TUDOMÁNY

Először sikerült mamut RNS-t kinyerni

Áttörést jelent az eredmény, soha ilyen régi RNS-t nem tudtak még szekvenálni.

Keller-Alánt Ákos
TUDOMÁNY

Ördögszerű szarvakkal rendelkező új méhfajt fedeztek fel Ausztráliában

Egy ritka vadvirág megfigyelése közben bukkantak rá az új, őshonos méhfajra.

Székely Sarolta
TUDOMÁNY

Meredeken csökkent a mogyoróallergiás gyerekek száma egy tanulmány szerint

Az orvosok sokáig azt javasolták, hogy a csecsemők kerüljék a mogyorót, ám 2017-ben hivatalosan változtattak ezen. Egy friss amerikai tanulmány szerint az ételallergiák száma hirtelen, jelentősen visszaesett.

Benics Márk
TUDOMÁNY

Volt egy kis földrengés Inárcs közelében

Haász János
TUDOMÁNY

Már ugyanannyi az AI által generált tartalom a neten, mint az ember által létrehozott

Legalább is ez derült ki egy óriási adatelemzésből, miközben egyre nehezebb megkülönböztetni a kettőt, hiszen az emberek is használnak mesterséges intelligenciát.

Urfi Péter
TUDOMÁNY

Minden harmadik magyar aggódik a mesterséges intelligencia miatt

Egy 25 országra kiterjedő felmérés készült a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hozzáállásról.

Székely Sarolta
TUDOMÁNY

Elértük az első üvegházgáz-kibocsátáshoz köthető fordulópontot: veszélyben a meleg vízi korallzátonyok

Egy nemzetközi jelentés szerint a Föld elérte az első, üvegházgáz-kibocsátáshoz köthető katasztrofális fordulópontot: a meleg vízi korallzátonyok tömeges pusztulásnak indultak.

Keller-Alánt Ákos
TUDOMÁNY

Majdnem fél évig élt átültetett disznómájjal egy 71 éves férfi

Az első ember a világon, akibe egy disznó genetikailag módosított máját ültették, 171 napig élt a műtét után az állati szervvel. A máj képes volt ellátni alapvető funkciókat az emberi testben, de súlyos szövődmények is jelentkeztek, amelyek a beteg halálához vezettek.

Keller-Alánt Ákos
TUDOMÁNY

Ha nem lesz felhős az idő, nemsokára olyan üstököst láthatsz nyugat felé nézve, amilyet 1350 éve senki

A Lemmon október második felében, majd november elején lehet megfigyelhető szabad szemmel, ha szerencsénk van.

Szily László
TUDOMÁNY

Először sikerült emberi bőrsejt DNS-éből megtermékenyített embriót létrehozni

A technika azonban még jelentős finomításra szorul, mielőtt egy meddőségi klinika alkalmazni tudná.

Jelinek Anna
TUDOMÁNY

Meg sem született, amikor megnyílt a Terror Háza 23 éve változatlan kiállítása, most elment megnézni

Milyen hatással van Schmidt Mária múzeuma egy olyan nézőre, aki meg sem született, amikor a múzeumot megnyitották, és életében most jár ott először?

444.hu
TUDOMÁNY

„Ti itt akkor meg fogjátok érteni az agyat?”

A világ vezető egyetemeiről érkező kutatócsoportokkal indul 10 éven át tartó, 85 millió dolláros költségvetésű kutatás, hogy új dolgokat tudjunk meg arról, agyunk hogyan működik együtt a minket körülvevő környezettel. Interjú a konzorciumot vezető Lengyel Mátéval, a CEU Kognitív Tudományi Tanszékének professzorával.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

A Magyar Nemzet nekiment az MTA két tagjának, mert közösen jegyeznek publikációkat, az Akadémia szerint így működik a tudomány

Újabb fejezet a kormány MTA elleni kampányában.

Bábel Vilmos
TUDOMÁNY

Sikeresen teszteltek egy száj- és körömfájás elleni mRNS-vakcinát Németországban

A kísérletben 24 marhát fertőztek meg a vírussal, köztük 18 olyat, ami megkapta az új mRNS-vakcina két adagját, és a beoltott állatok egyikén sem jelentkeztek a betegség tünetei, ráadásul sokkal kevésbé voltak fertőzők, mint az oltatlan társaik.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Megvan a kulcs, hogy állíthatjuk meg a klímaváltozást, már csak használni kell

A technika kész van, és még csak az eddigi fogyasztásunkról sem kell lemondanunk, elég meggyőzni a politikusokat. Hőségriadós interjú Bart István klímaszakértővel.

Kolozsi Ádám
TUDOMÁNY