A Fidesz lefújta a nemzetbiztonsági bizottság ülését, miután kiderült, hogy az oroszok feltörték a külügyminisztérium számítógépes hálózatát

A parlament honlapja szerint szerdán összeülne a nemzetbiztonsági bizottság, hogy a közbeszerzések hatálya alóli mentesítést adjon bizonyos védelmi és biztonsági célú beszerzésnek. Ezenkívül persze másról is lett volna miről tárgyalniuk, hiszen a Direkt36 keddi cikkéből kiderült, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszereit, ott teljesen kompromittálták a külügy számítógépes hálózatát és belső levelezését, és feltörték a „bizalmas” minősítésű állami és diplomáciai információk továbbítására használt titkosított hálózatot is. Ráadásul Szijjártó ezzel már akkor is tisztában volt, amikor átvette az orosz külügyminisztertől a legmagasabb kitüntetést, amit külföldi állampolgár kaphat Oroszországban. Aztán a Barátságért kitüntetés átadása után, idén januárban megint célzott támadások érték a külügyminisztériumot.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2021. december 29-én Barátságért Érdeméremmel tüntette ki magyar kollégáját, Szijjártó Pétert.
photo_camera Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2021. december 29-én Barátságért-érdeméremmel tüntette ki magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke azt mondta a Klubrádiónak, a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai jelezték, hogy akkor várják az ülést, és meghívnák a kibervédelmi intézet vezetőségét, hogy számoljanak be a külügy rendszereit ért támadásokról.

Erre azonban Halász János, a fideszes alelnök délután azzal hívta fel, hogy mind a négyüknek halaszthatatlan közfeladatai vannak, ezért nem lesz megtartva az ülés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.