Óriási lendületben Kamala Harris kampánya: 200 millió dollár adomány és 170 ezer önkéntes jött össze egy hét alatt

POLITIKA
július 28., 20:08

Elképesztő ütemben gyűlnek az adományok Kamala Harris kampányára: alig egy nap alatt sikerült 50 milliót összegyűjtenie, amit másnapra megduplázott, egy héttel a kampány indulása után pedig már 200 millió dollár jött össze. Az AP híre szerint ennek az összegnek a 66 százaléka olyanoktól származik, akik először adományoztak pénzt kampánycélra, és azóta érkezett, hogy Joe Biden bejelentette a visszalépését. Egészen kiemelkedő adat az is, hogy mintegy 170 ezren jelentkeztek önkéntesnek, akik telefonálásokkal, háttérinformáció gyűjtésével segítik majd a kampányt.

Harris szombaton a massachusettsi Pittsfieldben kampányolt. Az adománygyűjtés célja eredetileg 400 ezer dollár lett volna, ehelyett 1,4 millió dollár jött össze.

Eközben Trump és az alelnökjelöltje, J.D. Vance igyekeznek Harrist egy szélsőbaloldali politikusnak beállítani. Vance szerint Harris a bemutatkozása miatt most kapott egy nagyobb lendületet, de ez hamarosan kifullad. Azt mondta, az emberek kiismerik majd, megtanulják, hogy ő egy radikális politikus, alapvetően egy San Fransisco-i liberális, aki a San Fransisco-i politikát akarja az egész országra kiterjeszteni.

Kiemelt videóink