• Surányi Lászlót, a Fazekas Gimnázium matematika tagozatának tanárát kitüntette a Massachusetts Institute of Technology.
• Harminc éve tanít az ország legjobb tagozatán, diákolimpikonokat és tudósokat nevelt.
• Matematikán kívül filozófiával, irodalommal, zenével és számos más tudományterülettel is foglalkozik.
• Azt mondja, nem szabad, hogy egy tanártól féljenek a gyerekek, és el kell fogadni, hogy nekik nem az iskolában töltött délelőttök a legfontosabbak.
  
• Szerinte nem magától értetődő az, miért kellene mindenkinek megtanulni a másodfokú egyenlet megoldóképletét és elolvasni a Vörös és feketét

“Volt például egy diákom, aki odajött hozzám az első hónap végén és azt mondta, nem írt házi feladatot. Ez már nem először fordult elő, nyilván nem ezt akarta közölni, hanem valami fontosabbat. „Miért nem?”, tettem fel a tapogatódzó kérdést. „Mert mást csináltam,” Világos volt, hogy azt akarja, kérdezzem meg, hogy mit.

Gondolkodtam.

A diákok szeretnek bemutatkozni. Ő ezzel akarta jelezni, hogy megértette, a gondolkodásba sokkal több is belefér, mint a matekpélda. Ez huszonöt éve volt, azóta is jóban vagyunk.”

Nem egyszerűen matekot tanít

Surányi László, a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban, az ország legerősebb matematika tagozatán harminc éve tanító tanár 2013-ban megkapta a világ egyik legtekintélyesebb egyetemének, a Massachusetts Institute of Technology-nak kitüntetését, az Inspirational Teacher Awardot. Ezt MIT-s diákok javaslatai alapján olyan középiskolai tanároknak ítélik oda, akik különösen inspirálják a tanulókat. Az idei kitüntetettek közül csak ketten nem amerikaiak, Surányi és egy ecuadori tanár. Őt egy tavaly érettségizett, azóta már Amerikában tanuló diákja javasolta. “Nagy megtiszteltetés ez a kitüntetés, de sok más tanár van Magyarországon, akik megérdemelnék ezt. Csak nekik esetleg nincs épp diákjuk az MIT-n.”

Surányi nem egyszerűen matematikát tanít. Az órákon ugyanúgy beszél filozófiáról, logikáról, vagy éppen irodalomról. Megérzi a gyerekeken, milyen irányba érdemes továbbmenni velük.

Amikor megkérdezte, nekem milyen élmények maradtak meg a gimnáziumi matekórák után, nem igazán tudtam mit válaszolni. Azt hiszem elég átlagos voltam.

“Az már jót jelent, ha valakinek nem a félelem marad meg”

- mondja erre.

Egy tanár akkor nyert, ha a szemébe néznek

“A tanárnak vigyáznia kell, hogy ne féljenek tőle. Én például szoktam használati utasítást adni magamhoz, és elmondom a gyerekeknek, hogy néha kiabálok, mert ilyen vagyok, de ettől nem kell félni. Akkor van egy tanárnak nyert ügye, ha a diákjai a szemébe néznek. Sok tanár azzal rontja el, hogy harcolni akar azért, hogy tekintélye legyen. Ha nem úgy megy be az órára, hogy azt érzi, már van neki, akkor vége. Tekintélyt pedig úgy tud szerezni, ha a gyerekek tudják, hogy olyat tud nekik mondani, amire rácsodálkoznak, és ha érzik, hogy figyel rájuk, megérzi problémáikat.”

Surányi szerint egy óra akkor jó, ha a tanárnak és a diákoknak egyszerre ad új élményt. Fontos, hogy legyen valami az anyagból, amit a tanár is éppen akkor ért meg vagy fedez fel. Nem lehet egy anyagot kétszer ugyanúgy leadni, nincs két ugyanolyan óra. A diákok is akkor fogják élvezni, ha látják, hogy a tanárnak érdekes, amiről beszél. “Néha van olyan, hogy rutinból kell előadni valamit, akkor viszont a lelküket kell megfogni.

Volt, hogy azzal leptem meg őket, hogy a nullvektor, ami egyszerre merőleges minden irányra és párhuzamos, tehát iránya azonos is minden vektorral, maga a jóisten.

A párhuzamosság az azonosulás, a szeretet jele, a merőlegesség a dimenziók növekedéséé.”

Diákokból lettek a tanárai

“Ezt a könyvet tanítványaimtól tanultam” - idézte Schönberget Miért szeretek matematikát tanítani című előadásában, és ez rá is teljesen igaz. Azt, hogyan és mit tanít, általában az alakítja, hogy az osztály milyen kérdéseket tesz fel, mire fogékonyak a gyerekek. Ennél konkrétabban is alakították a pályáját tanítványai: Bolyai Jánosról írt könyvének alapjai például azok a kérdések voltak, melyeket a diákoktól kapott. Azóta pedig, hogy számos diákolimpikont és kiemelkedő kutatót nevelt ki, elméleti kérdésekben sokszor már volt tanítványaitól tanul.

A matematikatanárok nagy részében teljes az apátia aziránt, hogyan szerettessék meg a tárgyat a gyerekekkel - írta a Fazekas matektagozatának ötvenedik születésnapjára írt cikkében. Amikor erről kérdezem, elmeséli, ő hogyan szerette meg a matematikát.

Tudtam, aki őt szereti, jó ember

“A Fazekas előtt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Szeredai Erik volt a tanárom. Fogalmam sincs, milyen volt matektanárnak, de azt tudom, hogy imádta a gyerekeket. Volt egy osztálytársam, aki mindig bajba került, mert nagyon erős volt az igazságérzete, és ha igazságtalanságot érzett, nem hagyta szó nélkül. Én tudtam, hogy az a tanár, aki szereti őt, az a jó ember. Szeredai azt mondta neki, figyelj, ha legközelebb felidegesít valami, előbb mondd háromszor magadban, hogy Szeredai Erik. Eltelt egy hét, nem volt semmi baj, aztán jött megint az osztálytársamhoz, hogy mi történt, már megint a te nevedet hallom a tanáriban.

Igen, tanár úr, mert megtanultam nagyon gyorsan mondani a nevét.

Sok mindentől függ, hogy ki a jó tanár, de az biztos, hogy én miatta szerettem meg a matekot. Miután pedig megszerette, a legfontosabb hatás, már a Fazekas diákjaként Kőváry Károly, vagyis Kavics, a Fazekas speciális tagozatának igazi, hosszú távú megalapozója volt.

Inkább gondolkodj!

Az önálló gondolkodásra nevelő oktatás még ma sem magától értetődő, sőt, egyre kevésbé az, de ez még inkább igaz volt a Kádár-rendszerben. A hatvanas években indult az a mozgalom, többek között apja, Surányi János részvételével, ami arról szólt, hogy közelebb kell hozni a matektanítást a diákokhoz és az önálló gondolkozásra, felfedezésre nevelést kell a középpontjába tenni.

Arra jöttek rá, hogy hülyeség az, hogy a tanár, aki tudja a választ, kérdezi a diákot, aki viszont nem tudja.

A frontális oktatás, vagyis a tananyag sulykolása helyett jött a gondolkodásra késztetés. A probléma azonban az volt, hogy az akkori viszonyok között ezt gyakorlatilag lehetetlen volt megvalósítani, amin csak rontott, hogy ennek általános iskolai változatát, az úgynevezett Varga-módszert a hetvenes években kötelezővé tették. A tanárok nagy része egyáltalán nem értette, hogy miről van szó, és csak annyit érzékeltek az egészből, hogy továbbképzésekre kell járni. Volt olyan tankönyvi feladat, ami arról szólt, hogy két nagyon hosszú sorban kavicsok vannak, a diákoknak pedig rá kell jönniük, hogy melyikben van több, természetesen anélkül, hogy egyesével megszámolnák őket. Sok iskolában viszont nem engedtek más módszert és konkrétan arra kényszerítették a tanulókat, hogy egyesével számolják meg, melyik sorban van több kavics. ♦ megoldás a cikk végén

Eltűnt a frontális oktatás

Az új módszerek középiskolai alkalmazásán többek között Surányi János dolgozott, de ez egyáltalán nem vált általánossá. A Fazekas matekszakján viszont eltűnt a frontális oktatás, és az ország legjobb tagozatává vált. Amiből egyébként problémák is adódtak a Kádár-rendszerben.

“A világnézeti órákon a tanárnő vért izzadt velünk. Volt, hogy az óra végén kirohant a teremből és csak annyit mondott,

De nyugaton sem jobb a helyzet!

és becsapta az ajtót.”

Amikor aztán diploma, majd tízévnyi kutatómunka után 1982-ben tanítani kezdett a Fazekasban, az volt a szokás, hogy minden héten másik osztály készíti a faliújságot. “Amikor az én osztályom volt a soros, már az első szünetben tolongás volt a faliújság előtt, mert pontosan tudni lehetett, hogy nem sokáig lesz kint.” Brezsnyev halála utáni napon, 1982. november 11-én például annyit írtak ki, Éljen november 11! Egy szünettel később már sehol sem volt a felirat.

Azért van a terv, hogy legyen mitől eltérni

Így pontosan tudja, miért nagy baj, hogy az oktatási politika most újra a központosítás és a frontális oktatás felé halad. “A központosítás éppen a helyi jellegzetességekre érzéketlen. Apám mindig azt mondta, az ember azért készít óratervet, hogy legyen mitől eltérni. Nem lehet úgy tanítani, hogy fogjuk magunkat és elkezdjük leadni a tantervet. Kiválasztunk valamit, amiről érezzük, hogy fogékonyak rá a diákok, és megtanítjuk először csak azt. Kell az élmény a tanárnak is, hogy valamit megtanított és a diákoknak is, hogy megtanulták azt. De hogyan lehet ezt megtenni, ha jön a tanfelügyelő és előre rögzített adminisztratív szempontok alapján ellenőriz? Kutatásra, önálló gondolkodásra nevelni csak nagyvonalú, szabad légkörben lehet. Ennek most épp az ellenkezője, az utasításos-parancsolgatós, kicsinyes papírmunkás rendszer megvalósítása folyik teljes gőzzel, sajnos ellenállás nélkül.”

A diákoknak nem ez a legfontosabb

Az igazi vízválasztó, egy tanár legnagyobb dilemmája szerinte az, hogy tud-e valamit kezdeni azzal, hogy mit csinál egy diák a tanítás után.

“Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor tudnunk kell, hogy a délelőttök, amik nekünk a legfontosabbak, a diákoknak nem azok. Én a magyar- és matekórákon, meg azokon az eseteken kívül, amikor bosszantani lehetett a történelemtanárt, minden órát végigaludtam, amikor iskolába jártam. Miért várjak mást a gyerekektől?”

Volt olyan diák, még a matekszakon is, aki szabotált mindent és semmit sem lehetett neki megtanítani. “Egy kollégámmal egymásra néztünk, és azt mondtuk, ez a mi hibánk.” De miért, kérdezem, és ekkor jutunk a beszélgetésnek ahhoz a részéhez, amit még biztosan soha nem hallottam egyetlen tanártól sem.

“Miért lenne az a normális állapot, hogy a gyerekek napi hét-nyolc órán keresztül ülnek a padban, és azt sem tudják, mit töltenek a fejükbe? Miért lenne magától értetődő, hogy mindenkinek meg kell tanítani a másodfokú egyenlet megoldóképletét? Miért kötelező 17 évesen a Vörös és feketét elolvasni? Ezek egyáltalán nem triviális dolgok.”

Volt olyan kollégája is, aki már azt is felvetette, miért kell egyáltalán az iskolában tanulni, amikor ott van az internet, ahonnan mindent meg lehet tanulni. “Ez igaz, mondtam erre. De van egy dolog, amit csak az iskolában lehet megtanulni.

Azt, hogy mi az a közösség.

Surányi sok diákján már a kérdései alapján látta, kiből lett később kutató. Nekem viszont őszintén megmondta, hogy egy kérdésem, amit már mások is feltettek neki, szerinte rossz oldalról fogja meg a problémát. Arra voltam kíváncsi, diákolimpiákat nyert tanítványai a képességeik miatt vitték ilyen sokra, vagy az oktatáson múlott ez.

Hármas, ami máshol csillagos ötös

“Ahhoz, hogy egy tehetséges diák ne fussa ki magát gimnáziumban, nagyon rossz tanár kell. Az viszont nem ezen múlik, hogy kiből lesz jó versenyző. Volt olyan, aki elsőben a szemembe hazudott, és éppen, hogy megszerezte a hármast, pedig nem szeretek rossz jegyet adni. Persze ez a hármas máshol simán csillagos ötös lett volna. Aztán összeszedte magát, de amikor a trigonometriához értünk, nem volt hajlandó megtanulni. Azt viszont tudtam, hogy szereti a geometriát. Olyan geometriai feladatokat adtam neki, amelyek a megoldásához trigonometria kellett. Első nap azt mondta, ez csalás. Pár nappal később elkezdte őket megcsinálni. Negyedikben bejutott az OKTV döntőjébe. Ezt én értem el nála, de ezt nem jegyzik. Volt viszont olyan diákom, aki soha egyetlen döntőbe sem jutott be, most viszont az MTA egyik Lendület programját vezeti. Nem mindenkinek való a verseny, és nem ezen múlik, ki milyen jó matematikus. Egy barátom ironikusan azt szokta mondani, hogy azért szereti a sakkot, mert kifejleszt minden olyan képességet, amire a sakkhoz szükség van. Így van ez a versenyekkel is.”

Idén taníthat utoljára

Surányi, sok kollégájával együtt, idén tanít utoljára a Fazekasban. Kormányrendelet mondja ki, hogy a nyugdíjas korú tanárok nem maradhatnak, és csak akkor lehet őket foglalkoztatni, ha cserébe a nyugdíjról lemondanak, de ezt is kérvényezni kellett a kormánynál. Illetve felmerült az is, hogy szintén kérvényezés alapján megbízással esetleg lehet tanítani, ha a kormány engedélyezi. A tanároknak csak egy kis része kérvényezte ezt. Így viszont semmilyen tehetséggondozásban, versenyszervezésben sem vehetnek részt, a nyugdíjba küldöttek helyére viszont sem lehet senkit felvenni.

Surányi szerint teljes a káosz, az iskolában még a jövő évi tantárgyfelosztást sem ismerik. “Hogyan készülnek majd a tanárok minden órára a felfedezés új élményével a megemelkedő óraszámok mellett?” Szerintem épp fordítva kellene lennie: "a kormánynak kellene megtisztelve éreznie magát és kérnie, hogy tanítsunk tovább".

Az elitgimnáziumon túl is van élet

Az idén végző harmincfős osztályból tizenöten jelentkeztek külföldre. Ennek egyfelől örül, mert jó nevű egyetemekre mennek jó esélyekkel. Másfelől nagyon szomorú emiatt. Aki gimnázium után megy el, szerinte már nem fog visszajönni.

Részt vesz közben egy új projektben. Sajókazára jár matematikát tanítani, nyáron pedig Horányban tanít majd matektáborban hátrányos helyzetű településekről érkező gyerekeknek. Élményeiről egyelőre nem akart beszélni, mert nem szerzett még elég tapasztalatot, de természetesen egészen más helyzetekkel szembesül, mint a budapesti elitgimnázium csúcstagozatán.

Ismeretlen mesterek

Surányi számára az egyik legfontosabb hatást a magyar szellemtörténet alig ismert alakjai, Tábor Béla és Szabó Lajos jelentik, pedig nem kifejezetten matematikával foglalkoztak. Az ő dialogikusságuk, az Én és a Te közti személyes párbeszéd centrumba állítása segíti tanári munkájában. De ők segítették neki megérteni azt is, hogy miért és hogyan fontos a matematika.

Hogy látszólagos hűvössége ellenére mitől forró.

Ezt nem nagyon értem, ezért megkérem, magyarázza el nekem egy kicsit. A válasz egy anekdota.

A matematika nem szolgálólány

“Amikor Szabó Lajost felkérték a harmincas években, hogy írjon egy népszerűsítő cikket a dialektikáról, nem fogadta el a felkérést és azt mondta a lapnak, hogy ha valaki mégis megírná, utasítsák vissza, mint aljas hamisítványt. És ez nem valami magas rendű gőg. Mondhatnám, hogy arról van szó, hogy a matematika végső soron az EGY-re való visszavezetés tudománya. Az EGY-nél pedig nincs fontosabb, például a monoteista vallásokban vagy a magasabb rendű filozófiában, Platónnál, Plótinosznál. És a mai poszt-vallásos és poszt-filozófikus korban éppen a matematika adhat súlyt az Eggyel való foglalkozásnak. De ehhez a matematikával szembeni elvárásainkat, elképzeléseinket is gyökeresen át kell formálnunk, ami nem kis munka és nem is rövid távú. A matematika nem a fizika vagy a filozófia szolgálólánya, de több is, mint önálló szaktudomány.”

De ha a matematika jelentősége Surányi szerint ilyen nehezen érthető, közben munkássága mégis arra épül, hogy közel tudja hozni a gyerekekhez, hol van a kapcsolat a kettő között?

Ez a lényeg: a szám közvetítő. A matematika, ha jól nézzük, emlékeztet arra, hogy mi a legfontosabb, és segít elválasztani a kevésbé fontostól.

♦ össze kell kötni a szemben lévő kavicsokat, és amelyik sorban marad pár nélküli, ott van több