• Rákanyarodtunk 2014-es választási kampányra.
• A Demokrácia és Dilemma Intézet seregszemlét tart.
• 2010 óta alig változott a választók hangulata.
• Akiket a baloldal 2006 óta elvesztett, azok nem lettek meg.
• A Fidesz 2006-hoz képest semmit sem vesztett.
• Egyszerű menetnek tűnik, mégis nemzethalált harsognak mind a két oldalon.

Befagyott vágyak

A legérdekesebb az egészben, hogy a 2013 őszi közvélemény-kutatások szerint egy most vasárnapi választásnak körülbelül pont ugyanaz lenne az eredménye, mint a 2010-esnek volt.

Emlékeztetőül: akkor a Fidesz 52,7, az MSZP 19,3, a Jobbik 16,6, az LMP pedig 7,5 százalékot kapott (első forduló, listás eredmények).

Az egyik legutóbbi felmérés szerint pedig így állnak:

Fidesz: 51, MSZP 23, Jobbik 14, Együtt 6, DK 3, LMP 2 százalék (a pártot választó biztos szavazók között).

Érdemi, a hibahatárt (közvélemény-kutatásoknál 3 százalékpont) is túllépő változás mindössze annyi, hogy az Együtt magához vette az LMP-szavazók túlnyomó többségét (a PM nevű, az LMP-ből kivált párt magába olvasztásával).

2006 és 2010 között nagyon komoly változás volt a választók hangulatában. Ebben a ciklusban viszont nem történt látványos mozgás.

Eltűnt a 2000-es évek nagy döntetlenje

A legfontosabb változás az előző ciklusban az MSZP népszerűségvesztése volt. 1,3 millióval szavaztak kevesebben a pártra 2010-ben, mint 2006-ban. Úgy nézett ki, mintha a Fidesz nyert volna irgalmatlan nagyot, de a párt szavazótáborát csak 400 ezer fővel növelte. Ez jóval kevesebb ahhoz képest, mint amennyit az MSZP elvesztett.

A baloldalról eltűnt bő egymillió szavazó. És ők azóta sem kerültek elő.

Hogy ezen nagyon sok múlik, ahhoz érdemes még messzebbre visszanézni. 2002-ben épp úgy kb. 2,3 millióan szavaztak az MSZP-re, mint 2006-ban. És a Fideszre is kb. 2,3 millióan szavaztak mindkét alkalommal. Ha az idei felméréseket megpróbáljuk szavazatszámokra váltani, akkor az MSZP kb. 1 millió támogatónál tart: ugyanott mint 2010-ben. A Fidesz pedig valamivel több mint 2 milliónál: szinte ugyanott mint 2002-ben és 2006-ban.

A nagy pártok támogatottsága a 21. század első évtizedében elég stabilan beállt. A 8 millió választópolgár több mint felén egyenlő arányban osztozott az MSZP és a Fidesz. Nyolcszázezer szavazót felszívtak a kicsik, 3 millióan pedig nem jártak szavazni. Gyurcsány Ferenc kormányzása ezt a beállt rendszert bontotta le, és úgy tűnik hogy tartósan. Az MSZP eltűnt egymillió választója nem került elő.

Próbálkoznak

A baloldal két kísérletet tett ebben a ciklusban, hogy visszanőjön a Fidesz mellé, és megtalálja az elveszett egymilliót.

Mesterházy Attila kísérlete

Az egyiket Mesterházy Attila intézte: előbb kiszorította a pártból Gyurcsány Ferencet, majd a múlt szombati pártkongresszuson kiszorította a párt 1994 óta meghatározó politikusait is. Csendes, de nagyon nagy változás ez. Most úgy néz ki, hogy 2014-től alig lesz az MSZP frakcióban olyan ember, akiket az elmúlt 20 évben a párttal lehetett azonosítani.

A rendszerváltás óta 12 évet kormányzó párt egyetlen valaha volt minisztere sincs biztos befutó helyen, Hiller Istvánon kívül.

A lista élén szereplők közül alig van országosan ismert név, talán Botka László, esetleg még Tóbiás József. Az elitcsere ugyanis nem járt az új arcok felépítésével. Arra már nem maradt energia vagy ötlet.

Ezért ebből a nagy generációváltásból az MSZP most nem tud hasznot húzni. Végigvitték balhé nélkül a csapat lecserélését (sokan tényleg kiöregedtek, ez megkönnyíthette a nagy váltást) de újat az újak nem tudtak mutatni. A nyugis váltás ugyan nem kedvetlenítette el a 2010-ben is megmaradt elkötelezett tábort, de bővíteni alig sikerült a szimpatizánsok körén. Nem jött elő az MSZP semmilyen nagy ötlettel, a kongresszuson elfogadott választási üzenetek lényege, hogy Orbán Viktor gonosz, a gyerekek nem éhezhetnek, de a rászoruló időseknek is ingyenkonyha kellene.

Mesterházy lehet, hogy nem is a választási győzelemre játszik most. Ezt a ciklust arra használta, hogy megerősítse a hatalmát, kezébe vette a pártot, és ha minden úgy megy mint eddig, akkor megmarad a következő ciklusban is a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének, immár hozzá teljesen lojális csapattal a háta mögött. Felelősség nélkül és kényelmes pozícióból csinálhat végig újabb négy évet, a kedve szerint átalakított új pártvezetés aligha bünteti majd meg a vereségért. 2018-ra pedig végleg kikophat mindenki a politikából, aki a baloldalon Mesterházy előtt valaha feltűnt.

Bajnai Gordon kísérlete

A másik kísérlet az elveszett 1,3 millió megtalálására éppen egy évvel ezelőtt kezdődött: ekkor „tért vissza” a politikába Bajnai Gordon, hogy egy új valami (akkor még nem volt pártja) élére álljon.

Abban bízott, hogy megváltóként fogadják, és mindenki beáll mögé, aki balról a kormány bukását akarja. Nem így történt.

Túl nagy ambíciója mostanra a parlamenti küszöb szélére sodorta.

Az MSZP egyáltalán nem adta át neki a kezdeményező szerepet. Az LMP-t kettészakította, és szavazói jelentős részét meg is szerezte ugyan, de ezen túl semmire sem jutott. Az elmúlt egy éve arra ment el, hogy a szocialistákkal alkudozott, és végül az MSZP számára sokkal kedvezőbb módon szövetséget is kötött velük.

Most abban bízik, hogy választók tömegei majd megosztják a szavazataikat (egyéniben MSZP, listán Együtt). Ez a DeDi szerint irreális. Kétfelé szavaztatni egymillió emberrel nem lehet, ez még sehol a világon nem sikerült. Legutóbb a német FDP próbálkozott ilyennel, könyörögve, hogy egyéniben a CDU-t, listán őket támogassák, de kiestek a parlamentből.

Néhány tízezer budapesti szavazó megtette a kétfelé szavazást az SZDSZ kedvéért 2006-ban. Akkor ennek köszönhette a baloldal, hogy kormányon maradhatott (a Fidesz az MDF-fel együtt amúgy győzött volna), de ennél nagyobb léptékben egy ilyen trükkre építeni nagyon necces. Már csak azért is lehetetlen, mert ezt kell hozzá mondani:

„aki nem akar az MSZP-re szavazni, az szavazzon az MSZP-re is”. Elég faramuci üzenet.

Bajnai nem merte megosztani a baloldali szavazókat, hogy egy hosszabb versengésben döntse el, lehet-e erős pártot építeni a baloldalon MSZP-n túl is. Inkább a 2014-es győzelem illúzióját kergette. Most viszont úgy áll, hogy az esélyét is elvesztette, hogy egy nagy baloldali pártot építsen fel. Körülbelül az SZDSZ 2002-es és 2006-os bázisáért vetélkedik a DK-val, vagyis összesen 350 ezer szavazóért versengenek Gyurcsány Ferenccel. Az MSZP támogatásával ebből neki van nagyobb esélye győztesen kijönni.

És mégis, mintha élet-halál harc lenne

Annak ellenére, hogy a baloldal nem bírta visszaszívni magát a 2000-es évek szintjére, és a felmérések alapján kiszámítható sétagalopp lesz a választás, szinte polgárháborús hangulatot bírtak már most kialakítani a pártok a kampányra. (Lásd a bajai bolondkarnevált).

Orbán Viktor miniszterelnökként az állami ünnepen olyan kortesbeszédet tartott, mintha az országot katonai támadás fenyegetné. Először beszélt nemzeti ünnepen úgy, hogy a színpadon rajta kívül csak katonák álltak. Tavaly még egy felvidéki néni volt a háttér. Azelőtt politikusok, szövetséges híres emberek.

A háborús retorika már a közüzemi díjak csökkentésénél is nyomasztó volt (rezsiharc, rezsiháború, a láthatatlan ellenséggel szemben), és most egészen konkrét értelmet nyert:

ha az ellenzék nyer, akkor le fognak lőni minket.

Hogy egyszerre nyugtassanak is, „Békemenetnek” nevezték el a hadrendbe állító gyűlést, hátha valakit nyomaszt a militarista üzenet.

Ennek a hívek mozgósítása szempontjából van értelme. Ezzel a kb. 2,3 millió, 2000 óta meglévő szimpatizánst lehet felpiszkálni, nehogy otthon maradjanak. Ehhez egy nagyon erős ellenségképet akarnak felmutatni.

Jóval erősebbet és sokkal veszélyesebbet, mint ami létezik.

Nem kifinomultabb a másik oldal érvrendszere sem. Kevésbé teátrálisan, de a baloldalnak is az a fő érve, hogy ha

„ezek maradnak, akkor elveszik az ország”.

Mesterházy legutóbbi üzenetei mind arról szóltak, hogy Orbán Viktor természete szerint rossz ember, és ezt a rosszaságot az egész országra kisugározza. Bajnai Gordon is azzal ijesztget, hogyha nem sikerül leváltani a kormányt, akkor sajnos elveszik az ország. Az MSZP-vel kötött szövetsége kifejezetten erre az érvre épül.

A két oldal hiába hoz hasonló érveket, hiába mondja, hogy a túloldal eredendően Gonosz és Nemzethalált hoz, ezzel új szavazókat egyik sem fog megnyerni. Viszont míg a Fidesz a háborús hangulattal képes lehet mozgósítani, addig a baloldalon nem látszik az a tartalék, akiket kizárólag negatív kampánnyal fel lehet még tüzelni.

A Fidesznél minden rendben lesz akkor is, ha nem szavaz rájuk senki, aki 2010-ben vagy akár csak 2006-ban nem rájuk szavazott.

Bajnai azt jól érezte tavaly, hogy a baloldalnak muszáj lenne a győzelemhez olyanokat elvinni, akik 2010-ben nem szavaztak balra. Legalább a 2006-os bázist vissza kellene szerezniük. Ám a lemorzsolódottaknak végül nem tudott mást mondani, mint hogy szavazzanak az MSZP-re. Ezzel a kísérlet kudarc lett, a korszakváltásról szóló üzenet értelmét vesztette.

A Jobbik nyit csak

Két párt van, amelyik új szavazók felé készül nyitni: a Jobbik és az LMP.

A Jobbik az új kommunikációs technikájával kifejezetten olyanokra utazik, akik 2010-ben nem szavaztak rájuk. Pozitív, békés, nyálas szószt rak gyűlöletalapú politikájára. A Jobbik is nagyjából ott tart most népszerűségében mint 2010-ben, de egyedül ők találtak ki eddig valami újat a 2014-es választásra az előző kampányhoz képest. A konszolidációs kísérlethez belső csatákat kellett vívni, de úgy néz ki, hogy Jobbiktól is jobbra álló kiközösítettek nem alakítanak ellenpártot. Így a rasszista magra rá lehet húzni egy mérsékeltebb vonalat.

Az LMP viszont nagy bajban van. Nem sikerült kihevernie a pártnak, hogy a frakció fele beállt az MSZP vezette szövetségbe. A karizmatikusnak egyáltalán nem mondható Schiffer Andráson kívül egyetlen ismert politikust sem építettek fel, létezésük pedig nem ütötte meg a választók ingerküszöbét. Bár 2009 novemberében is csak 2 százalékra mérték őket, és végül 7 százalék felett kaptak, egyáltalán nem biztos, hogy most képesek lesznek újra bejutni a parlamentbe.