Pitába a szabadságharccal!

életmód
2013 május 02., 14:30

Egy budapesti gyrososnál végre rájöttek, hogyan lehet kellemetlenkedés nélkül is kitűnni az egész várost ellepő keletieskedő gyorsétterem túlkínálatból: ügyesen kijátszott nacionalista kártyával. A Bakáts téren működő Free Kurdistan nevű gyrosos 2010-ben nyitott, kurd tulajdonosa pedig a kezdetektől a gyorsétterem arculatának középpontjába állította hazájának szabadságharcos identitását.

Ehhez pedig a világon lehet, hogy egyedülálló kombinációként, szorosan mellé lettek pakolva a tibeti nemzetiségi törekvések is. A kurd tulajdonos Ileri Ridvan ugyanis 2005-ben, amikor politikai menekültként Magyarországra érkezett, a debreceni menekülttáborban egy Tibetből elmenekült nőbe szeretett bele, később pedig össze is házasodtak. Ketten indították el Budapesten az ország első kurd gyrososát, ahol idén februártól hetente kétszer már tibeti ételeket is árulnak.

bufe5

A tibeti vonal a kezdetektől jelen volt az étteremben: a falon bizarr kompozíciót alkotva, egymás mellett található meg Abdullah Öcalan és a dalai láma portréja. Rögtön mellettük meg egy fénykép Ridvan otthon maradt testvéréről. Természetesen katonai ruha van rajta.

Ridvan nagydarab férfi, karjára Kurdisztán kontúrja van tetoválva. Kiválóan beszél magyarul. Pontosan tudja, hogy egy hasonló hely nem működhetne Nyugat-Európában, a helyi török kisebbség nem tűrné meg. "Németországban másnapra összetörnék a boltot" - mondja. De itt más a helyzet, Budapesten úgyanis a kurdok vannak többségben, a gyrososok többségét is ők működtetik. Csak ez nem látszik, mert nem merik felvállalni a politikai hovatartozásukat, félnek a török üzletemberek és a követség reakciójától. A nyitáskor Ridvan is aggódott, hogy mi lesz, ha mondjuk a török nagykövet megtudja, hogy létezik egy ilyen nevű hely. De aztán persze nem lett semmi.

bufe1a

Ridvan mára megnyugodott, jogilag nem lehet belekötni a helybe, és rájött arra is, hogy ha jól vezeti az éttermet, teljesen mindegy, hogy ki ő, és honnan származik. Olyan egyszer-kétszer előfordult, hogy valaki megjelent kellemetlenkedni, hogy nincs is ilyen nevű ország, de őket egyszerűen kizavarta az étterméből. Szeretnek Magyarországon élni, a magyarokkal soha semmilyen konfliktusuk nem volt. Gyerekük magyar iskolába jár, magyarul beszél,  pedig ő otthon angolul beszél a feleségével.

Akivel amúgy sok mindenben különböznek. A férfi hívő muzulmán családba született, de ő maga már nem vallásos, felesége viszont "nagyon keményen buddhista". Ridvan szerint nagyon más a két nép mentalitása is, de a történelmük összeköti őket: egyik népnek sincs hazája, és folyamatosan küzdeniük kell a szabadságukért. Ridvan részt vesz a magyarországi kurd kisebbség munkájában, és tibeti tüntetésekre is járnak. Magyarországon hivatalosan összesen hat tibeti menekült él, feleségén kívül még ketten az étteremben dolgoznak. 2011-ben, amikor Ven Csia-pao kínai miniszterelnök budapesti látogatásakor a magyar hatóságok túlpörögték a szervilizmust, az itt dolgozó tibetieket is berendelték mindenféle ok nélkül a bevándorlási hivatalba, nehogy tiltakozzanak valahol.

bufe7

A tibeti szabadságharcos törekvések megjelenítése mellett új húzás volt, amikor pár hónapja elkezdtek tibeti ételeket is árulni. Egyelőre csak hetente kétszer, kedden és csütörtökön. De elképzeléseik szerint ha sikeres lesz a tibeti próbaüzem, akkor nem gyorséttermet, hanem teljes értékű tibeti éttermet nyitnának. Amiből szintén nincs még egy sem Magyarországon

A  két nép konyhája is nagyon különbözik, ez pedig még gyorséttermi szinten is feltűnik. A kurd gyros túl sok meglepetést nem hoz bármelyik másik belvárosi gyroshoz képest, de a zöldségek túlsúlya azért feltűnő, és óriási adagokat adnak mindenből. A tibeti konyha pedig sokszor az ismerős ázsiai megoldásokat hozza, a tésztába csomagolt húsok és zöldségek sok kínai büfében is felbukkannak. A tibeti specialitások a jak köré épülnek, itt ez pörkölt formában köszön vissza. Árértékarányban messze verik a legtöbb belvárosi gyorséttermet, a tibeti ételeket is grandiózus adagban adják, úgyhogy ha valakinek régi vágya, hogy messzi népek nemzetiségi törekvéseit támogassa szokatlan és alacsony belépési küszöbű megoldásokkal, ez remek terep hozzá.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.