a karácsony - a Times már nyáron erről írt. Természetesen a karácsony konzumálásra szakosodott részére gondoltak, a grandiózus ünnepi menütől a karácsonyfán át a kézzelfogható ajándékokig, nem pedig a családi összejövetelekre meg a Télapóra - ő idén is szánra ül, ahogy szokott. De a Brexit miatt nem volt elég vendégmunkás, aki leszedje a terményeket, így például ősszel egy csomó zöldség és gyümölcs veszett kárba. Ennél is súlyosabb, hogy kb. 8000 disznót le kellett ölni a farmokon és gyakorlatilag kidobni. A vágóhidak ugyanis azért nem fogadták az állatokat, mert nem volt elég ember a hús feldolgozására. Ugyanezen aggódnak a pulykafarmok is. Aztán arról számolt be a BBC, hogy késnek a Barbie és Mancs őrjárat szállítmányok a játékboltokból. A hírek hallatán a briteknél annak rendje és módja szerint elkezdődött a pánikvásárlás, a szeptemberi, hetekig tartó benzinpánikkal már úgyis belejöttek. Sokan betárazták a játékokat, de a fagyasztott pulykát és a karácsonyi pudingot is.

Az Egyesült Államokban már a Halloweenre készülve szembesülhettek azzal a fogyasztók, hogy a korábbi évekhez képest szűkösebb volt a választék. A mindenszentek legalább akkora dekorációs őrülettel jár az országban, mint a karácsony, de az ehhez szükséges díszeket, jelmezeket és egyéb kellékeket sok üzletben már október elején sem tudták beszerezni az emberek. Gyorsan kifogytak a készletek, sok helyen üresek voltak a polcok.

Kiürült halloweeni polcok október 13-án egy target áruházban, Miamiban.
photo_camera Kiürült halloweeni polcok október 13-án egy Target-áruházban, Miamiban. Fotó: JOE RAEDLE/Getty Images via AFP

A legdurvább evészet, a Hálaadás még csak most jön, és akkor még mindig nem tartanak a karácsonyi ajándékoknál. Az Adobe 2021-re vonatkozó ünnepi vásárlási előrejelzése szerint a ruházat, a cipők, a sporteszközök, a babaholmik és az elektronikai cikkek kategóriáját érintheti leginkább az áruhiány. A vásárlóknak bele kell nyugodniuk, hogy ha nem lépnek időben, nem biztos, hogy mindent be tudnak szerezni, amit kigondolnak.

Minden felborult

Az okok részben hasonlóak a két országban, de azért vannak helyi sajátosságok is. Az mindenesetre globális probléma, hogy a koronavírus és a járványhelyzet durván összekuszálta az ellátási láncokat. Annyira, hogy Lee Klaskow, a Bloomberg logisztikai elemzője szerint esély sem volt arra, hogy ezek ilyen rövid idő alatt kisimuljanak.

Az ellátási lánc akkor működik jól, ha a gyártás után a konténerek, a kikötők, a vasutak, a raktárak és a fuvarozás fázisa megfelelő ütemben, olajozottan követi egymást. Csakhogy most az a helyzet állt elő, hogy ebben a sorban minden egyes állomás a saját problémáival küzd. A dominó nem előre, hanem összevissza dől. Először is, a covid miatti szigorú lezárások megakasztották a kínai és dél-ázsiai gyárak termelését, mindegy, hogy ruhákról, játékokról, cipőkről, elektronikai cikkekről, esetleg bútorokról volt szó. A Nike-nak teljesen újra kellett írnia a 2021-es értékesítési előrejelzését, mert több vietnámi gyárban hónapokig álltak a dolgok, és nemzetközi szinten az Adidas, a Crocs, a Hasbro és a Stanley Black&Decker is jelentős késésekről számolt be. Ráadásul ez nemcsak 2020-ban történt meg és borított fel mindent, hanem idén újra, a delta variáns ázsiai terjedésével. Mivel ezekben az országokban a kikötők is le voltak zárva, ezért amit le is gyártottak, annak jelentős része már azelőtt beragadt, hogy a konténerek a teherszállító hajókra kerültek volna. Van olyan amerikai vállalat, amelynek csak a shenzeni gyárában nyolcmillió dollár értékben, 140 konténerre való játék várakozik. Nyáron a Szuezi-csatornán keresztbe álló Ever Given is jelentős késedelmet okozott a többi teherszállító hajónak, ezt a csúszást sem sikerült még maradéktalanul behozni.

Amikor végre megnyíltak a kereskedelmi hajózási útvonalak, olyan óriási mennyiségű áru érkezett az európai és amerikai kikötőkbe, amire nem voltak felkészülve, így egyszerűen nem tudták feldolgozni sem időben. Az Egyesült Államokban például két kaliforniai teherkikötő fogadja az Ázsiából érkező hajókat, ezek úgy bedugultak, hogy több hetes késések alakultak ki. Mára ez úgy-ahogy normalizálódott az USA-ban, de még mindig nem működik tökéletesen.

Az angliai Felixstowe-i kikötőből a Maersknek, a világ legnagyobb konténerszállító vállalatának ideiglenesen át kellett vinnie konténereket holland és belga kikötőkbe, mert az megtelt, nem tudták fogadni a hajókat. De már az európai kikötők is kezdenek bedugulni. A Bloomberg november elején arról számolt be, hogy a rotterdami kikötőben négyről már hét napra nőtt a várakozási idő, mire odajut egy konténer, hogy kirakodják. A kikötő egyik alelnöke, Emile Hoogsteden azt nyilatkozta, hogy ezek az állapotok akár 2022 végéig is így maradhatnak, ha a fogyasztás és az online rendelés ugyanolyan ütemben folytatódik, mint most.

Ezen pedig nem segít a mindenhol tapasztalható munkaerőhiány: nincs elég ember, hogy kipakolják a konténereket, és nincs elég kamionsofőr sem, aki időben tovább tudná szállítani a rakományt. Így a szárazföldi logisztikai hálózatok is túlterheltek.A Handelsblatt nevű német lap szerint a sofőrhiány Európa más országaiban is probléma, nem csak az Egyesült Királyságban. Németországban 60 ezer emberre lenne szükség a fuvarozásban és szállítmányozásban, de Spanyolországban és Olaszországban is nagyon keresnék őket, már csak azért is, mert a megbízások száma folyamatosan növekszik. Amiatt ugyanis, hogy az emberek nagy tömegekben sokkal több időt töltöttek otthon, mint korábban, ugrásszerűen megnőtt a kereslet az otthoni munkához szükséges eszközökre, a szórakoztató elektronikai cikkekre, illetve minden olyasmire, amivel le lehet kötni a gyerekeket.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete is arra figyelmeztetett nemrég, hogy a brithez hasonló súlyos helyzet küszöbén áll az Európai Unió és Magyarország. A fuvarozók ugyanis a folyamatosan növekvő költségeiket nem tudják érvényesíteni a díjaikban, és ez rendszerszintű ellátási zavarokhoz vezethet. Ez elkerülhető lenne, ám ahhoz, hogy a magyar fuvarozó-vállalkozások problémamentesen tudjanak működni, 5-10 százalékos fuvardíj emelésre lenne szükség, illetve arra, hogy a növekvő terheket ne csak nekik kelljen viselni.

A mindenre kiható konténerpara

Az viszont, hogy a konténerekben heteket, hónapokat áll az áru, további akadályt jelent, hiszen így nem jutnak vissza üresen a kiindulási pontra, ahonnan újabb árut vehetnének fel. Kézenfekvő részmegoldásnak tűnhet, hogy akkor legyen több konténer, mégiscsak ezekben mozgatják a világon az áru 90 százalékát. De a konténerek túlnyomó többségét Kínában gyártják, szóval megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

Mindez meg is látszik az árakon. A tengeri teherszállítás ára Kínából Európába tavaly december óta 134 százalékkal nőtt, a konténereké még durvábban. A New York Times információi alapján a járvány előtt az Egyesült Államokban például 2500 dollárért lehetett bérelni egy 35 ezer könyv szállítására alkalmas konténert, most tízszer annyiba kerül. De a más árucikkekhez használt konténerek ára is legalább öt-nyolcszorosára nőtt, így a kereskedők most például azt is számításba veszik, hogy inkább kisebb méretű árut szállíttassanak, mert abból több fér a konténerbe.

Konténerhajó a Hong Kong-i Kwai Chung kikötőben
photo_camera Konténerhajó a hongkongi Kwai Chung kikötőben Fotó: PETER PARKS/AFP

Persze ez nem jelenti, hogy a konténerek problémáját ne lehetne részben áthidalni, csak az még többe kerül. Azok a nagyvállalatok vannak előnyben, amelyeknek van pénze hatalmas saját, gigantikus raktárakat fenntartani vagy szezonális raktárakat bérelni, és képesek kifizetni a légi szállítás akár tízszeres költségét is azért, hogy a termékeik időben beérkezzenek. Más, jellemzően ruházati cégek igyekeznek Kínából az amerikai és európai üzleteikhez valamivel közelebbre átszervezni a gyártást, ha már a delta variáns így keresztbe tett nekik. A spanyol ruhamárka, a Mango például eleve gyártatott már Törökországban, Marokkóban és Portugáliában, de a nehézkes ellátás miatt azt tervezik, hogy Vietnámból és Kínából a közelebbi gyárakba csoportosítják a megrendeléseik egy jelentős részét.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a szállítás pluszköltségein túl más is előidézte a termékek drágulását: az energiaárak növekedése és a különféle alapanyagok hiánya, például a chipeké, ami hónapok óta tart. A pamut ára kilenc éve nem volt olyan magas, mint most. Játékoknál is nő az alapanyagok ára, a műanyagtól kezdve a csomagolóanyagokon át a fa, fém és elektronikai elemekig.

A magyar vásárlók kevésbé érintettek

Magyarországon is érződik a nemzetközi problémák egy része, azonban így sem kell különösebben aggódnunk a karácsonyi vásárlás miatt, bár némi tervezés nem árt. Olyan élelmiszeripari fennakadásokra például, mint Nagy-Britanniában, biztosan nem kell számítani, hiszen azok jelentős része a Brexithez és a szigetország sajátosságaihoz kötődik.

„A karácsonyi-ünnepi élelmiszerellátásban semmiféle fennakadással nem számolunk. Az élelmiszerek zöme ugyanis magyar beszállítóktól érkezik, és nem kaptunk eddig olyan jelzést tőlük, hogy bármiféle akadály lenne” - mondta kérdésünkre Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az élelmiszereknél ugyan marad a drágulás, de ez sem általános: „Igaz ugyan, hogy az étolajnak megemelkedett 20 százalékkal a bolti ára, de a sertéshúsé például nem változott. Az átlagot tekintve a magyar infláció 5 százalék körüli értékével számolhatunk karácsonykor is.”

Persze az ünnepi menün túl még mindig ott van a fizikai ajándékok kérdése. Vámos György szerint viszont nem kell attól félni, hogy hazánkban az iparcikkekben általános, nagy hiányok lesznek, vagy iszonyúan megdrágulnak, bár valamivel drágábbak lesznek az ajándékok, mint tavaly. Ebben szerepet játszik többek közt a forintgyengülés és a már említett alapanyaghiány is, az üzemanyag árának emelkedése (attól, hogy nálunk hatósági árat vezettek be, külföldön még drága), a megdrágult nemzetközi szállítások is. És a kereskedők saját kiszállítási költségei mellett a beszállítók költségei is emelkednek.

Játékbolt Franciaországban
photo_camera Játékbolt Franciaországban Fotó: NICOLAS GUYONNET/Hans Lucas via AFP

„Egyes cikkelemek miatt valóban előfordulhat, hogy egy bizonyos márka bizonyos termékét nem kapjuk meg, vagy csak sokkal drágábban, ott már lehet akár két számjegyű is az emelkedés. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a nemzetközi piacon a beszerzés megdrágult. Ha valamiből nincs elég és lenne rá kereslet, rögtön felszökik az ára, bár az is igaz, hogy abból, ami nagyon megdrágul, kevesebb fogy. De szélesebb körű, általános termékhiány egyáltalán nem várható. Valamilyen ajándékot mindenki fog tudni vásárolni” - mondja Vámos György.

Megkérdeztük a magyar Media Marktot, hogy voltak-e olyan árucikkek, amelyekből az említett problémák miatt nem tudtak annyit rendelni, amennyit eredetileg szerettek volna:

„A globális ellátási láncban jelentkező kihívások a MediaMarktot sem hagyják érintetlenül, egyes termékekből, például a PS5 játékkonzolból, iPadből, nyomtatókból kevesebb érhető el, de kategóriaszintű hiányról nem beszélhetünk” - mondta el Szilágyi Gábor, a cég ügyvezetője.

Volt olyan szállítmányuk is, ami nem érkezett meg, ezért csak olyan termékeket vonnak be az akcióikba, amelyekből rendelkezésre állnak a szükséges készletek. A várható novemberi-decemberi forgalomra azonban a cég már nyár óta készült, azzal, hogy elkezdték feltölteni az árukészleteiket, és 40 százalékkal bővítették a raktárkapacitást.

Ettől függetlenül az unásig ismételt tipp, miszerint ne hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlást, most sokszorosan igaz, és idén nemcsak a kényelem indokolja. A leginkább vágyott, konkrét termékek beszerzését nem érdemes az utolsó napokra időzíteni - különösen az elektronikai cikkekét nem - valami hatalmas last minute akció reményében.

A munkaerőhiány hazánkban is jelen van, nemcsak a szállítmányozásban, hanem az üzletekben is, bár más súllyal, mint külföldön. Ezek szintén ahhoz vezethetnek, hogy az ajándékvásárlást nem feltétlenül lehet majd olyan könnyen, gyorsan lezongorázni, mint szeretnénk. Vámos György pedig még egy tényezőt fontosnak tartott megemlíteni: a kiszámíthatatlan járványhelyzetet. „Nem tudjuk, hogy mi lesz, a járványadatok romlanak, tavaly ilyenkor már kijárási korlátozások voltak, és az átlagvásárlót a járványhelyzet valamilyen módon mindig befolyásolja” - tette hozzá.

(További források: Atlantic, Bloomberg, CNN, Independent, New Yorker)

Címlapkép: MARCUS BRANDT/dpa Picture-Alliance via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.