Szabadságon lévő pecsét miatt titkolózott egy iskola vezetősége a dühös szülők előtt

oktatás
2014 január 16., 10:13

Egy nappal azután, hogy a KLIK megünnepelte, mennyire nagyon sikeres volt a közoktatás teljes szétverése, egy újabb apró, de beszédes történetbe futottunk bele.

Egy pécsi iskolába kísérték a szülők a diákokat az első tanítási napon, január 6-án. Az egyik osztályteremben egy ismeretlen nő köszöntötte a szülőket, és közölte, hogy mától ő az osztályfőnök. A szülők elsőre nem is értették, hogy mi történt, decemberben még úgy indult el a szünet, hogy a jól ismert Ilona néni vezette az osztályt.

A szülők kérdezték is az új pedagógust, hogy mi történt Ilona nénivel, de ezt ő nem mondhatta meg. Azt javasolta a szülőknek, hogy kérdezzék meg az igazgatót. Több dühös szülő közösen az igazgató irodájához ment, de az iskola vezetője szintén nem akarta tájékoztatni őket. A szülői beszámoló szerint később könnyezve árulta el, hogy felsőbb utasításra nem mondhat el semmit.

Később az egyik tanár aztán a folyóson megsúgta a szülőknek az igazságot: Ilona néni megpályázott egy igazgatói állást, elnyerte, és év elejétől egy másik intézmény vezetője lett.

De hogy ezt miért nem lehetett normálisan elmondani a szülőknek? A tanár szerint azért, mert Marekné Pintér Aranka, a KLIK vezetője szabadságon van,

és magával vitte a pecsétet, ami a hivatalos kinevezéshez kell.

És mivel ezért még nem vált hivatalossá a kinevezés,  a KLIK helyi vezetője megtiltotta, hogy a szülőket tájékoztassák a változtatásról.

(A történetben szereplő tanár nevét mi találtuk ki. A többit sajnos nem.)

Update:

A KLIK sajtóosztálya időközben jelentkezett, és elmondták, hogy igazgatói kinevezéshez nincs szükség a KLIK vezetőjének pecsétes jóváhagyására, mivel arról a minisztériumban döntenek, ezért ez az információs biztosan tévesen keringett a szülök között.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.