https://444.hu/assets/GREECE-GIRL-BULGARIA.jpg

A CNN szerint megvannak a görög cigányoknál talált szőke kislány szülei

Egyéb
2013 október 25., 17:19

Akik, nem, nem svéd acélmágnások, hanem hát, politikai korrektság ne essék szólván, bolgár cigányok! Most mondja meg, drága Bolgár úr! Az biztos, hogy szemrevételezéses vizsgálat módszerével nem tűnik kisebbnek a genetikai távolság a valódi szülők és a gyerek, mint a bitorló szülők és a gyerek között. (Tehát nem nagyon lesz célravezető az a terjedő európai gyakorlat, miszerint minden cigánytábor környékén megforduló szőke gyereket genetikai vizsgálatnak vetnek alá.)

A bolgár belügyminisztérium bejelentette: nemrég egy harmincöt éves roma asszony, bizonyos Szasa Ruszeva jelentkezett a hatóságoknál, azt állítva, hogy az ő kislányát mutogatták a tévében. Tehát ő volna az édesanyja a  nemzetközi szenzációvá lett, egy görögországi cigánytelepen talált, öt-hat évesnek kinéző szőke gyereknek.  Ma délutánra a DNS-vizsgálat igazolta az asszony állítását.

A bolgár szülők egyébként esküsznek az élő istenre, hogy nem pénzért adták el a gyereket, hanem egyszerűen „ajándékba” adták, mert nem volt pénzük etetni. Elnézve a körülményeiket, ez valószínűleg igaz is. (És ezt az információt erősítik meg a bolgár és a görög források is.) Ha netán a kislányt visszadnák biológiai szüleinek, az már nem is klasszikus cseberből vederbe helyzet lenne, hanem valami sokkal durvább. Minimum kitolás a szerencsétlen gyerekkel. A bolgár szülők természetesen százszor szegényebbek a görögöknél. A CNN képeit nézegetve, még egy Jobbikos képviselőnek is elszorulna a szíve.

A valódi szülők egyébként Nyikolajevóban, egy Szófiától 280 kilométerre fekvő kisvárosban élnek. Az asszony olívaszüreten dolgozott Görögországban 2009-ben, akkor hagyta ott a gyereket.


Nagyobb térképre váltás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.