Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal menesztette Feledy Botondot a minisztérium a Külügyi Intézet éléről
A külpolitikai elemzőt három hónap után rúgták ki, mert megtudták, hogy munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal.
A külpolitikai elemzőt három hónap után rúgták ki, mert megtudták, hogy munkakapcsolatban állt az előző kormánnyal.
Magyar Pétertől és Varga Judidtól kapta el a covidot, akkor még Magyar szerinte azt mondta neki, túl keveset keres, szólni kellene a főnöknek.
Ennyi volt a budapesti nemzetközi filmfesztivál, 9 nap, 15 ezer néző, volt sok jó film, amiről érdemes írni, és olyanok is, amiket később is meg lehet majd nézni.
A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
A fideszes politikus 2013-ban veszett össze, majd békült ki Csányi Sándorral, most a miniszterelnök tette fel a kérdést: „Hogyan lehetett egyes, ma már respektált vállalkozóknak bankjuk, áruházláncaik? Hogyan lett a semmiből valaki több tíz-, százmilliárdos vállalkozó?”
Matolcsyék ügye a Nemzeti Nyomozó Irodához került, ezen belül is a csúcsbűnözőkre szakosodott fejvadászokhoz.
A Rogánéktól kapott támogatásból Pikó Andrást támadó kampányt csináltak a gyanú szerint.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
A főigazgató havonta több százezer forintnyi, miniszteri jóváhagyás nélküli prémiumot kapott a vizsgálat szerint. A vezetése alatt sztrájkok, elbocsátások és munkaügyi perek is voltak.
Nem tudtuk meg, hogy szerinte mi volt a feltárt ügy, ami miatt kirúgták a férjét.
Egyed Anna, Mohos Máté, Sárdi Kristóf, Vészi Samu, Zalavári Noémi, Zöldi Blanka. Előfizetőinknek hála nyár végétől hat új munkatárssal lettünk többen.
A Tisza simán megnyerte az orosházi választókörzetet. Fél évvel a kormányváltás után lecsengett a választás előtti őrület: a tiszások elcsendesedtek, a Fidesz pedig csak az önkormányzatban politizál. A helyiek többsége türelmes a kormánnyal, a fideszesek viszont továbbra is gyűlölik Magyar Pétert.
Letaglózó állapotokat találtunk az épületegyüttesben, aminek egyik fele feltétlenül megmentendő műemlék, másik fele pedig kérdés nélkül bontandó paneldoboz. De milyen jövő vár a szállodára, aminek legfelső szintjén több szobát is vastag galambguánó-szőnyeg tölt meg, a fűtési rendszer pedig szürreálisabb, mint a Dalí-életmű? Helyszíni riport.
Megszületett a Kelet-Európa'26 modell az autokratikus rendszerek megdöntésére? Bár a Tisza és a Diáklista győzelme sokban hasonlít, módszereik túlságosan különböznek ahhoz, hogy egységes receptről beszéljünk. A magyar és a szerb választási forradalom története ennél mélyebb kérdésekre ad választ abban a világban, ahol egyszerre jellemző a túlpörgő politika és a nyomasztó változatlanság.
Balla György, Toroczkai László és Novák Előd is személyes megtámadtatás okán kért szót a kormányfő felszólalásai után, hogy Magyarra önthessék a dühüket.
Erőss Pál ügyvédként majdnem visszaszerezte az exügynököknek fillérekért privatizált Taverna vállalatot, de aztán közbelépett a szoci kormány, magyarázta a kormányfő. Hozzátette, a Fidesznek is felelőssége van abban, hogy eddig nem voltak nyilvánosak az akták.
Az olasz Kimi Antonelli vasárnap Mexikóban négy futammal a vége előtt megnyerte a Formula–1 világbajnokságát, és megdöntötte Sebastian Vettel korrekordját. Erre a bizonytalan első szezonja után még a tehetségében kezdettől bízó Mercedesnél sem számítottak.
Korábban Sólyom László tanácsadója volt, júliusban került a testületbe. Az alkotmánybíráskodás iránti bizalmat és az európai kapcsolatokat is helyreállítaná.
Óriási felháborodást keltettek a jövő évi költségvetés tervezetének kultúrára vonatkozó részei. A kormány tervei szerint érintetlenül maradnának a NER-t kritikátlanul kiszolgáló szervezetek, miközben a Fidesz által marginalizált intézmények helyzete nem javulna.
A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
Miért tűnt el a budapesti belváros egyik jellegzetessége, a bulinegyed nemhivatalos kapujaként szolgáló boltív megvilágítása? És van-e esély arra, hogy valaha újra láthassuk?
Magyar Péter a parlamenti hozzászólásában jelentette be. Az exelnökök jótékonysági kerete is megszűnik. Schmitt, Novák, Sulyok bánkódhat majd.
A Sesztáknál talált biztonsági páncélszekrényt jellemzően zálogházak, illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók alkalmazzák.
Császár szerint nincs független újságírás, ahogy ő sem tartja magát pártatlannak.
Londonból Szófiába tartott a járat, amikor bombafenyegetést kapott, majd Budapesttől kérte a leszállási lehetőséget.
Van-e élet a halál után? Na és orosz propaganda a Fidesz bukása után? Négy, korábban a Kreml álláspontjának teret adó csatorna működését néztük meg fél évvel a kormányváltás után. Gondoltad volna, hogy az Origóról eltűnik a pornó és Putyin?
Magyar Péter ezzel a lendülettel azt is közölte, hogy nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
„Magánterület! Azonnal távozz!”
Vitézy Dávid szerint optimista volt, amikor október közepét mondta reálisnak a személyforgalom elindulásának.
Miután a kedvenc lapjában feltették a kérdést, hogy „De miért éppen Felcsút?”, a volt miniszterelnök egy válaszírásban megmagyarázta, miért a Felcsút kapta a 4. legtöbb tao-támogatást.
Egy friss kutatás szerint 2000 éve, még az iparosodás előtt újra növekedni kezdett az egykor Észak-Amerika felét beborító jégtakaró. A kutatást vezető geokémikus szerint a felmelegedés teljes visszafordítása esetén is több ezer évre lennénk a következő eljegesedéstől.
„Refugees welcome” táblát tart egy manipulált fotón a nő, aki egy párizsi üzlet előtt fosztogatókat tartóztatott fel, egy újságcikk nyomán pedig egy feltörekvő színésznővel keverik össze.
Robotizált gyártósorok, adatvezérelt termelés: a modern ipar új lehetőségeket nyit a nőknek, akik vezetői szinteken azonban még mindig kevesen vannak. Mit mutatnak a számok, és várható e változás?
Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.
Az év egyik legnagyobb vihart kavart dokumentumfilmje, a NAZA inkább működik másfél órás riportvideóként, mint filmművészeti alkotásként. Úgy nézve viszont sokkoló és fontos.
A város polgármestere azt mondta, már három különálló esetről tudnak.
Leszálltak Ferihegyen.
Számos magyar településnek van saját himnusza. Van, amelyiket a helyi kántor írta, másikat rockzenekar dolgozta fel, de olyan is akad, amelyiknek saját emléktáblája is van.
Mit eszünk 2040-ben? – 2. rész. Mi lesz a húsokkal? A baromfi a jövő sztárja, kevesebb sertés, még kevesebb marha. Egyelőre a növényi eredetű műhúsok terjednek, a laborban tenyésztettek drágák. A rovarokat utáljuk, de ultrafeldolgozott ételekben nem vesszük észre. A porított tetű már itt van.