18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Ötvenhat évet volt halálsoron egy japán férfi, most felmentették

bűnügy
szeptember 26., 10:33

Egy japán bíróság csütörtökön felmentette azt a nyolcvannyolc éves férfit, akit még 1968-ban jogtalanul ítéltek halálra egy család meggyilkolásáért. Hakamata Ivao ötvenhat évet volt halálsoron akasztásra várva.

A férfi korábban profi bokszoló volt, majd egy szójabab-feldolgozó üzemben kezdett dolgozni - utóbbi egész hátralévő életére rányomta a bélyegét. Az akkor már egy bárban dolgozó Hakamata egykori főnökét, annak feleségét és két gyereküket öt évvel később halálra késelve találták meg otthonukban, a gyilkosságnak pedig a férfi lett az első számú gyanúsítottja.

photo_camera Fotó: NANAKO SUDO/The Yomiuri Shimbun via AFP

Őrizetbe vétele után a nyomozók napokig zsarolhatták, fenyegethették, verhették és kínozhatták, ennek hatására Hakamata kezdetben elismerte a vádakat. Később megváltoztatta vallomását arra hivatkozva, hogy a rendőrség kényszerítette.

Az ügyében először 2014-ben rendeltek el újratárgyalást kora, mentális állapota és új bizonyítékok miatt: az új DNS-vizsgálatok alapján az egyik áldozat nadrágján talált vér nem mutatott egyezést Hakamata vérével.

A férfi már valószínűleg nem örülhet a hírnek: a több évtizedes börtönbüntetés miatt mentális állapota annyira leromlott, hogy az ártatlanságáért kampányoló kilencvenegy éves nővére szerint már „a saját világában él”. (CNN, BBC, Telex)

Kiemelt videóink