Mészáros Lőrinc Magyar Péterről: Bár a bankunkban felügyelőbizottsági tag volt, nincs közös pontunk

gazdaság
április 08., 06:51

Nem mindennapi dolog, hogy Magyarország aktuális leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc interjút ad. Olyannyira nem az, hogy a miniszterelnök gyerekkori barátja nem Fidesz-közeli lapnak egyszerűen nem is ad interjút. Az Indexnek, ami már nem vádolható nem-Fidesz-közeliséggel, immár másodszor is sikerült a bravúr. Legutóbb három éve szerepelt a lapban, „Pontosan az ilyen cikkekért kellett Orbánnak az Index” címmel számoltunk be az esetről akkor. Most is hosszú interjút adott nekik Mészáros, akit ezúttal is a kezdetektől az aktuális ügyekig tartó kérdéssorral izzasztottak. Íme a témakörök és a jelentősebb válaszok:

  • A kezdetekről és Orbán barátságáról

„A mi kapcsolatunk barátság, ami a bizalmon alapszik, de külön úton járunk, hiszen a miniszterelnök úr 1989 óta politikus, én pedig 1992 óta vagyok vállalkozó.”

„A gazdasági fejlődésem nem két nap alatt történt meg, hanem az elmúlt 32 év munkájával jutottam el idáig. A vállalkozói világ minden lépcsőfokát megjártam, hiszen voltam kis-, közép- és nagyvállalkozó is. Ebben voltak jobb és kevésbé jó időszakok, de napról napra mindent annak rendeltem alá, hogy mindig legalább egy lépéssel előrébb tudjak jutni az utamon.”„Mindketten sokat dolgozunk, de így is relatíve intenzív a kapcsolatunk. Napokig tudnánk beszélni sportról, futballról, „közös gyermekünkről”, a Puskás Akadémiáról. Persze ugyanígy téma a család, a gyerekek, szóba kerül a politika is, megpróbálunk együtt ebédelni, ha van időnk. Nem egyszerű összehozni, mert rengeteg elfoglaltságom van nekem is, neki még több.”

  • Humoristák élcelődéseiről

„Egy munkahelyen is van beszólás, cinizmus, viccelődés, ez azzal együtt sem visel meg, hogy kicsit nagyobb játszótéren játszom. Sőt, néhány mém kifejezetten vicces, amibe az interneten belebotlik az ember. Némelyiken jót nevetek én is, de az energiáimat sokkal inkább a munka köti le, a fejlődés, a tervezés, a stratégiaalkotás.”

Gyanúsan ide tartozik egy következő, gazdasági kérdésre adott válasza: „A munkaórák számánál fontosabb kérdés a hatékonyság, mert hiába dolgozik valaki sokat, ha nem hatékony a munkája.”

link Forrás
  • Magyar Péterről (és az őt nyíltan kritizáló Pesty Lászlóról)

„Bár a bankunkban felügyelőbizottsági tag volt, Magyar Pétert én személyesen nem ismerem, nem is avatkozom bele az ügyeibe. A nevét is csak onnan ismertem, hogy Varga Judit volt férje. Ő a politikai színpadon van, én a gazdasági életben élek, nincs közös pontunk. Ha valakinek én vagyok a témája, azt nem veszem támadásnak, Pesty László esetében sem, aki egyébként egy vicces ember. Lehet, hogy nekik ez a dolguk, hogy a köz érdeklődését fenntartsák, nekem meg az, hogy a vállalataim minél sikeresebbek legyenek.”

  • A cégeiről

„Még ma is minden reggel felkelek hatkor, és bejövök dolgozni. Erre próbáltam tanítani a gyermekeimet is, hogy a felelősség rajtunk van. Általában a hét elején a budapesti székházunkban vagyok, utána pedig a felcsúti irodámban, ott vannak a megbeszéléseim. Megpróbálom a hétvégéket felszabadítani, azt a családdal, a feleségemmel, a gyerekeimmel és az unokáimmal tölteni. Ez az élet igazán fontos része, ami nekem évtizedekig nem igazán adatott meg, alig láttam a gyerekeimet, mert állandóan a munkával voltam elfoglalva.”

„Eleinte kimondottan nehéz volt topmenedzsereket igazolni, mert nem elég az anyagi megbecsülés, szakmailag is perspektívát kell kínálni. Nekik is bizonyítanunk kellett, hogy itt egy olyan vállalatcsoport épül, ahová kihívás elmenni dolgozni. Azóta fordult a kocka, ma már elhessegetni kell a topmenedzsereket, nem idecsábítani, nagyon meg vagyok elégedve a vezetői stábbal.”

„Elsősorban Európában terjeszkedünk, de Észak-Afrikában, Líbiában, illetve a Közel-Keleten, Ománban is vannak érdekeltségeink. Haladunk előre, több komoly akvizíció előtt állunk, ami még nem nyilvános, de az első fél évben több is lezárulhat.”„Szélesedni, vagyis újabb iparágakba belevágni már nem szeretnénk, amiben viszont erősek vagyunk, abban cél a kifektetés. Így sem könnyű a szektorokon átívelő feladatokat összefogni, koordinálni. Viszonyításképp szétnéztem Európában, ennyinemű tevékenységgel foglalkozó cégcsoportból csak egyetlen egy van a miénken kívül, Törökországban.”

„Az egy ultraliberális, már-már kommunista jelmondat, hogy nálunk a magyar vállalkozók csak úgy megkapják a munkákat, osztogatják nekik. Nem igaz, ezt kikérem magamnak, de kikérem minden magyar vállalkozó nevében. Ez egy tévhit, egy vicc, a világ nem úgy működik, hogy van egy joystick, és azzal állítgatják a pénzcsapot, hogy ki mennyit kap.”

Mészáros Lőrinc a ROSE D'OR szuperjachton. Volt miből nyaralni az OPUS tulajdonosának.
photo_camera Mészáros Lőrinc a ROSE D'OR szuperjachton. Volt miből nyaralni az OPUS tulajdonosának. Fotó: Németh Dániel/444
  • Az MBH Bankról

„Csányi Sándorhoz barátság fűz, nem hiszem, hogy ezen a színtéren rivalizálnánk. Van persze olyan terület, ahol versenyzünk, ilyen például a bankszektor.”

„Jelenleg a második legnagyobb bank vagyunk Magyarországon az OTP mögött. Itt valóban van egy verseny közöttünk Csányi Sándor barátommal, de ez egy egészséges verseny, győzzön a jobbik! Ők hosszú ideje külföldi kifektetésekkel haladnak, ránk a mostani sikeres stabilizáció után még rengeteg munka vár.

  • A magántőkealapokról

„Minden vállalkozásom transzparens, nem csak az Opus, amely egy nyílt végű részvénytársaság. A többi blue chip egy-egy könnyen azonosítható területen működik, mint a bankszektor, a gyógyszergyártás, az olajipar, illetve a távközlés.”

„Ez egy teljesen legitim befektetési forma, szó sincs rejtőzködésről. Nekem is van több magántőkealapom, egyiket sem rejtegetjük, tulajdonrészeket, értékpapírokat birtokolunk rajtuk keresztül. Nem véletlenül használják ezt a megoldást a befektetők, hiszen kedvező adózási forma van mögötte, de ez szabályos, elfogadott, mi magunk is használjuk. Felőlem bármilyen szervezet felállhat, nálam minden transzparens, nyitott könyv. Szerintem egyetlenegy magántőkealapot birtokló ember sem tudja eltitkolni, hogy ő a végső tulajdonos, hiszen bármilyen banki vagy egyéb tranzakció esetén azt be kell mutatni. Attól, hogy egy állami adatnyilvántartásból nem lehet mindent kiolvasni, ez még nem egy titkos szervezet.”

  • Várkonyi Andreáról

„A feleségem egyik végzettsége köztudottan orvos, és bár már jó ideje nem dolgozik orvosként, közel áll a szívéhez az egészségügy, ebben sokat segít nekem, koordinálja az egészségügyi vállalkozásainkat.”

Várkonyi Andrea a ROSE D'OR szuperjachton szürcsölget
photo_camera Várkonyi Andrea a ROSE D'OR szuperjachton szürcsölget Fotó: Németh Dániel/444

„Az egészségügy mellett a kommunikáció, marketing terén is hasznos meglátásai vannak, amiket mindig meghallgatok, de mivel az üzleti világban több mint 30 éve jelen vagyok, abban ő kér tőlem tanácsot, hallgat rám, ha elmondom, mit gondolok egy aktuális helyzetről, egy megoldandó feladatról, ami az általa koordinált vállalkozásoknál adódik. Jól működünk, boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek, aminek azt hiszem, ez is a természetes velejárója.”