Állok az Andrássy úti járdán, és figyelem, hogy kikkel fogom mindjárt elveszíteni a szüzességemet. Nem szép dolog, de bevallom: csupa öregre számítottam, így kellemes meglepetés, hogy mindenféle korúak vannak közöttük. Ráadásul nem kis részük külföldi.
A Terror Háza-szüzesség súlya már úgy nyomja a vállamat, mintha hátizsák helyett Takács Péter exállamtitkárt csatoltam volna a vállamra két szíj segítségével 2002. február 24-én, az intézmény megnyitásának napján, és azóta együtt ténferegnénk Budapest utcáin. 24 éven át nem mentem be az ismert Andrássy úti épületbe, így most úgy jöttem el megnézni az újranyitott kiállítást, hogy tényleg semmit sem tudok róla. Rég éreztem magam csecsemőnek, hát most ez is összejött.
Nem valami elvi kiállásból nem néztem meg soha: amikor megnyitották, éppen nagyon untam a kultúrharcot, és ez azóta sem sokat változott. Ebbe az egészbe bele se gondoltam addig, míg az Andrássy úti és a Csengery utcai járdát nap nap után száz méter hosszban ellepő sorban állók látványa ide nem csalogatott. Meg hallottam olyanról is harangozni, hogy a nagy tömeg egyfajta néma fideszes lázadást takar, de az két perc alatt, még az épület előtti járdán kiderült, hogy ebből semmi sem igaz, vagy pont most jött el az összes spanyol fideszes.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A tervek szerint még idén újranyithat a múzeum, ha véget ér a kiállítás tartalmi átvilágítása.
Facebook-bejegyzésben reagált a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, Schmidt Mária arra, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felmentette főigazgatói feladatai alól.
Mit csinál a józan sváb, ha a szovjetek deportálják a lányát, a magyarok meg kitelepítik a többi családtagot? Hogyan és miért találtak ki a nácik egy sosem létezett népviseletet? Szuperjó ruhakiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban, nemcsak ruhakedvelő sváboknak.
A totalitariánus terrort kellett volna bemutatnia, totális politikát csinált helyette és ideológiai hűbérbirtokot: az emlékezetpolitikai nagyvállalkozó kirúgása után végre ki lehetne találni, mi legyen az Andrássy út 60.-ból.
Az Andrássy út 60. előtti kommunistázós, ávéházós demonstráción felszólalt Bayer Zsolt, Bencsik András, Menczer Tamás és a kirúgott főigazgató, Schmidt Mária is.
Ugyanott, ahová a Békemenetet is szervezik.