A szegény embereknek csak jobban kéne akarniuk/többet kéne tenniük, és akkor kitörhetnének a helyzetükből

- mondja az örök középosztálybeli érvelés, amiről most egy tudományos kutatás mutatta ki, hogy nem igaz.

A Science augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a szegénység olyan terhet rak az azt megélő emberek kognitív képességeire, hogy nagyon kevés kapacitásuk marad arra, hogy mással foglalkozzanak. Az agyi kapacitásunk ugyanis nem végtelen: például amikor nagyon koncentrálunk valamire, mondjuk egy feladat végrehajtására, közben teljesen kizárjuk a külvilágot. Ugyanez történik az állandó anyagi problémákkal küzdő emberekkel, csak szándékuk ellenére és folyamatosan.

A helyzet ráadásul klasszikus csapdahelyzet, hiszen ez a terhelés pont azon lépések elől foglalja el a mentális kapacitást, amik ahhoz kellenének, hogy kikerüljenek ebből a helyzetből: például hogy új munkahely után nézzenek vagy tovább képezzék magukat.

A kutatásban a Harvard, a Princeton és a Warwick egyetem tudósai vettek részt, és azt tapasztalták, hogy kognitív teszteken rendre rosszul teljesítettek olyan alacsony keresetű emberek, akik mindennapi anyagi gondokkal küzdöttek.

Ez persze olyasminek tűnik, amit nehéz lehet tudományosan is igazolható módon mérni, a tanulmány szerzőinek most mégis sikerült. Két helyszínen, New Jerseyben és Indiában végeztek kísérleteket. New Jerseyben 400 embert kérdeztek meg egy bevásárlóközpontban arról, hogy mit tennének ha a kocsijukra 150 vagy 1500 dolláros javítás várna.  A kérdés feltétele után, de még mielőtt válaszolniuk kellett volna, még elvégeztettek velük egy csomó, IQ-tesztekből jól ismert feladatot, például számsorokat kellett kiegészíteniük, meg formákat a helyükre illeszteniük.

Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a kisebb értékű javítás esetén a szerényebb és gazdagabb körülmények között élő válaszadók is ugyanolyan jól szerepeltek (a tesztben 20 és 70 ezer dollár közötti évi jövedelemmel rendelkező alanyok vettek részt), a drágább javítás felemlegetése után viszont a szegényebb körülmények között élő válaszadók sokkal rosszabb eredményeket értek el, átlagosan 13 ponttal kevesebbet szereztek az IQ-teszteken.

A felmerülő anyagi problémával való küzdelem annyira lekötötte a mentális kapacitásukat, hogy képtelenek voltak az amúgy egyszerű feladatokra koncentrálni, teljesítményünk annyira esett vissza, mintha kihagytak volna egy egész éjszakányi alvást. Ez olyan különbség, mint ami egy krónikus alkoholista és egy átlagos  felnőtt eredménye között húzódik. Nem is szimplán stresszről van szó, mert a stressz kis dózisban még lehet hasznos és inspiráló is.

A jobb módú válaszolók viszont a drágább javítás megemlítése után is ugyanolyan sikeresen oldották meg a feladatokat, mint ahogy mindkét csoport tette az olcsóbb szervizköltséges kérdésnél.

Hasonló eredményt hozott az indiai teszt is, ott olyan cukornádat termesztő farmerekkel készítették el a tesztet, akik csak évente egyszer, az aratás után jutnak komolyabb keresethez, és csak rövid ideig számítanak relatíve gazdagnak, az év maradék részében azonban nehéz körülmények között élnek. Itt a különböző időpontokban elvégzett tesztek azt mutatták, hogy ugyanaz a farmer jóval rosszabbul old meg feladványokat, ha előbb szembesítik egy költséges javítással, amikor még aratás előtt áll, és nem rendelkezik vagyonnal, mintha az aratás után kérdeznék ilyesmiről.

A tanulmány szerzői szerint eredményük azt a nagyon elterjedt nézetet cáfolja, hogy a szegény emberek maguk tehetnek a sorsukról, hiszen nem tesznek ellene semmit. Ezzel szemben a szegénység élethelyzete kettős teherként nehezedik az emberekre, hiszen nem csak a pénz hiányzik az életükből, de a mindennapi sikeres élethez való kognitív erőforrásaik is szűkösebbek.

Ugyanakkor teljesen elhibázott lenne a kutatás egy olyan olvasata, hogy a szegény emberek azért szegények, mert alacsonyabb az IQ-juk. Ez ugyanis felcserélné az okot és az okozatot. A kutatás összes adata azt mutatja, hogy mindenhol a kontextus a meghatározó, és nem velünk született emberi tulajdonságok.

A kísérlet módjában semmi forradalmi nincs, inkább csak arról van szó, hogy kognitív pszichológusok eddig nem nagyon vizsgáltak társadalmi-gazdasági összefüggéseket. Erről Eldar Shafir, a kutatást végző egyik pszichológus beszélt egy interjúban, aki reméli, hogy eredményük áttörést hozhat abban, ahogy a szegénységre tekintünk.

Azaz hogy nem saját hibájukból megrekedt emberekről van szó, hanem olyanokról, akiknek sokkal nehezebb bölcs, jövőbe tekintő döntéseket hozniuk. A kutatás szerzői szerint ha a mentális kapacitásunk nagy részét lefoglalják a szegénység tudata, könnyebben fordul elő, hogy nem veszünk észre dolgokat, elfelejtünk dolgokat, sebezhetőbbé és türelmetlenebbé válunk, és kevesebb figyelmet szentelünk másokra.

A kutatók szerint annak a felismerése a fontos, hogy a szegénység felszámolását segítő intézkedések egyben mentális kapacitást is szabadítanak fel az emberekben, ezzel pedig lehetőséget teremtenek a számukra, hogy kibontakoztassák saját életüket. (via Huff Post/Atlantic cities)

(Kép: REUTERS/Sergei Karpukhin)