Offenzívában van a Csabai kolbász. 2010-ben Eurórópai Uniós eredetvédelmet kapott (földrajzi árujelzőt használhat), most pedig – kapaszkodjanak meg valamiben! – hungarikummá nyilvánították. Ebből az alkalomból agrármarketingelt egy kicsit Vantara Gyula békéscsabai polgármester és Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter a Parlamentben. Bemutatták az első magyar kolbászkatalógust.

Puskás, Kodály, Csabai

Nekem ez a hungarikumhülyeség eléggé be van akadva, mert ember nem tudta még elmagyarázni nekem, hogy mi értelme, pláne marketingértéke van annak, ha hivatalnokok serege, önkormányzati, régiós és országos aktatologatók állapítgatják mindenféléről (szarról, szappanról, szalámiról), hogy az speciális magyar érték. Kérem, Magyarországon évek óta hivatalnokok százai dolgoznak azon, hogy Kodály Zoltánt, Karinthy Ferencet, a Kürt Zrt. adatmentési eljárását, Puskás Ferenc "életművét", a táncházmozgalmat, az aggteleki cseppkőbarlangot, a szikvizet (!!!), a Csabai kolbászt meg még ki tudja micsodát magyar értéknek nyilvánítsanak. Óriási.

Egyébként, kapjunk már a fejünkhöz: szóda? (A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem magyar találmány, több száz éve ismerték már, amikor Jedlik egy gyártási és palackozási módszert talált ki rá.) A hízott liba? A franciák tudják már? És még hungarikum, kérem a fröccs (!!!), a szaloncukor, a Sport szelet (!!!444!!!!), a mákos guba, a Hubertus likőr is, és akinek ebből sem derül ki, hogy az egész egy agybaj, itt rissz-rossz ipari termékek keverednek természeti képződményekkel, világhírű művészek zsíroskenyér egyszerűségű, a világon mindenhol megtalálható népi receptekkel, az tényleg menjen el az Agrármarketing Centrumba főelőadónak. Azon az alapon, amin a Hubi vagy a Sport szelet, minden hungarikum, a körúti Kombinó, a negyven évig tartó metróépítés, a "hagymacsípősmindenmehet?", az alkotmányellenes hajléktalan a Frankel Leó sarkán, a körúti kapualjak húgyszaga.

Szóval, ez a hungarikumság akkora ökörség, hogy olyat a Föld nem hordott a hátán, és nem lesz belőle semmise, azon kívül, hogy a magyar állam eltapsol néhány milliárdot mindenféle káháték, marketingcentrumok és csókospíárbéték no meg nyugdíj előtt álló lelkes pártkatonák legnagyobb örömére. Hogy ettől a hungarikumságtól egyetlen szállal több Csabai kolbász vagy Pick szalámi nem fog fogyni, az zicher.

Mondtam, hogy be van akadva. De hagyjuk, maradjunk a Csabainál. Békéscsabán azért még fennmaradt sőt, most fejlődésnek indult egy termelési kultúra és valami kultusz a kolbász körül, amit némi állami és önkormányzati segítséggel próbálnak kicsit összefogni, fölpiszkálni, helyzetbe hozni. (Jó irány lenne, ha nem tudnánk, hogy amibe az állam belepiszkál az jó eséllyel el lesz cseszve.)

Az első magyar kolbászkatalógus

A város most kiadott egy kolbászkatalógust, erről tájékoztatták a sajtót. A kolbászkatalógus egy kis füzetke, aminek előszavát Mihalik Enikő "világhírű békéscsabai modell" írta (imádja a kolbászt), egyetlen oldalon ismerteti a Csabai kolbász jellemzőit, aztán tizennégy kistermelő portréja és adatai következnek. A polgármester elmondta, hogy olyan termelőket választották ki, akik már ismertebbek, megfelelő technológiával rendelkező kisüzemeket visznek, és képesek „tételt” előállítani (tehát van rá esélyünk, hogy meg is szerezzük a kolbászaikat). Csabán körülbelül ötven családi üzem foglalkozik komolyan kolbászelőállítással, és még kétszer ennyi a hobbistából a professzionalizmus felé tartó illetve szárnypróbálgató vagy csak alkalmilag kolbászozó termelő.

A katalógusba került termelők közül talán Szilágyi Sándor neve lehet többeknek ismerős, ő már országszerte forgalmaz, Budapesten két boltja is van.

Kolbászfalu a kalandparkban

A kistermelői és kézműves termékek népszerűsége egyre nő, ezért Békéscsaba városa is szeretne építeni a kolbászra, mint helyi különlegességre. Vantara polgármester a helyi hentesek ipartestületének nyolcvan évvel ezelőtti (1934-es) levelét idézte, amelyben azt kérték az akkori városházától, hogy engedélyezzék számukra a városi márkázást. A Csabai kolbászt akkor már hamisították ugyanis. A város célja, hogy a 2010 óta (akkor könnyítettek egy csomó hatósági előíráson) erősődő kistermelést segítse piacvédelemmel, piacszerzéssel, marketinggel is akár. Ahogy már '34-ben is kérték. Ennek egyik eszköze a katalógus, de más projektek is indulnak. A cél a városi minősítő védjegy újbóli megteremtése. Jövőre tervezik. (Nem lesz könnyű.)

Békéscsabán már épül a kolbászfalu, mondta a polgármester, ahol

egész évben ápoljuk a kolbászkultúrát.

Egyébként egy kalandparkprojekt része. Később rákérdezek erre: a kolbászfaluban bárki elkészítheti majd saját kolbászát, a húsbeszerzéstől a feldolgozáson át a tartósításig minden folyamaton végigvezetik. Például.

Dorka vékonyabb az alpolgármester hólyagjánál

Sok kérdésre nem hagytak időt a politikusok, de manapság jobban is jár az újságíró, ha nem kérdez, így rászabadult a társaság a kóstólónak kikészített készletre: hat-hét termelő kolbászait hozták, volt köztük ilyen is olyan is, kóstolási jegyzeteket nem készítettem, de az megmaradt, hogy Hanó Miklós alpolgármester disznóhólyagba töltött futballabdányi alkotása különösen megragadott, pláne, hogy maga a készítő a helyszínen közepesen macsós poénokkal is kísérte a kóstolót.

„Voltak nálunk kínai vendégek, akik hoztak potenciafokozó teát. Mondtuk neki, hogy mi itt csabai kolbászt eszünk, nekünk nem kell potenciafokozó, nekünk potenciacsökkentő kéne...”

Megkérdeztem, hogy hívják. Azt válaszolta: Hanó Miklós. De hogy azt a töltött hólyagot hogy hívják? Ja, az csak hólyag. Egyébként van ilyen kuláré vastagságú csabai kolbászkülönlegesség is,

azt Dorkának hívják.

Fülöp „Zoli” Zoltán kolbászbajnokkal azért tudtam néhány értelmes mondatot váltani a témáról. Fülöp természetesen a miniszterelnök személyes marketingerőfeszítéseivel is országos hírűvé lett csabai kolbászfesztiválon nyerte el a kolbászbajnoki címet, és ősblogger, valamikor még 2005 táján írta a kolbászbajnok blogot (ne guglizzanak, nem létezik már!), akkor levelezgettem vele. (Meg fognak lepődni: kolbásztémában.)

Zoltánnak a helyszínen kiosztottam a Kelet-Közép Európa Leghitelesebb Píárosa címet, olyan lelkesedéssel, csillogó szemmel beszélt a kolbászokról, hogy akkor

ebbe tettek egy kis szűzérmét, és a Sipié meg, hát az egy csoda, az Alberti saját gyümölcsfával füstölt és saját paprikát használ, és akor még kóstold meg ezt, ezt egy évig érlelték, na, milyen?

Aztán elcsevegtünk arról, hogy milyen szép lenne, ha néhány év múlva már a legjobb csabaikat kizárólag saját nevelésű, jól tartott sertésből készítenék, a húst nem darálóval, hanem hűtött cutterral (ilyen forgókéses drága gépezet) aprítanák, a különlegeségeket esetleg kézzel, ringakéssel vagy simán, és a legjobb paprikákat, csírátlan fokhagymát és a többi és a többi, messze vagyunk még a csúcstól, na.

Kolbászdefiníciós problémák

Fülöp Zolit a végtelen lelkedés nem akadályozza abban, hogy jól ítélje meg a kolbászhelyzetet. Pontosan látja, hogy még az út elején vannak. Nagyon sok munka lesz még abban, hogy a Csabai Magyarországon kívül is ismert és elismert márka legyen. Hogy mi hiányzik a legjobban? A katalógusból is jól látszik. A kis füzetben csupán az első szöveges oldal (igen ritkán szedett, egyébként), alig pár sor foglalkozik azzal, hogy mi is az a Csabai kolbász. És még ez a nyúlfarknyi szöveg olyan definícióként igen nehezen használható általános blablákat tartalmaz, mint hogy

„íze jellegzetesen csabai, szép, harmonikus kolbászíz, melyben csak a paprika aromája és csípőssége dominál”.

Egy spanyol Ibérico terméknél egy ilyen katalógus úgy kezdődik, hogy oldalakon át sorolják, milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy az Ibérico nevet használhassák. Milyen fajtájú sertést kell tartani, mekkora területen, mikkel kell etetni, hány hónapig hízlalni, mennyi idős korában hány kilósan vágni és a többi. Ilyen egy igazi minőség- és eredetvédelmi rendszer. A miénk még csak nem is hasonlít ehhez, sőt, a Csabai kolbász készítésének feltételei nevetségesen gyengék. Például már 135 kilós vágósúlyú sertés felhasználását is megengedi, holott komoly minőségű kolbászt és szalámit 200 kiló alatti sertésből nem készítenek. De az iparági érdek az, hogy 135 kilós is lehessen az a vágóállat. A sertések tartásának körülményeiről, táplálásukról aztán egy szó sem esik. De a többi összetevő, a paprika, a fokhagyma és a köménymag minőségéről sem.

Ha egyszer lesz városi védjegy, akkor éppen ezeken a területeken lehetne előrelépni. Az ilyen minőségvédelmi rendszerek akkor életképesek, ha maguk a helyi gazdák hozzák létre. Tehát összeállnak öten-hatan-tizenöten, hogy mi csak ilyen és ilyen eljárással dolgozunk, és így készítjük a legjobb minőséget, ezt ismerje el az állam, a hatóság valamilyen védjeggyel.

Minálunk ez valahogy nem szokott menni. Maguk a gazdák nem tudnak megegyezni, ha meg is egyeznének, a hatóságnál fúrja meg egy nagy cég, amelyik ellenérdekelt, és a többi. Ehelyett értéktelen plecsniket osztogattatnak maguknak a nagy élelmiszeripari cégek az állammal és álegyesületekkel. Arra az apróságra sem utaltak a keddi sajtótájékoztatón, hogy Magyarországon az eredtvédett termékek legnagyobb hamisítója néha maga az állam.

Mégis: abban a városban, ahol az alpolgármesternek ilyen remek a hólyagja, még kitörhet a kolbászforradalom, és kibontakozhat egy európai értelemben vett kolbászkultúra, derűlátóan tekinthetünk a kolbászjövőbe. (Ki nem mondom, miből lesz akkor a kerítés.) És most mindannyian együtt, három-és:

Mennyei kolbászok

 

döfölődtek szívesen,

 

gyémántlencsét rágott

 

két fúrása szívemen.