Vona Gábor pártot alapít

POLITIKA
2023 szeptember 07., 08:24

Az elmúlt napokban már lehetett tudni, hogy valamire készül Vona Gábor, ha az ember gyakorta nézegette a közösségi felületeit, ugyanis visszaszámlálóval jelezte, hogy ma délelőtt 10 órakor nagy bejelentésre készül. Ami meg is történt.

Párttá alakul a Második Reformkor Alapítvány, vagy ahogy ők nevezni szokták, a 2RK - jelentette be Vona, miután hosszasan felvázolta, hogy a Második Reformkor nevű kezdeményezése hogyan vált előbb alapítványból egyesületté, majd hogyan kezdett el fejlődni.

„Tudunk újat és tudunk mást mondani” - közölte a Jobbik volt elnöke, hozzátéve, hogy azért érezték szükségét a változásnak, mert civil szervezetként már nem tudnak többet tenni a második reformkorért. Politikai szemléletüket reformkoriságnak nevezték el, ezzel szeretnék egyesíteni az országot.

„Sok párt van már, ez való igaz” - ismerte el Vona, de állítása szerint hiába ez a sok párt, „bennünket nem képvisel egyik sem”.És ha már ez így van, akkor inkább képviselik ők magukat, érzéseik szerint pedig sok hozzájuk hasonló ember van, akik hasonló problémákkal küzdenek.

Vona elmondása szerint nem ideológiák mentén akarnak politizálni, hanem a reformkor eszmeiségét viszik tovább. Összegzése szerint ma a magyar politikát a törzsi viszályok, cinizmus, konfliktus jellemzik, ők azonban ebből kimaradnak,

a saját ügyeikkel foglalkoznak, hidakat építenek és teremtő energiákat keresnek.Ennek érdekében egyik oldalhoz sem akarnak odacsapódni, nem lépnek politikai szövetségre sem a kormánypártokkal, sem az ellenzéki erőkkel.

Vona Gábor 2006 és 2018 között volt a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a 2010-es, 2014-es és a 2018-as országgyűlési választásokon pedig a párt miniszterelnök-jelöltje is. 2018. április 8-án, a választási vereség után lemondott a párt vezetéséről.

A bejelentést itt lehet megnézni: