A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát a Fidesz kongresszusának szünetében kérdeztük arról, hogy nem hiányzik-e neki a verseny a párton belül. Fónagy János teljesen őszintén elmondta, hogy a verseny helyett a kipróbált emberek mögötti érzelmi egységben hisz. Szerinte a gazdaságban sem jött be a verseny.
Éveken át a kormány diktálta a tempót, most viszont már a lépést is nehezen tudják tartani. Egymás után szállnak szembe a rendszerrel olyanok, akikről korábban ezt elképzelni se lehetett volna, miközben a kormány mintha azt sem tudná eldönteni, hogy terrorveszély van vagy húsvéti locsolás.
Debreceni kampányeseménye előtt a benzinkúton futottunk össze a miniszterelnökkel.
A bátonyterenyei polgármester nyíltan a Tisza mellé állt a városban, ahol számos baleset történt az akkuüzemben. A helyiek szerint meghatározó téma lesz az életükre is hatással lévő üzem a vasárnapi választáson.
A Bagázs Közhasznú Egyesület azon dolgozik, hogy a nagyon nehéz körülmények között induló embereknek jobb esélyeik legyenek az életben. Megnéztünk, hogy néz ki ez a munka.
Hogyan hajrázik a Tisza Párt? Bezavar-e az amerikai alelnök látogatása? Lesz-e fordulat a hátralévő napokban? És mihez kezdene a kétharmaddal? A Tisza Párt listavezetőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.