Kitiltották a mozgáskorlátozott kisfiút az Oxygen Wellnessből

Tbg
életmód
2013 május 29., 06:14
comments 3
  • Levente hétéves, egy agydaganat következtében bénult le félig
  • Többször voltak már az Oxygenben
  • Levente Hidrogénnek hívja a helyet és szeret odajárni
  • Az Oxygén még nem reagált a sztorira

Kitiltották Leventét a Naphegy téri Oxygen nevű wellnessközpontból. A hétéves kisfiú szeretett odajárni, édesapja vitte havonta egyszer-kétszer, eddig vagy tíz alkalommal voltak, ám a hétvégén a sorozatnak vége szakadt. Az Oxygenben ugyanis megváltozott a házirend, kibővült egy sorral:

“Speciális igényű és speciális ellátást, illetve felügyeletet igénylő gyermeket befogadni nem áll módunkban.”

Levente valóban speciális gyerek, túlélt egy csecsemőkori agydaganatot, amit nem sokan szoktak. Felgyógyult ugyan, de szervezete szenvedett némi károsodást. Jobb oldala részlegesen lebénült, ezért nem tud önállóan járni, vagyis mozgáskorlátozott, de fel tud állni, és kúszik, mászik fel és alá.

photo_camera Levente (Fotó: Fábián András)

Egyik fülére nem hall, és betegségének utóhatása az is, hogy figyelemzavaros es hiperaktív.

“A mai napig nem tudom, hogy mi rosszat követett el a gyerek, és ezt nem is hajlandók elárulni, gyanítom, hogy semmit, mégis ő a hunyó.”

Apjával többször is voltak már az Oxygenben, mert Levente nagyon szereti a játszóházat, ahol önállóan is elvan, de azért vigyáznak rá. Apja ezalatt kint üldögélt a folyosón, ha segíteni kellett, például tisztába tenni, akkor azt ő végezte el, nem a gyerekekre felvigyázó hölgy. Fábian szerint semmi látható jele nem volt annak, hogy másokat zavarnának, sőt az óvónő meg is dicsérte Leventét, “vele van a legkevesebb bajom”.

“Hozzáteszem, semmi kivetnivalót nem látnék abban, ha egy pedagógus nem bír a gyerekkel valamilyen oknál fogva, és ezt jelzi a szülőnek. Az én esetemben ezt a legkönnyebben megtehette volna, hiszen mindig ott voltam a folyosón."

Az utolsó előtti alkalommal, amikor megérkeztek az uszodát, szaunát, edzőtermeket is magába foglaló, egyébként akadálymentesített intézménybe, a recepción közölték velük, hogy Levente csak “az eddigi idő felét, másfél órát” lehet a játszóházban. Fábián hosszas unszolására sem derült ki, hogy miért kaptak csak egy félidőt, jóllehet három órát eddig egyszer sem voltak bent.

Aztán elérkezett május utolsó szombatja, amikor már ezzel, a módosított házirenddel fogadták őket, a félidőből így lett komplett kitiltás. A sztori legkellemetlenebb részét így írta meg az apuka:

“Levi bömböl. ‘Be kell menni a Hidrogénbe’ - üvölti. Egy pillanatig hezitálok, most még talán be lehetne adni neki, hogy nincs itt O. [a pedagógus]. (...) Az öltözőben állunk, ahol korábban a házirend volt, most üres fal van. Az igazgatónő elismétli, hogy speciális figyelmet igénylő gyereket nem áll módjukban befogadni. ‘Nem kell beszélgetni a nénivel! Be kell menni!’ - kiabál a speciális igényű gyerek és krokodilkönnyeket hullat.”

Fábián András azóta sem tudja, mit követett el Levente, ami miatt nem mehet az Oxygenbe. Az intézmény egyébként az I. kerületi önkormányzattól pályázaton nyerte el a sportcentrum építésének jogát 2009-ben. Az intézmény vezetője viszont azzal érvelt a helyszínen, hogy a pedagógusok panaszkodtak, nem tudnak vele bánni.

photo_camera Az Oxygen házirendjének első oldala, klikkre nagyobb!

Azt szinte bárkire rá lehet húzni, hogy “speciális nevelési igényű”, ennek nincs pontos definíciója Magyarországon, így tehát egy enyhe autizmusban szenvedő, de akár egy diszlexiás gyereket is ki lehet tiltani bárhonnan ezzel az érvvel. Az is tény, hogy magánkézben lévő intézményként azt engednek be, akit akarnak.

Az biztos, hogy Leventével nem volt probléma, az óvónők legalábbis erről nem szóltak. Az apja végig a játszóház folyosóján ült, ha kellett, bement és segített.

Fábián egyébként informális úton úgy értesült, hogy valójában nem a pedagógusok panaszkodtak, hanem valamelyik szülőnek volt problémája azzal, hogy a gyereke Leventével volt együtt a játszóházban.

“...kreálnak egy ügyet, új szabályokat hoznak kizárólag azért, hogy egy gyereket kirekesszenek, de azt is bénán. Ezzel szigorúan véve kirekesztették még a diszlexiás gyerekeket is, de valójában senkit, csak Levit név szerint.”

Kedden megkerestük az Oxygen Wellnesst is, szerda koradélutánra ígértek választ, jelenleg a “kialakult helyzetet elemzik”.

Fábián András a 444-nek elmondta, tudja, hogy nem ők az egyetlen, mozgáskorlátozott vagy más fogyatékkal élő gyereket nevelő szülők, akikkel ilyen megtörténik. "Csak általában senki sem balhézik. Én sem szoktam, de most úgy voltam vele, valamikor véget kell vetni ennek a bánásmódnak" - fogalmazott. Tervei szerint az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul Levente ügyében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.