Meghalt Vasík János, a nagyszerű szlovákiai magyar újságíró

GYÁSZ
2023 február 21., 11:36

Évek óta tartó súlyos betegség után, mindössze negyvenkilenc évesen meghalt Vasík János, a szlovákiai magyar újságírás kiemelkedő figurája, a Pátria Rádió megbízott főszerkesztője.

photo_camera Vasík János baltával.

Tömör életrajznak tökéletes az, amit Gazdag József írt róla annak a tavaly augusztusi interjúnak az elejére, amiben szokatlan, sőt példátlan - de tőle nem szokatlan - nyíltsággal beszélt az akkor már három éve tartó küzdelméről a rákkal:

"Vasík János (1973) rádióriporter. Élt Dunaszerdahelyen, Csallóköznádasdon, Pozsonyban, Brünnben, Budapesten és Rozsnyón. Dolgozott futószalag mellett, kutyamenhelyen, múzeumban, bankban és egy mobilszolgáltatónál is, volt megyei képviselő, alapított (másokkal együtt) óvodát, alap- és középiskolát, készített dokumentumfilmet. Jelenleg a Pátria rádió megbízott főszerkesztője. Nős, felesége Prékop Mária oktatásügyi és oktatáspolitikai szakértő, korábbi helyettes államtitkár. Három gyermek apja."Olvasója és lelkes kommentelője volt a cink.hu-nak, amit három évig csináltam. A Cink-kommentelők tíz éve alkotnak élő közösséget, pedig a lap már hét éve megszűnt, én ebben a körben ismertem és szerettem meg Vasíkot.

Fantasztikus újságírókkal, - főleg rádiósokkal - találkoztam a szlovákiai magyar médiában, Vasík János közülük is kiragyogott. A sokadik alkalom után jöttem rá, miért olyan jó csetelgetni vagy telefonon beszélni vele. Mert olyan nyugodt, derűs, értelmes, tájékozott és magabiztos volt, egyszerre együttérző és lelkes, mégis jó értelemben kívülálló, mint egy ide teleportált nyugat-európai.

Ha van kedvenc Vasík-élményed, sztorid vagy adásod, kommenteld be a cikk alá, ha pedig nem vagy előfizető, küldd el nekem mailben a szilyl KUKAC 444.hu címre és kirakom ide.

Ha pedig még mindig nem tudtad felfogni, hogy meghalt, addig is hallgasd meg a Halotti beszédet Latinovits Zoltántól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.