• Bassár el-Aszad szinte biztosan vegyi fegyverekkel gyilkolta saját népét a héten.
• Ezelőtt pedig minden más eszközzel is gyilkolt.
• A világ ezt már valószínűleg nem hagyhatja szó nélkül.
• Csak éppen a helyzet nem olyan egyszerű, mert Aszad ellenségeinek jó része legalább olyan veszélyes, mint ő.
• Érvek a katonai beavatkozás mellett és ellene.

Barack Obama és David Cameron negyven percet beszéltek szombaton telefonon. A téma a szíriai katonai beavatkozás volt, a beszélgetés végére pedig a világ közelebb jutott ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Arra jutottak, hogy a vegyi fegyverek bevetése a szír krízis új szintjén jelenti, amire komoly választ kell adni.

Megegyeztek abban is, hogy fogytán van Bassár el-Aszad ideje arra, hogy a szerdai támadás helyszínére engedje az ENSZ ellenőreit, hogy megvizsgálhassák, biztosan bevetették-e a gyilkos gázt, és ki használta azt. A szír elnök ugyanis tagadja, hogy a kormányerők használtak volna vegyi fegyvereket Damaszkusz külvárosában ezen a héten, és a lázadókra keni az egészet.

Ez az állítás azonban egyre kevésbé tartható. Rögtön azért, mert éppen ő akadályozza, hogy ezt meg lehessen vizsgálni. Másfelől pedig azért egyszerűen csak neki voltak alkalmas eszközei ilyen nagy szabású vegyi támadáshoz. (Legalább 1300 ember halt meg, köztük rengeteg gyerek.) Az ENSZ szerint ugyan már mindkét fél használt vegyi fegyvereket a polgárháborúban kisebb mértékben, ez azonban sokkal nagyobb szabású akció volt.

Nem lehet szó nélkül hagyni

William Hague brit külügyminiszter azt mondta, ez már olyasmi, amit a civilizált világ nem hagyhat szó nélkül. A nyugati világ lapjait halott gyerekekről szóló képek járták be ezen a héten, és több vezető újság már a katonai beavatkozás mellett érvel.

A vezető nyugati nagyhatalmak, valamint Törökország, Jordánia, Szaúd-Arábia és Katar fegyveres erőinek vezetői vasárnap vitatják meg a szíriai helyzetet. Itt dőlhet el, hogy lesz-e beavatkozás.

Nem mintha a gáztámadásról függetlenül ne lenne brutális a szírek szenvedése a 2011 óta tartó polgárháborúban. A halottak száma százezer felett van, kétmillióan menekültek el az országból, köztük van egymillió gyerek. Teljes városokat romboltak le.

A vegyi fegyverek használata azonban ehhez képest is más szint a nemzetközi közösség szemében. Barack Obama, akit igazán nem lehet azzal vádolni, hogy túlzottan sürgetné a Szíria elleni háborút, éppen egy évvel ezelőtt mondta, hogy ha a szír elnök tömegpusztító fegyvereket vet be, azzal átlépi a határt.

Természetesen fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél alaposabban sikerüljön bizonyítani, valóban használtak-e ilyen fegyvert. Nem volt olyan régen, hogy hamis bizonyítékok alapján indítottak háborút ugyanebben a térségben, Irakban. Most azonban sokkal több jel mutat arra, hogy tényleg ez történt.

Összeszedtük, mi szól a katonai beavatkozás mellett, és mi ellene. Először a támogató érvek.

1. Az erkölcsi ok

Mivel nagyhatalmakról beszélünk, nyugodtan húzhatjuk a szánkat cinikusan, amikor ezt hozuk elő. De azért az a helyzet, hogy, legalábbis elvileg, a nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy valaki módszeresen legyilkolja a saját népét.

2. A törvényes ok

A vegyi fegyverek használata nemzetközi egyezmények szerint tilos. Ha ezt komolyan akarja venni a közösség, akkor be is kell tartatni.

3. A következetesség

Ha egyszer az amerikai elnök kiáll és azt mondja, ezt már nem fogja eltűrni, akkor nem teheti meg, hogy mégis következmények nélkül hagyja. Ha mégis ezt teszi, az súlyos üzenet néhány más ország felé.

4. Talán lehet még jó megoldás

Ez már az ellenérvek felé visz minket, de nézzük a jó oldalát. A szír ellenállók most ezerfélék a szélsőséges ultradzsihádistáktól a viszonylag mérsékelt arcokig. A szélsőségesek támogatása természetesen életveszélyes és nem is feltétlenül vezet jobb eredményre, mint a mostani, erről mindjárt.

De talán megoldható még, hogy a viszonylag mérsékeltebb csoportokat sikerüljön támogatni. Szlankó Bálint, a szír frontot többször is megjárt tudósító szerint ilyen például északon a Tauhíd, ami leginkább a Muszlim Testvériség ideológiájához áll közel, vagy az Ahrar al Sham nevű csoport, ami ugyan szalafita, de a globális dzsihádot nem erőlteti. Délen a Daara-Damaszkusz fronton lévő csoportok nagy része szintén mérsékelt, ott az Al-Kaida alig van jelen. A lázadók hadserege, a Free Syrian Army legfelsőbb katonai tanácsának nevezett szerve szintén hasonló, az ő problémájuk inkább az elaprózódottság, az ügyetlenség, a korrupció, a fosztogatás miatti hitelvesztés. Ezeket az erőket a Szaúd-Arábia és Katar eddig is támogatta fegyverekkel, többek között ennek köszönhető, hogy még nem uralják teljesen az iszlamisták a szír ellenzéket.

Ha ezt az oldalt sikerülne annyira megerősíteni, hogy a feleknek végül tárgyalni kelljen, és senki se nyerjen, az ideális egyensúly lehetne, mivel senkinek a győzelme sem kecsegtet sok jóval.

5. Ha Aszad nyer, még nagyobb lesz a baj

Tegyük fel, hogy nincs beavatkozás, Aszad pedig megnyeri a polgárháborút. Először is fontos tisztázni, mi az, hogy megnyeri. Arra ugyanis már lényegében nincs esélye, hogy ugyanolyan legyen a hatalma, mint 2011 előtt. A győzelem az ő estében azt jelenti, hogy visszanyeri az ország nyugati része feletti irányítást, ahol a lakosság körülbelül 60 százaléka él.

Ez azt jelentené, hogy az ország korlátozott részén az ő irányítása érvényesül, miközben eddigre mindenféle legitimitását elvesztette azzal, hogy a saját népét gyilkolta. Ezért valószínűleg még brutálisabb elnyomás következne, leszámolásokkal a lázadó területekkel szemben.

Szorosabbá válna Aszad kapcsolata síita támogatóival, vagyis Iránnal és a Hezbollahhal, mert egyre jobban rá lenne szorulva a segítségükre, hogy fenntartsa ingatag, de brutális uralmát.

Eközben azokon a területeken, amiket nem sikerül megszereznie, gyakorlatilag egy Szomáliához hasonló, állam nélküli terület jönne létre, ahol a legkülönfélébb terrorszervezetek érezhetnék otthon magukat. A szekuláris szír ellenzék itt sem lenne biztonságban, nekik így is el kellene menekülniük. A szunniták viszont kénytelenek lennének támogatni az itteni csoportokat a síita elnyomókkal szemben, bármilyen közel állnak is akár az al-Kaidához. Vagyis egy ország területén belül egyszerre jönne a terror több irányból - magától Aszadtól, az iráni kormánytól és az al-Kaida szövetségesektől. Ez nagyjából a pokol-forgatókönyv.

Mégis szólnak nagyon komoly érvek a háború ellen is.

1. Elég durva arcok vannak az ellenzékben

Ahogy az eddigre kiderülhetett, a legfőbb probléma az, hogy a szír ellenállók egy jelentős része legalább olyan veszélyes mint maga Aszad. Az ellenállás 2011-ben szétszórtan kezdődött, különálló csoportok kezdtek lázadni, így, még ha komolyan szóba jött volna a nyugati támogatásuk, akkor sem működött volna úgy, mint Líbiában, ahol legalább nagyjából világos volt a front. Ez politikailag érthető, ennek azonban az lett az eredménye, hogy miközben a polgárháború egyre elkeseredettebbé és brutálisabbá vált, a szír lázadók azt érezhették, hogy a világ magukra hagyja őket. Eközben viszont megjelentek az al-Kaida körüli különféle szervezetek, akik lassan, de biztosan egyre meghatározóbbak lettek az ellenálláson belül. Ma sem lehet egységes szír ellenállásról beszélni, de az biztos, hogy bármennyire próbálná például egy légitámadás mellett csak a mérsékelt erőket támogatni az Aszad-ellenes koalíció, szinte biztos, hogy részben őket is támogatná. Ez pedig nagyon veszélyes.

2. Nem nagyon van félmegoldás

Bár a legtöbb kommentár ilyenkor szemérmesen repüléstilalmi zónák létrehozásáról és hasonlókról beszél, az a helyzet, hogy egy Szíria elleni légiháború könnyen alakulhat át klasszikus háborúvá. Például azért, mert a szír légvédelem kifejezetten erős. Ha pedig a légitámadás nem sikerül, félbehagyni már nem lehetne, a dolgot és tényleg jönnie kéne a szárazföldi beavatkozásnak. Ettől viszont, humanitárius szempontok ide, vagy oda, Afganisztán és Irak után inkább eltekintenének a nagyhatalmak.

3. A szíreknek jobb lesz, ami utána jön?

Az tehát, hogy csak a mérsékelt ellenzéket sikerüljön támogatni, elég idealisztikus elképzelésnek tűnik. Aszad bukása után nagyon könnyen újabb véres polgárháborúba borulhat az ország a különböző vallási csoportok és klánok között. És mi van, ha nemhogy a jut a dzsihádistáknak is nyugati fegyver, de egyenesen hatalomra kerülnek? Akár egy tálib típusú rend is következhet, hasonlóan brutális terrorral.

4. A világnak jobb lesz, ami utána jön?

Ez a "Ha Aszad nyer, még nagyobb lesz a baj" érv tükörképe, illetve az előző érv folytatása, csak nem humanitárius, hanem stabilitási szempontból. Ha ugyanis Aszad megbukik, akkor könnyen lehet, hogy nem csak az ország egy része, hanem gyakorlatilag az egésze lesz Szomáliához hasonló szabad véres káosz. Ez a Közel-Keleten szintén beláthatatlanul veszélyes.

Ahhoz sem kell túl cinikusnak lenni, hogy lássuk – a stabilitás szempontjából Aszad 2011 előtt működő "aki nincs ellenünk, az velünk van”-diktatúrája nagyjából megfelelt a világnak.

Csak éppen a lakói egy részének nem felelt meg, amit ki is fejeztek. Ebbe pedig belehalt százezer ember.

Köszönet Szlankó Bálintnak a cikkhez nyújtott segítségért. Fontos forrás volt még többek között Andrew J. Tabler The Day After Assad Wins című cikke a Foreign Affairs-ben.