Az MSZP székházába vitték a kamu választási csalásos videót

politika
2013 október 21., 07:10
comments 1
  • Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a bajai tűzifás, hupikéktörpikékes videóról.
  • Megrendezett felvétel volt, mobiltelefonnal készült, a választás után két nappal.
  • A felvételről készült cd-t az MSZP-székházba juttaták el.
  • Arról a rendőrség nem árult el részleteket, hog mi motiválhatta a felvétel készítőit, mert a nyomozás még tart.

Október 15-én, vagyis a bajai választás után két nappal készült a felvétel, az egyik szereplő bajai lakásán - jelentette be Szabó Vendel alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese a múlt pénteken nyilvánosságra került, állítólag bajai választási csalást bemutató felvételről. Hatan vettek részt a videó elkészítésében, mindenkit beazonosítottak közülük, és lefoglalták azt a telefont is, amivel készült. (Az MTI-nek arra a kérdésére a rendőrség nem válaszolt, hogy igaz-e, hogy a felvétel egyik készítője egy hónapja szabadult nemi erőszak miatt, a másik pedig drogügyben volt elítélt.)

A vallomásokból az derült ki, hogy a felvételt kiírták egy cd-re, amit másnap közvetítőn keresztült eljuttattak az MSZP-székházba. Azt tudják, hogy jutott el az MSZP-hez, arról nem mondtak semmit, hogy ki vette ott át. Ahogy arról sem árultak el semmit, hogy hogy milyen céllal készült, ki rendelte meg a felvételt. Szabó Vendel szerint az egyik tanú beszélt ugyan erről, de az ügyben még nyomoznak.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője lapunknak azt mondta, hogy ők nem rendeltek ilyen felvételt, de valóban eljutott hozzájuk a videó. Hogy ki vette át, azt nem árulta el. Miután megnézték, feljelentést is tettek választási csalás gyanúja miatt. Arra a kérdésre, hogy nagyon amatőr, és életszerűtlen volt a felvétel, Török azt mondta: minden ilyen esetben kötelességük a rendőrséghez fordulni, a hatóság pedig kivizsgálja azt. Ráadásul több megbízható videó is jelent meg bajai választási csalásokról, ami bizonyította, hogy voltak ott visszaélések.

Kérdésünkre, hogy az MSZP juttatta-e el a videót az azt végül kritikátlanul publikáló hvg-hez, Török azt mondta: nincs tudomása erről.

Pénteken rakta ki a hvg.hu a videót, amin egy férfi tűzifát és készpénzt ajánl egy asztaltársaságnak, ha a Fideszre szavaznak a bajai időközi választás megismételt fordulójában. A videó eleve gyanús volt, megrendezettnek és életszerűtlennek tűnt, de a hvg azzal a címmel jelentett meg, hogy „Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján”, a cikk bevezetőjében pedig többek között azt állították, „egyértelmű bizonyíték került elő arról, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson”. Gavra Gábor főszerkesztő vasárnap azt nyilatkozta, hogy ez súlyos szakmai hiba volt, de megbízható forrásból kapták, nem volt okuk kételkedni annak valódiságában.

A filmben a megvesztegetőt játszó táskás emberrel kiderült, hogy ő G. Róbert, és bár a videón vendégként jelenik meg, valójában az ő házában készült a felvétel. Eleinte durva fenyegetésekkel elhajtotta az érdeklődő újságírókat, majd a vasárnap a Hír TV-nek azt mondta, hogy megrendelésre készült a videó, de további részeleteket csak 300 ezer forintért árulna el.

Közben a Blikk azt írta meg, hogy a videó készítésében részt vevő K. G. monogramú férfi a rendőrségnek azt vallotta, hogy két társával az MSZP székházban járt, ahol párt sporttagozatának egyik tagjával találkozott, és az ő megrendelésére készült a film. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője sietett közölni, hogy mindenkit feljelenetek, aki azt állítja, hogy az MSZP-nek köze van a videóhoz. Ők az ügyben tettek már korábbi is feljelentést, amikor valódinak elfogadva a felvételt, választási csalást emlegetettek.

K. G.-ről azt derült ki, hogy a solti roma kisebbségi önkormányzat képviselője, a monogram alapján így már könnyen beazonosítható, hogy Kőrös Gusztávról van szó. Ő viszont a Facebook-profilja alapján nem MSZP-s, hanem a DK-s, sőt tagja is a Demokratikus Koalíciónak. Varju László, a DK elnökségi tagja ezt megerősítette az Indexnek, majd hozzáfűzte, hogy felhívta Kőröst, és felszólította, hogy lépjen ki.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.