https://444.hu/assets/godollo8.jpg

Államtitkár úr, azt mondja, hogy a növekedés helyett van rezsicsökkentés?

POLITIKA
2013 szeptember 18., 06:02
  • A  Fidesz országszerte rezsicsökkentést támogató fórumokat tart.
  • Mi a gödöllői állomást látogattuk meg.
  • A vendég Budai Gyula volt, akinek volt váratlan vallomása is, a végére pedig tényleg őszintének tűnt.
  • Pedig eddigre már emlékeztetni kellett arra, hogy nem egy szocialista képviselővel hadakozik, amikor kérdezem.
  • És még Matolcsy György szelleme is megjelent.

77 éves vagyok, de olyan kormányt, ami ennyit tett volna az emberekért, mint ez, még soha nem láttam

- mondja egy asszony csillogó szemmel a Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának termében Gödöllőn. A rezsicsökkentést támogató tanácskozáson vagyunk, amit azzal a céllal hirdettek meg, hogy

Jöjjön és fejezzük ki együtt, hogy Mi magyarok, nem hagyjuk magunkat és támogatjuk, a magyar családok terheinek csökkentését.

photo_camera Fotók: Botos Tamás

Hasonló fórumokat az ország szinte minden részén tartanak most. Itt Budai Gyula államtitkár a vendég és Vécsey László képviselő a házigazda, a meghívottak pedig azok, akik aláírták a rezsicsökkentést támogató nyilatkozatot.

Fekete és fehér

A tanácskozás csak fél óra múlva kezdődik, de ez az asszony, és még néhányan már izgatottan ülnek a teremben. A falon már látni, miket vetítenek majd ki a fórum ideje alatt. Például azt, hogy Gyurcsány és Bajnai tizenötször emelték a gáz árát, vagy hogy háromszorosára nőtt a rezsi az ő idejük alatt. Az ilyen üzenetek fekete alapon jelennek meg piros kiemelésekkel, majd jönnek a Fidesz fehér üzenetei nyugtató narancssárgával.

photo_camera Budai Gyula és Vécsey László

Budai kifejezetten lelazult, hazai pályán játszik, jókedvűen falatozik a szőlőből. Ma itt semmi nem alakulhat rosszul. Talán ezért áll elő váratlan vallomással a fórum előtti sajtótájékoztatón:

“Nem csak a Magyar Nemzetet szoktam olvasni, hanem azokat a hírportálokat is, amik kritikusak a kormánnyal szemben, sőt, néha túlzásba is esnek.”

Szerinte ezzel nincs is baj, amíg nem rágalmaznak. De őszintén nem érti, miért van az, hogy sokkal nagyobb hír, mit mondott Illés Zoltán a parlamentben, mint mondjuk az, hogy végre törlesztettük az IMF-hitelt, vagy hogy 3 százalék alatt van a deficit.

Megérdemlik, hogy elmondják nekik

Az újságokkal még csak-csak megértő, az úgynevezett szoclib politikusokkal már sokkal kevésbé. Szerinte amikor ez ilyen politikus azt mondja, hogy a rezsicsökkentés nem fontos, akkor egyszerűen hazudik,

Ezért van az, hogy azok az emberek, akik aláírták a rezsicsökkentést támogató ívet, "megérdemlik, hogy elmondják nekik, a másik oldal politikusai csak a hatalomért harcolnak". Budai szerint a magyar embereknek nem az acsarkodásra van szükségük, hanem arra, hogy jobban tudjanak megélni, és kevesebbet rezsit tudjanak fizetni.

Budai Gyula és Vécsey László Gödöllőn. Fotók: Botos Tamás

Két kérdésünk van az államtitkárhoz.

  • Mit gondol arról, amiről épp tegnap írtunk mi is, vagyis, hogy a régiós összehasonlításból kiderül, valójában nem a rezsi magas, hanem a fizetések alacsonyak Magyarországon?
  • Korábbi kormányzati nyilatkozatok alapján 2014 már bőven a gazdasági elrugaszkodás éve kellene, hogy legyen. Ehhez képest Orbán Viktor legutóbb azt mondta, a jövő év a rezsiharc éve lesz. Mi történt?

A másodikra szerinte könnyű válaszolni. Azért, mert azóta, hogy a kormány bejelentette a rezsicsökkentést, folyamatosan támadások érik az unióból, a sértett érdekű, extraprofitot felhalmozó közműcégek panaszai miatt. Ráadásul nemcsak a rezsi miatt, ott van a devizahitelesek ügye is, és a fenyegetőző bankok. Ilyen helyzetben pedig egyértelmű, hogy harcolni kell.

Kössünk össze két pontot

Vagyis ez azt jelenti, hogy a növekedés helyett van a rezsicsökkentés? - kérdezek vissza. Nagyon egyszerűen belátható, hogy abból, amit Budai mondott, éppen ez következik.

godollo14

Az államtitkár ekkor kezd igazán hangulatba jönni. Szerinte ez a kérdés irreleváns (bár bevallja, hogy nem közgazdász), mert a rezsicsökkentés éppen a jó gazdasági eredményeink miatt valósulhat meg. A gazdasági növekedés pedig éppen a kormány intézkedéseinek hatására indult be.

Mínusz csökkentés

Már éppen közbevetném, hogy a legutóbbi negyedéves adatok szerint 0,1, más összehasonlításban 0,5 százalékos ez a növekedés. Ekkor viszont egy pillanat alatt eltereli a figyelmemet a vetítés a háttérben, ami egyetlen képpel annál is erősebben idézi meg Matolcsy György szellemét, mintha piros pöttyös fenekű kistigrisek bújtak volna elő.

“A kormány -10 százalékkal csökkenti a rezsit”

- írja a prezentáció, amiről még a rettegett Hiller-Magyar-terror legsötétebb éveiben elvárt második osztályos matematikatudás alapján is lehet tudni, hogy tíz százalékos emelést jelent.

godollo16

A másik kérdés egy kicsit elgondolkodtatja Budait. “Igen...lehet arról beszélni, hogy mihez képest drága a rezsi. De ugyanígy nézhetnénk akár fordítva is. Miért nem döntöttek úgy maguktól a szolgáltatók, hogy csökkentik az áraikat? Miért kellett ehhez kormányzati intézkedés?”

A pályán kívül

Ekkor lendül csúcsformába. Olyan szenvedéllyel beszél, mint legszebb parlamenti napirend előtti pillanataiban. Az előző kormányok is megtehették volna, hogy a magyarok érdekeit képviselik. Hol volt Bajnai, amikor ő még a MAGOSZ-ban küzdött. Azóta is az ő pusztításukat kell takarítani. Végül odáig is eljutunk, hogy “a pályán kívülről könnyű kritizálni, fel kell menni a pályára bizonyítani”.

Amire már kénytelen vagyok emlékeztetni az államtitkárt (mivel még mindig a kérdésekre adott válaszoknál tartunk), hogy nem biztos, hogy ezeket nekem érdemes szegeznie. Végül is nem szocialista képviselő vagyok.

Egy őszinte pillanat

Budai persze tudja. “De értse meg, bemegyek egy stúdióba, és újra és újra ezeket a kérdéseket kapom.

Én pedig ezt tudom rá válaszolni.”

Amikor pedig ezt mondja, teljesen őszintének tűnik. Elhiszem neki, hogy tényleg ezt tudja válaszolni ezekre a kérdésekre.

godollo4

A rezsivédő tanácskozás már nem nyilvános, csak azoknak, akik kaptak meghívót. A hangulatból azért így is elkapunk valamit. Mire a sajtótájékoztatónak, vagy nevezzük inkább úgy, beszélgetésnek vége, a helyiség teljesen megtelik a zömében idős vendégekkel, akik eljöttek meghallgatni, hogy kik vannak velük, és kik ellenük.

godollo3

Mielőtt belépnek a terembe, aláírnak egy jelenléti ívet is, amin megadják a nevüket, minden elérhetőségüket (otthoni és mobiltelefon külön), és az életkorukat is. Csak azért, hogy “maradjunk kapcsolatban”, ahogy a jelenléti ív fejlécén áll.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.