Németh Péter, a Népszava főszerkesztője beszélgetett két másodfokon elítélt szocialista politikussal, Molnár Gyulával és Hunvald Györggyel a Hét Olajfa Egyesület fórumán. Aztán a beszélgetés közben beleolvastak a tudósításunkba, és a rendezvény főszervezője kénytelen volt szenvedélyes szónoklattal visszaterelni minket a helyes útra.
Akinek ez túl hosszú, annak itt van sűrítve a lényeg:
Az ellenzéki képviselők szerint ezek Orbán utolsó napjai a hatalomban, Orbán pedig rájuk nézve azt mondta: ez már nem is hattyúdal, hanem hattyúkórus. Ebben a formában utoljára ütköztek meg a parlamentben, itt vannak a legerősebb pillanatok.
Orbán Viktor szerint a jó kormányzás csak szakmai ügy, de ő nem erre vállalkozott 2010-ben. Az ő titkos ambíciója az, hogy megváltoztatja a magyarok lelki karakterét, kiírtja a kishitűséget, a cinizmust és a balsorsot. Mertünk nagyok lenni?
A Jeti Mozi bemutatja Horváth Balázs és Cseh András dokumentumfilmjét, amelyben Baksa-Soós János Kex-énekés szerteágazó, kozmikus életművét dolgozzák fel.
Gulyás Gergely szerint a háború borzalmainak ábrázolása az általa látott videókban még mindig elmarad a valóságtól. Nagy Mártonék wellnessezéséről azt mondta: attól még, hogy a miniszter a turizmusért felel, mehet külföldre.
Miközben egyre nagyobb a nyomás az MKKP-n a választási indulás miatt, a párt meghatározói arcai kiálltak, hogy lenyugtassák az aktivistáikat. A helyzetet bonyolította Csoki videós mikrobotránya.