Magyar Péter arról posztolt, hogy rendőri jelentés készült egy veszekedésükről, Varga Judit ezután családon belüli erőszakról szóló kampányvideót tett közzé

POLITIKA
március 17., 21:07

A politikai viták középpontjába került Magyar Péter vasárnap este Facebookon hosszú bejegyzést tett közzé, amelynek valóságtartalmáról nem tudunk meggyőződni. Aztán hosszú hallgatását megtörve Varga Judit is posztolt, amire Magyar reagált - és innen már nyilvánvaló lett, hogy ez a magyar közéletet erősen befolyásoló sztori, amiről akkor is be kell számolnunk, ha rengeteg a kérdőjel.

Magyar Péter az első posztja elején Rogán Antalt szólítja meg, és a kormányt sejteti az ügy mögött. A lényeget egyben idézem:

„Két hete megkeresett az egyik legnagyobb online hírportál oknyomozó újságírója azzal, hogy egy, a 2020. december 29-i családi vitánk után a hatalom által készített és betárazott titkos rendőri jelentést kapott meg a rendőrségtől (!) és annak tartalmáról kíván beszélni velem. Így tegnap végre megismerhettem azt a jelentést, aminek készítésekor engem nem kérdeztek meg. A sejtésem beigazolódott, egy szimpla családi vitánkat valótlan állításokkal sikerült izzadtságszagúan úgy kiszínezni, hogy a jelentés azt sejtesse, hogy én erőszakosan léptem fel a feleségemmel és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben. A valóság persze egészen más volt. Arról volt pusztán szó, hogy egy veszekedés után a volt feleségem bejelentette, hogy egy általam nem ismert időszakra és helyre elviszi a közös gyerekeinket, amibe én nem akartam beleegyezni. És ahelyett, hogy ezt felnőtt emberek módjára sikerült volna négyszemközt rendeznünk, az eljárásba bevonásra kerültek az állami testőrök, akik konkrétan megakadályoztak abban, hogy a gyermekeimhez odamenjek. Én ezzel az esettel akkor nem álltam a nyilvánosság elé, éppen a gyermekeink védelme érdekében. A kapcsolatunk rendezése után többször kértem a volt feleségemet, hogy megismerhessem a titkosított jelentést, ami tudomásom szerint a belügyminiszter és a miniszterelnök asztalán is járt. Mindig elutasítást kaptam.

Hogy a rendőri jelentés tartalmának nagy része hamis, fiktív elemekből áll, onnan is tudható, hogy amennyiben nem így lett volna, akkor mind a testőröknek, mind az érintett kormánytagoknak hivatalból feljelentést kellett volna tenniük. Ilyet természetesen sosem tettek, hivatalos eljárás sosem indult ellenem, mivel a cél nem is ez volt, hanem hogy fogható legyek. Ahogy mindenki az a rendszerben.”

Magyar azt követeli, hogy a rendőri vezetők rendeljenek el azonnali nyilvános vizsgálatot, hogy „ki és milyen célból, kinek az utasítására adta át a szenzitív személyes információkat és rengeteg valótlanságot tartalmazó hivatalos iratot az újságírónak”. Azzal is fenyeget, hogy ha valaki a „jelentést vagy annak részeit nyilvánosságra hozza, vagy annak tartalmáról információkat szivárogtat, akkor szintén büntetőeljárást kezdeményezek ellenük, hiszen a személyes adatokat és szenzitív információkat tartalmazó iratot nem lehet nyilvánosságra hozni”.

Magyar szerint, ha ez az irat valóban a rendőrségről került ki, akkor az országos rendőrfőkapitánynak és a belügyminiszternek le kell mondania. Este 9 előtt emailben kértünk reakciót az ORFK-tól és a belügytől, ha válaszolnak, közöljük.

Másfél órával Magyar közleménye után Varga Judit is posztolt, pedig a lemondása óta nem volt nyilvános reakciója, miközben a neve folyamatosan forgott a nyilvánosságban. A poszt egy párkapcsolati erőszakról szóló videó, amelyhez annyit írt: „Mindig van kiút.”

link Forrás

Erre nagyon gyorsan reagált Magyar, aki a volt felesége posztját ezek szerint úgy értelmezte, hogy az ellene szól, és politikai motivációja van. „Nem tudom mivel zsarolnak és azt sem, hogy miért teszed ezt a gyermekeinkkel.”

link Forrás