Hosszú interjút közölt Carlos Soriával az egyik legjobb, hegymászással foglalkozó internetes oldal, a spanyol nyelvű Desnivel. A 74 éves spanyol hegymászó a világ 14 nyolcezer méter magas hegyéből eddig 11-et mászott meg. 2013 májusában ő is a Kancsendzöngával próbálkozott, ahol Kiss Péter és Erőss Zsolt az életüket vesztették. Soria közvetlenül a csúcs alól fordult vissza, hogy biztonságban tudjon leérni. Már az alaptáborból nyilatkozott részletesen a Desnivelnek, és kifejezetten kemény szavakkal illette a heggyel próbálkozó, a csúcsra vele együtt induló expedíciókat.

"Sokan vannak, akik azzal kérkednek, hogy ők nem használnak oxigént, közben meg egy büdös fillért nem fizetnek a serpáknak, akik rögzítik a köteleket, és ha ezek a serpák nem használnak oxigént, senki nem jutna fel a csúcsra. Aztán meg úgy adják el magukat, hogy serpák nélkül másztak. Egy ilyen hegyen mindenkinek együtt kell dolgoznia, mert sok kötelet kell rögzíteni, és ez nem az Everest, ahol megcsinálják ezt helyetted a serpák. Itt neked kell dolgoznod" - a Desnivel ezt a néhány mondatot emelte ki Soria hosszas, és kifejezetten indulatos nyilatkozatából.

2013-ban a rangidős Soria vezette a legjobban felszerelt, legtöbb pénzből gazdálkodó expedíciót a Kancsendzöngára, így érthető módon az ő alaptábori sátruk volt a közös egyeztetések helyszíne. "A legelején megegyeztünk, hogy mindenki fog köteleket rögzíteni, erre rajtunk kívül senki nem csinált semmit. A koreaik például azt mondták, hogy egy serpájuk is ezen fog dolgozni, de ebből sem lett semmi."

Soria részletesen elmesélte a hétfői csúcstámadás részleteit, amikor a hegyen tartózkodó összes expedíció egyesült erővel próbált feljutni a legutolsó táborból a 8586 méteres csúcsra. "Muktu serpa és én mentünk közvetlenül a köteleket rögzítők mögött. Volt egy kisebb baleset, amikor Muktu a jégcsákányával állította meg két serpa százméteres zuhanását. Továbbmentünk, de 400 méterre a csúcstól már nem maradt több kötél a serpáknál. Összekötöztük legalább magunkat egy kis darab kötéllel, és mentünk tovább elől, bár éreztem, hogy ez nagyon veszélyes. 8300 körül jártunk, amikor láttam, hogy több hegymászó elindult utánunk, bármiféle biztosítás nélkül. Eljutottunk egy pontig, ahonnét még 5 óra lehetett a csúcs, és tudtam, hogy ha innét feljebb megyünk, komoly gondok lehetnek az ereszkedéssel, mert ez már nagyon nehéz terep volt, sziklák, jég és hó vegyesen. Úgyhogy hiába biztatott Muktu, hogy menjünk tovább, visszafordultunk. Nem akartam reszkírozni, mint ahogy nem is akartam soha. 11-en jutottak fel a csúcsra aznap, ebből öten nem értek le élve. Nem azért fordultam vissza, mert rosszul voltam, szó sem volt erről. Hanem mert nyugodtan akartam ereszkedni, és mert ugye elszámoltuk magunkat a kötelekkel, és elfogytak még jóval a csúcs előtt. Délelőtt 10:30-kor döntöttem a visszafordulás mellett."

A sikeres csúcstámadások utáni konfúzióról és a fokozatosan kibontakozó tragédiáról is érdekes dolgokat mondott Soria. "Visszaértünk a négyes táborba, és ekkor kezdtek érkezni a hírek a szerencsétlenségekről. Minden expedíció a mi orvosunkat hívogatta, aki a hármas táborban várt miránk. Mindenkit ott ért baleset vagy ott fáradt el a csúcs alatt, ameddig nem értek el a fix kötelek."

Soria rendkívül rossz véleménnyel van a Kancsendzöngával próbálkozó többi expedícióról, bár egyszer sem konkretizálta, hogy pontosan kikre gondol. "Voltak itt olyanok, akiknek nincs igazi hegymászólelke. Ez nem az Everest, hogy mindent elintézzenek helyetted. Fel kell mászni sátrakkal és minden felszereléssel, aztán együtt dolgozni az úton. Ehelyett sokan ezt a serpáktól várják el, aztán amikor pénzt kérnek tőlük a munkáért, nem hajlandóak fizetni."

A két eltűnt magyar segítségére induló mentőexpedícióra külön kitért a Desnivel újságírója, és Soria ezzel kapcsolatban is mondott újdonságokat. "Nincs most semmiféle mentőexpedíció, mert hát ki menne fel? Nem akartak pénzt költeni a serpákra, most meg néhány teljesen kimerültnek közülük ajánlottak pénzt. Van, aki azt hiszi, hogy szegények öszvérek, és nem emberek. Nagyon gyakran hangzik el, hogy 'küldjetek pár serpát', de hát mit tudnának ők csinálni, akik végig fent dolgoztak a hegyen. Amikor valaki feljut hétezer akárhány méterre, tudnia kell, hogy egyedül van."

Végül Soria azt is elmondta, ők levonulnak a Kancsendzöngáról, ahol már nincs esély csúcstámadásra erre a szezonban. "Nincs mit tenni, és sok felszerelésünk elveszett a lavinával, ami elvitte a kettes tábort. És egyébként is kemény egy olyan helyen lenni, ahol meghalt öt ember, és aki le is tud jönni a helyről, teljesen szét van esve lelkileg. A mi orvosunktól vár mindenki segítséget, még olyan is volt, hogy egy másik expedíció orvosa is az ő tanácsát kérte. Mi vagyunk itt az expedíció, akire mindenki támaszkodik, volt, hogy hajnali háromkor hívtak minket. Én mindig azt mondtam, hogy azt is végig kell gondolni, hogy jössz majd le, és nem úgy, hogy a fél világot riasztod. Nem tud segíteni sem a helikopter, sem a serpák. 4000-ről le lehet valakit hozni, 8300-ról nem."

Balszerencse és rossz döntés vezetett a halálhoz

Világklasszis hegymászónak lenni életveszélyes foglalkozás. Erőss Zsolt és Kiss Péter pedig nem tudtak lemondani a csúcsról, és ez végzetes döntésnek bizonyult. Annyira legyengültek, hogy segítséget kellett küldeni eléjük, de nem találták meg őket. Most már nem keresik őket tovább, minden bizonnyal meghaltak.

Az összes cikkünk Erőss Zsolt utolsó hegymászásával kapcsolatban.