• Palasik Róbert 18 éves, idén májusban megnyerte a Nemzetközi Filozófiai Olimpiát. Ezt a versenyt huszonegyedik alkalommal rendezték meg diákoknak, az idei döntő Dániában volt.
• A Fazekas Mihály Gimnáziumba járt, most érettségizett, jövőre a University College London közgazdász szakján folytatja.
• Filozófiával csak fakultáción foglalkozott, igazán a politikai filozófia érdekli.
• A nyertes esszéjében a demokratikus hagyományok elsajátításának fontosságáról írt. Bár nem jelenhetett meg nyíltan az esszében, a legtöbb állítását a magyar valóság is ihlette.

A Nemzetközi Filozófiai Olimpiát középiskolás diákoknak szervezik, idén már negyven országból érkeztek versenyzők. Az indulóknak négy híres filozófus idézete közül kell kiválasztaniuk egyet, és arról írniuk egy esszét. Persze számít, hogy az idézetet történeti kontextusba helyezzék, de legalább annyit, hogy nekik mi jut eszükbe a mondottakról, hogyan gondolják tovább a témát. Bár a zsűri akár több diákot is díjazhat aranyéremmel, azt  idén csak Palasik Róbert nyerte el.

Tanulni a történelemből

Palasik a filozófiához meg úgy általában a társadalomtudományokhoz a történelem felől érkezett. Nagyon fiatalon elkezdett történelmi könyveket olvasni. Hat és fél évesen már azzal sokkolta családtagjait, hogy fejből felsorolta az összes magyar királyt. A filozófiára máig mint fontos segédtudományra tekint, az fel se merült benne, hogy csak ezzel foglalkozzon: meg sem lehet élni belőle, és más is érdekli.

A gimnázium utolsó két évében kezdett el filozófiafakultációra járni.

A görögökkel kezdtük persze, meg azzal, hogy akkor még minden tudomány a filozófia alá tartozott. Amikor ezt először hallod, nem is tudod hova tenni. Pedig csak arról van szó, hogy a világra mint egy koherens egészre tekintettek. Aztán az idők során a tudományok különváltak, de az megmaradt, hogy a filozófia segít feltárni köztük az összefüggéseket.

Az olimpia dániai döntőjébe egy hazai válogatóversenyen jutott ki. A döntőben négy idézet közül kellett választania egyet, és arról írnia egy esszét angolul. Kierkegaard, Konfuciusz és Arisztotelész szövegrészletei mellett volt egy mondat Hannah Arendtől is. Arendt ebben amellett érvel, hogy törvények által nem korlátozott többségi hatalom rendkívül hatékonyan tudja elnyomni a kisebbségek jogait, és elfojtani az eltérő véleményeket erőszak alkalmazása nélkül is.

Egyértelmű volt, hogy Arendt idézetét választja. A politikai filozófia érdekelte mindig a leginkább, ráadásul ehhez az idézethez nagyon könnyű volt történelmi példákat hozni. És persze adta magát a magyar valósággal való párhuzam, ami viszont nyíltan nem jelenhetett meg az esszében, mert fontos szabály, hogy a zsűri nem jöhet rá, milyen nemzetiségű diák írta az éppen bírált írást.

Palasik esszéjében a kormányzás három koncepcióját idézi fel. Van a semmi által nem kötött többségi kormány, amiről Arendt is beszél, van az alkotmányos mód, amikor egy bármilyen alkotmány elvei kötik meg a kormányzók kezét, és van a demokratikus mód: amikor működnek a fékek és ellensúlyok, amikor van rendszerszintű kontrollja a kormányzásnak.

Arendt abban tévedett, hogy feltételezte, hogy van olyan, hogy többségi hatalom. A többség nevében kormányzó hatalom valójában mindig egy kisebbséget képvisel. Machiavellista trükkről van szó, az ilyen hatalomgyakorlás mindig átfordul abba, hogy egy elit elnyomja a többséget. Épp erről szólt a Kádár-rendszer is.

De az igazán izgalmas kérdés, hogy hogyan lehet megvalósítani a demokratikus uralmat. Palasik ehhez Alasdair MacIntyre filozófiáját idézi fel. Ugyanis demokratikus uralom csak ott van, ahol van élő demokratikus tradíció. Az ilyesmi pedig nem alakul ki magától.

Macintyre szerint minden embernek rengeteg párhuzamos narratívája van a világról. Én például rendelkezem a diák narratívájával, mostanában az érettségiző narratívájával, és idefele a villamoson felvettem az utas narratíváját is. A demokratikus tradíciókat is így lehet elsajátítani. Ha az emberek látják, hogyan lehet toleránsnak lenni, hogyan lehet a másikra odafigyelve cselekedni, akkor idővel ezt fogják tenni. De ezekbe a szerepekbe bele kell tanulni, maguktól ezek nem jelennek meg.

Demokratikus tradíciók kialakítására szoruló ország

Itt áll Magyarország ebben a sémában. És ebben csak nagyon lassan lehet változásokat elérni. De vannak biztató jelek. Fontos például az uniós tagságunk, mert az EU egy olyan intézményrendszer, amelynek működésén keresztül a magyar társadalom is demokratikus működésmódokat tanulhat el. Fontos még a közösségi média terjeszkedése, mert általa egyre több embernek van lehetősége megnyilvánulni, véleményt kifejezni.

Palasik nagyon fontosnak látja az utóbbi idők diáktüntetéseit is, amiknek világába fokozatosan ő maga is belesodródott. Ezek mögött olyan alulról épített mozgalmak állnak, amelyek a demokratikus szerveződés terében tudtak újat mutatni itthon. Azzal, hogy a bázisdemokratikus modellt választották működésükhöz; azzal, hogy mindenkit megpróbáltak bevonni. Persze ez sokszor egyáltalán nem működött, számos alkalommal futottak bele zsákutcákba, órákon át zajló vitákon nem jutottak döntésre.  De erre a helyzetre is alkalmazható a hegeli dialektika.

Tézisként ott volt a kormány végsőkig centralizált hatalomstruktúrája. Ezzel szemben antitézisként a diákok szervezkedése, ami sokszor kaotikus széteséssel járt együtt. A kettőből jöhet a szintézis, azok a születőfélben lévő mozgalmak, melyek tanultak az eddigi hibákból, viszont ugyanúgy nem kérnek a kormány hatalomkoncentrációjából.

Ilyesmivel Palasikék is próbálkoznak: a Társaság egy Tudatos Társadalomért épp azért jött létre nemrég, hogy az eddigi kísérleteknél szervezettebb módon próbálják terjeszteni a demokratikus értékeket a fiatalok között.

Politikailag inaktív társadalom

A legnagyobb probléma Palasik szerint. Kevesen szavaznak, rengeteg a bizonytalan szavazó.

Sok ismerősöm mondja, hogy szar itt minden, úgysem lehet semmin változtatni, akkor minek ezzel szenvedni. A Kádár-rendszer jóléti paktuma szocializálta a mai társadalmat: ne pofázz bele a hatalom dolgába, cserébe pedig békén hagyunk.

A politikusok a világon mindenhol ugyanúgy működnek, mindenhol csinálnak baromságokat - folytatja Palasik. Csak demokratikusan működő országokban el lehet őket számoltatni. Ehhez persze kettős rendszer kell. Egyrészt, hogy a rendszerben legyen mód az elszámoltatásra, másrészt hogy a társadalomban legyen valós igény erre. És nyilván nem az első teremti meg a másodikat.

Az egészhez az oktatás a kulcs

De ez nem csak az iskolákban történhet meg. És megint a diákmozgalmaknál lyukadunk ki.

Még ha most nincsenek is konkrét eredményeik, de ha valaki most kinn van 18 évesen a tüntetéseken, ő majd 30 évesen is hinni fog a számonkérhetőségben és megmarad az igénye a pluralizmusra.

Persze az iskolákban is jobban meg kéne mindez jelenjen. Szükség lenne például vitaklubokra, fórumokra. Palasik is járt hasonlóra, ott tanult meg érvelni, szempontokat rendszerezni.

Az olimpia alatt egy másik magyar indulóval volt egy hosszabb vitája. Ő egy piarista gimnáziumból jött, és két és fél órán át vitatkoztak a melegjogokról. A végén sem értettek ugyan egyet, de közben lehetett látni, hogyan közeledett a másik induló álláspontja az övéhez. Az ilyesmi mindig csak lassú munkával vihető keresztül.

Meg kell tanulnunk vitatkozni és beszélgetni. Enélkül nem megy a demokrácia, enélkül az emberek szó nélkül beveszik a populista szólamokat.

Palasik amúgy nem tartja magát egy aktivistaalkatnak, írni sokkal jobban szeret. A diáktüntetésekre is csak a negyedik alkalom után ment ki, igaz, utána már majdnem mindegyikre.

A demokráciára oktatás iskolai megjelenítésének lehetne akár eszköze a kötelező etikaóra is, de Palasik ezzel kapcsolatban elég szkeptikus. Szerinte a tananyag csak egy kiragadott maszlag, bármiféle beágyazottság vagy előkép nélkül. Az egész csak arról szól, hogy kibekkeljék valahogy azokkal a diákokkal, akik nem a hittant választották.

Ráadásul nevetségesen rövid átképzésen készítik fel a tanárokat, ami nyilván nem elég semmire. Pedig egy jól átgondolt etikaoktatás akár a felzárkóztatás eszköze is lehetne,  például az etikaórákkal most lecserélni szánt filozófiaórák keretein belül.

Ő is korrepetált hátrányos helyzetű gyerekeket, látta, hogyan szegregál a magyar iskolarendszer.

Nekem szerencsém volt, az ország legerősebb gimnáziumába járhattam. De ha Kazincbarcikára születtem volna egy hatgyermekes cigány családba, nem nyertem volna meg semmilyen diákolimpiát.

Finnország példáját hozza fel. A történelemben ott sem voltak erősebben jelen a demokratikus hagyományok. De óriási presztízst tulajdonítottak az oktatásnak, nagyon megbecsülik a tanárokat. Mára pedig kialakultak az ország működő demokratikus normái.

Bár most külföldön folytatja, azt tervezi, hogy hazatér majd. Érdekli a civil szervezetek világa, az újságírás és a politika is.

Persze az is előfordulhat, hogy három év alatt simán elcsábít a nyugat. De úgy érzem, túl erős bennem a közéleti érdeklődés és a felelősségtudat.