Orbán Viktor évértékelő beszédét föllőtte a bibliai képek, mítikus küzdelmeket vívó héroszok világmagyarázat-sztratoszférájába, és eléggé vigyázott arra, hogy konkrét adatot, állítást vagy eredményt véletlenül se említsen, csak amúgy szimbolikusan. Nem dobta be azokat az érezhetően legfölső pártszinten kimunkált szólamokat, amelyeket bőkezűen szórtak az elmúlt hetekben mindenféle fórumokon, raktár- és budiajtóavatókon erre rendszeresített emberei: Szíjjártó Péter főleg, de néha maga a miniszterelnök is, például Kínában, ahol már az EU növekedési motorjaként mutatta be az országot. Ezt azért nem tudja nem körberöhögni az, aki ismeri a térség valós gazdasági helyzetét és számait. Ezeken a szeánszokon a leggyakoribb és elég nyilvánvalóan nem igaz állítások:

• Magyarország Európa (ipari) termelési központjává vált.
• A magyar gazdasági növekedés stabil és fenntartható, üteme gyorsul.
• A kormány intézkedéseinek köszönhetően javult az ország versenyképessége.

Magyarország nem vált semmiféle termelési központtá. Körülbelül ugyanazokkal a kapcitásokkal termel, mint öt vagy tíz éve. A kormány meghirdetetett valamilyen újraiparosítási programot, ami nagyjából ezen a szólamszinten ki is fulladt, a legnagyobb részt multicégek tulajdonolta exportképes, korszerű magyar ipar meg tette a dolgát: amikor tudott exportálni (volt vásárló az Unióban, Németországban vagy másutt), akkor exportált. Ami jelentős ipari kapacitás létesült az országban az elmúlt négy évben – Mercedes-gyár, Audi-bővítés –  azt még az előző kormányok tárgyalták le, Orbánékra kábé a szalagátvágás maradt. Ezeken kívül szinte semmi. A magyar ipar nem lendült előre látványosan, nem termeli nagyobb hányadát a GDP-nek, mint korábban (Szíjjártó például ezt állította néhány hete egy tatabányai avatáson).

Nem hogy nem lettünk termelési központ, de a beruházások szinje rekordalacsonyra esett az utóbbi három évben.

Olyan alacsonyra, hogy a cégek az eszközeik elhasználódását (amortizációt) sem pótolták vissza, tehát a termelési potenciál nem hogy nem nőtt, de csökkent. Ez a beruházási szint kezd most visszaállni, legalább az amortizációt pótolják a hazai cégek, hogy ne épüljenek le teljesen. Ez a Varga Mihály-féle, kissé cinikusan interpretált „egyszer csak elromlik a hűtő, és akkor újat kell venni” hatás. (Gondoljanak bele, amikor ez a magyar gazdasági növekedés fenntartható alapja.) A beruházási kedv a tavalyi, viszonylagos növekedés ellenére még mindig rendkívül alacsony szinten van. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya még mindig jóval kisebb az egészségesnél. A kormány a nevetségesen kevés és kevéssé jelentős beruházást is teljes erővel kommunikálja, sorban jönnek a „stratágiai megállapodások”. Régebben ilyen nagyságrendű beruházásokhoz nem hogy államtitkárok nem szálltak ki, de még a helyi lapokba is nehezen kerültek be. Szivattyúgyár új gépsora, raktárbázisbővítés és a többi. A startégiai megállapodás = a normális üzletmenethez szükséges, szokásos beruházás + a fotón Szíjjártó Péter, és tudósítás a Híradóban. Ez a tartalmatlan gesztus-gazdaságpolitika károkat legalább nem okoz, csak éppen hazudik reggel, éjjel meg este. Újraiparosítás? Az ipar részesedése a magyar GDP-ből 8-9 százalékponttal alacsonyabb, mint 2008-ban volt. (Egyébként meg tök mindegy, mekkora az a részesedés, a szolgáltatási szektor részesedése még fontosabb, csak azzal nem lehet olyan hangzatos kommunista beszédeket tartani: „újraszolgáltatószektorosítás”?)

Na, ezt az elemet még az évértékelőben is említette a miniszterelnök. Nagyon büszke erre az 1,2 százalékos GDP-növekedésre, ami idén akár 2 egész százalék is lehet. Azok után, hogy 2012-ben teljesen váratlanul sikerült 1,7 százalékos recesszióba vinni a magyar gazdaságot. Ez a +1,2 százalék most éppen azért lehetséges, mert '12-ben borzasztó rossz volt a magyar gazdaság teljesítménye. Ahhoz képest tudtunk most nőni 1,2 százalékkal. Úgynevezett bázishatás. Ehhez kábé elég volt, hogy a mezőgazdaság kicsit jobb évet fogjon ki. Tehát az időjárás. Ennyi a magyar gazdasági csoda, amiről minden kormánypárti politikus delirál a kampányban. 1,2 százalékos GDP-növekedés egy ilyen kis gazdaságban nem nagy mutatvány, szinte a stagnálás kerekítési hibája. Még a világ legnagyobb gazdasága, az USA is 1,7 százalékkal nőtt (az utolsó két negyedévben 4 illetve 3 százalék fölött!). A magyar növekedés idén valóban gyorsulhat, mert gyorsul a világ, az Egyesült Államok akár 3 százalékot is nőhet, és még Európában, a legfontosabb piacainkon is élénkülés várható. A mi gazdasági teljesítményünk főleg attól függ, vásárolnak-e tőlünk ezek a szemét, gyarmatosító, multista európai kapitalisták, tudunk-e a exportálni? A 2013-ban csak stagnáló német gazdaság idén egy kicsit megindulhat, ez már bőven elég ahhoz, hogy megrántsa a magyar exportot. A két százalékos növekedést alighanem akkor is hozni tudja a magyar gazdaság, ha a politika megint új ötletekkel, esetleg újabb adókkal próbálja megszorongatni.

A gond nem ez, hanerm a kormány és Orbán állításával szemben (az évértékelőben azt mondta, hogy a külföldiek még nagyobb növekedést várnak, mint mi magunk – ez talán a tavalyi adatra igaz volt, de a következő évekre nem) a nemzetközi gazdaságkutatók úgy látják, hogy magyar növekedés alapjai egyáltalán nem biztosak, a gazdaság növekedési potenciálja kicsi.

Az OECD 2014-re 2 százalékos, de 2015-re már csak 1,7 százalékos növekedést jósol. Miközben a világgazdaság és az euroövezet élénkülésére számít, például a mi szempontunkból kulcsfontosságú német GDP növekedését idén 1,7 százalékosra, jövőre 2 százalékosra jósolják. A magyar gazdaság láthatóan nincs felzárkózási pályán, az előrejelzések szerint térségbeli társai, a lengyelek és a szlovákok, sőt '15-re a csehek is jobban teljesítenek. Semmiféle növekedési központ vagy növekedési motor nem látszik itten, a kínai úton 2015-re belengetett 4 százalékos GDP-növekedés pedig minimum valószínűtlen.

Az évértékelőből kimaradt illetve csak egy megfoghatatlan utalás részeként hangzott el a szó, de a kormányzati kommunikációnak állandó és egészen nyilvánvalóan hazug eleme, hogy a kormány intézkedései növelték a versenyképességet. Ezt semmilyen adat sem támasztja alá. Sőt, a második Orbán-kormány alatt süllyedt tizenöt éves mélypontra a magyar versenyképesség. A Világgazdasági Fórum (WEF) és a Versenyképességi Világközpont (World Competitiveness Center) ranglistáin 2012-13-ban Magyarország az 63. illetve az 50. helyen áll. A Világgazdasági Fórumnál 63.-ok voltunk tavaly is, és erre az évre is ezt jósolják nekünk. A mocskos, romlott, versenyképtelen komcsik alatt, 2006-ban meg 38.-ak voltuk. Hozzá kell tenni, hogy a magyar gazdaság az első Orbán-kormány alatt 2000-2001-ben volt talán a legversenyképesebb. De most ennek a nyomába sem érünk.

Tényleg csökken. Több okból is. Az energiaárak például világszerte esnek, a felhasználás – részben a gazdasági visszaesés, részben az energiatakarékossági programok miatt – Európában csökken. Az amerikai palagázforradalom átrendezte a piacot, az oroszok is kénytelenek voltak engedni a gáz árából. Ez a kormányt segíti. A rezsicsökkentés azonban főleg a szolgáltatók megszorongatásából táplálkozik. Ez részben lehetett akár jogos vagy indokolt is, a szabályozási környezet az elmúlt években mindig az ő érdekeik szerint alakult. De ha teljesen kizsigerelik a szolgáltatókat, annak az lehet a vége, hogy ellátási gondok lesznek, az eddig elég megbízhatóan működő hazai hálózatok (főleg az elektromos) szép lassan leépülnek, eljön az áramszünetek, gázkimaradások korszaka. Vagy először csak az ügyfélszolgálat lassul be, mert kirúgnak egy tucat telefonos ügyintézőt. Orbán most elismételt igérete vagy víziója, hogy Magyarországon lesz legolcsóbb az energia, üres és képtelen. Paksra célozhat, a bővítésre persze, de az új paksi áram pont hogy baromi drága lesz; a mai energiaárakhoz képest akár a dupladrága vagy még több. Ja, ha nem az áramszámlában fizetjük, nem a rezsiben, hanem az adónkban (értsd: a költségvetés finanszírozza az építést), akkor mindjárt oké. Jézusom, mekkora hülyeség ez!

A foglalkoztatottság szinte kizárólag a közmunkaprogram miatt nő. A versenyszéfra, a valóban termelő cégek nem nagyon tudnak fölvenni több embert.

A közmunkaprogram hatása egyelőre kérdéses. Hogy „nevelő” hatása van-e, képes-e „visszaterelni” a „munka világába” bárkit, még nem tudjuk, de gazdasági teljesítmény, növekedés nem lesz belőle, az biztos.

Ezek nem valódi munkák, csak erős kozmetika a statisztikákon. De ha az európai élénkülés miatt kicsit megindul a magyar export és a versenyszféra, akkor talán nőhet az igazi foglalkoztatottág, itt még jöhetnek nagy kormányzati sikerek a következő hónapokban. Bár hozzá kell tenni, hogy a magyar munkaerőpiac legnagyobb problémáját jelentő, alacsony képzettségű vagy teljesen képzetlen tömegek foglalkoztatottsága akkor sem nagyon nő, ha az exportáló cégek fölpörögnek,

Igen! Alacsony! Az egész EU-ban. Már európai deflációs veszélyről cikkeznek a szaklapok. Azért alacsony az európai infláció, mert recesszióban van a gazdaság. Ez szinte szükségszerű. Ehhez még hozzátesszük, hogy a fogyasztói kosár egyik legjelentősebb elemét, a „rezsit” (fűtés, energia, víz) harminc százalékkal csökkenti az állam, akkor borzasztó sokat kell drágulnia a krumplinak és a tejnek ahhoz, hogy ne csökkenjen az infláció. Pedig az államadósság szempontjából ennél nagyobb infláció lenne kellemes mindenkinek. Matolcsyék sem véletlenül verik lejjebb az alapkamatot. (Az inflációnövelés legkézenfekvőbb eszköze.)

Tényleg növekszik a minimálbér. Aminek korábban az egykulcsos adó eléggé odavágott, mert megszűntek a kevesebbet keresőkre kiszabott kedvezmények, a bér viszont nem nőtt jelentősen. Erre az Orbán-kormány nagyon ráfeküdt. A teljes ciklusban bruttó 38 százalékkal emelték meg a minimálbért. Viszont a minimálbéremelés egyfajta minimáladóemelés is, az állam is többet kaszál, a konkrét pénz, amit egy minimálbéres kézbe kap, csak tíz százalékkal lett több. 2014-ben a minimálbér nettó összege valószínűleg 66.482 forint lesz, 2010-ben pedig 60.236 forint volt. Ez négy év alatt hatezer forint plusz.

Tényleg emelkednek a nyugdíjak. Az alacsony infláció ebben sokat segített. Még tavaly jelentették be, hogy 2,4 százalékkal, a 2014-re tervezett inflációval emelkednek majd a nyugdíjak. Tehát a kormány nem azt tervezte, hogy emeli a reálértékét a nyugdíjaknak, csak azt, hogy szinten tartja. A tervezettnél alacsonyabb infláció segített abban, hogy a nyugdíjak reálértéke emelkedni tudjon kicsit. Ez egyébként havi 2500 forinttal jelent többet a nyugdíjasoknak.

Kétségtelenül fontos eredménye az Orbán-kormánynak, hogy az előző kormányok sorozatos mulasztásai után végre képes volt betartani ezt az Európai Uniós szabályt. Muszáj volt neki. Mert az EU-nak már elege volt belőlünk, az állandó szószegésünkből. Ha nem lenne 3 alatt, már egy fillért sem folyósítana az EU a támogatási pénzekből. Márpedig ez az egyetlen beruházási forrás az országban. Minden ebből épül. Az utak, a szállodák, a fürdők, a tornatermek, a borászatok.

Orbán megértette, hogy sokkal jobb üzlet valahogy kiszorítani a három százalékot és utána kasszaírozni az ezermiliárdokat, mint bármi más.

És elég sokan élnek ebből az ő környezetében is. (Közgépes pályázatok, heló!) Az is igaz, hogy „évek óta 3 százalék alatt van a hiány”, de az évek óta itt pontosan két évet jelent. Ezt úgy sikerült megcsinálni, hogy nagyon durva bújtatott megszorításokat vezettek be. Bankadó, telekomadó, kiskereskedelmi szektor különadói és a többi. A tranzakciós adó is. Nem a lakosságtól vonják el közvetlenül. „Nem az emberekkel fizettetik meg”, pedig de, mert mással nem lehet. Csak eggyel ravaszabban, eggyel több körrel, ezt a pénzt, ami az államnál landol, az „emberek” termelik meg, és ők is fizetik meg. Ha kirúgnak egy Tesco-pénztárost, egy biztonsági őrt, ha nem hitelez a bank, ha nő számlavezetési díj – az mind-mind ez a „megfizetés”. Csak egy kicsit hülyébbnek vagyunk nézve közben, és azt gondolhatjuk, hogy hátha Csányival, a Deutsche Telekommal vagy a Tescóval most többet fizettetnek.

Uj Péter - Kerner Zsolt