Két borítékban szavaznak majd a kettős állampolgárok

politika
2013 július 28., 09:16

Kiderült, hogyan szavazhatnak majd a kettős állampolgárok, hogy az ne adjon lehetőséget a visszaélésre. Szombaton ugyanis nehezen értelmezhető interjú jelent meg Pálffy Ilonával, a Nemzeti Választási Iroda elnökével. Ebben Pálffy arról beszélt, hogy

Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat.

Vasárnapi közleményében Pálffy további részleteket árult el a rendszerről, melyben szerinte nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot a választáson.

Ez úgy történik, hogy a szavazólapot beteszik egy teljesen üres borítékba, amire nincsen ráírva semmi. Ezt a lezárt borítékot pedig belerakják egy másik borítékba, amelyben benne van az, hogy ki az, aki szavazott.
Ezt a levélcsomagot kell feladni a Nemzeti Választási Iroda címére. Azt, hogy abban mi van, hogy ki kire vagy melyik pártra szavazott, senki nem láthatja. Ugyanis a levelek feldolgozásakor csak a külső borítékot bontják fel, amelyben ott van a neve annak, aki szavazott, megnézik, hogy valóban regisztrált-e a választásra, és megfelel-e minden feltételnek, például, hogy a belső boríték le van-e ragasztva.

A belső borítékokat viszont nem nézheti meg senki, ezeket összegyűjtik, és csak a választás estéjén nyitja ki őket a választási bizottság. (via MTI)

A levélben szavazás legitimációja eleve kérdéses, egy április konferencián Répássy Róbert államtitkár is elismerte, hogy neki is vannak aggodalmai a rendszerrel kapcsolatban, de egyszerűen nem ismernek más módot, amivel a határon túli magyarok választhatnának. Létező kockázatként ismerte el, hogy valaki átadhatja a szavazási csomagját és a személyes adatait másnak, de ez Répássy szerint az állampolgár felelőssége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.