Korda György hosszú menetelése

Korda Györgyöt a fideszes sajtó 1999-ben még azzal vádolta, hogy olyan rendezvénynek adott helyet a legendás és engedély nélkül épített villájában, amelyik meg akarta buktatni Orbán Viktort és kormányát. Ma már az Ulti Digitális Polgári Körben együtt kártyázik Orbán Viktorral.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem tegnap 20:03

A közmédia szerint a Facebook-oldalukon nem kérhető számon, hogy óriási túlsúlyban a Fidesz mondanivalóját tolták

A Nemzeti Választási Bizottság is elutasította a Tisza panaszát, hogy szélsőségesen fideszes a közmédia közösségi médiás oldala.

Haszán Zoltán
POLITIKA tegnap 19:59

A Mi Hazánk és a Kutyapárt úgy számol, pár nap múlva összegyűjtik a szükséges aláírásokat, a DK nem siet a leadással

A Kutyapárt szerint ők vasárnap-hétfőre meglesznek, a DK pedig azt írta, hogy a jelöltjeik nagy része nem adja le rögtön az ajánlásokat, hanem inkább beszélgetnek az emberekkel.

Bódog Bálint
POLITIKA tegnap 18:53

Választási cirkuszt csinált a Fővárosi Közgyűlésből a Fidesz és a Tisza

Ez volt az utolsó ülés az országgyűlési választások előtt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA tegnap 17:23

Ismeretlen rajongói végső búcsút vettek az MSZP-től a párt egykori székháza előtt

Az emlékezés virágai sajnos nem sokáig maradhattak a Jókai utcai irodaház előtt.

Német Szilvi
POLITIKA tegnap 14:45

Tovább szenvednek a kispártok az ajánlásgyűjtéssel, eddig a DK-nak csak 8, a Mi Hazánknak 32 helyen jött össze

A Kétfarkú Kutyapárt továbbra sem adott le egyetlen ajánlást sem.

Haász János
belföld tegnap 6:30

Zalaegerszegi kocsmát zárattak be a drogtörvényre hivatkozva

A rendőrség szerint a vécében rendszeresen kereskedtek amfetaminnal, a tulaj azt állítja, neki erről nem lehetett tudomása.

Bódog Bálint
belföld kedd 16:54

Előkerült Pesty László

A dokumentumfilmest február 9. óta keresték eltűntként, a Blikk információi szerint jól van.

Benics Márk
belföld kedd 16:13

Kiürítettek egy iskolát Mezőkövesden

Ismeretlen eredetű torokirritáció miatt.

Takács Lili
belföld hétfő 17:00

A kispártok többsége belenyugodott, hogy nem maradnak benn a parlamentben, de remélik, Orbán se lesz áprilistól miniszterelnök

Orbán azzal válaszolt, hattyúdalról már hallott, de hattyúkórust most hallott először. Szerinte az ellenzék Ukrajna oldalára áll, és jó is, hogy kikerülnek a parlamentből.

Bódog Bálint
POLITIKA hétfő 15:04

Így múlik el a tél: kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében

A csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet.

Herczeg Márk
időjárás február 22. 16:01

Tobzódnak az aláírásgyűjtők a köztereken

Képgalériánk az első nap első néhány órájából.

Németh Dániel, Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA február 21. 13:50

Döntött a kongresszus: az MSZP nem indul a választáson

Négy választókerületben függetlenként elindulnak azért a jelöltjeik.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA február 20. 17:48

Sorra jelzik a budaörsi választókerület polgármesterei: a fideszes jelölt jogosulatlanul használja a közös fotóikat

Czuczor Gergely a nyilatkozata szerint nem érti, mi a probléma.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA február 20. 13:53

A kutya - 4. rész (Szily László: Idegtartás - 15. fejezet)

A szerző rövid szafarira kalauzol minket a kutyafuttatók élővilágába. A sztereotípiák megismerésével azonnal tudni fogjuk, milyen kutyagazdival találkoztunk az imént össze, és mi a helyes taktika: beszélgessünk vagy fussunk.

444.hu
hangoskönyv február 20. 13:22
GYIK Hibát jelentek Impresszum Javítások kezelése Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2026 Magyar Jeti Zrt.

Vége